Székely Szabadság Napja: idén is csak a járdán lehet megtartani az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást
Fotó: Haáz Vince
A Székely Szabadság Napján ismét korlátozzák a szólásszabadságot – szögezi le a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Izsák Balázs elnök által aláírt, csütörtöki közleménye. Amely azt kifogásolja, hogy a Székely Szabadság Napján immár hagyományosnak számító marosvásárhelyi felvonulást ezúttal is csak a járdán lehet majd megtartani.
2025. március 06., 12:552025. március 06., 12:55
„A tavalyi gyakorlatnak megfelelően az idén sem hívták meg a láttamozó bizottság ülésére a Székely Szabadság Napjának marosvásárhelyi szervezőit. A Soós Zoltán polgármester által összehívott bizottság önhatalmúlag, a gyülekezési jog megsértésével olyan elemeit változtatta meg a felvonulásnak, amelyek a szólás szabadságának korlátozását jelenti” – rója fel a városvezetésnek az SZNT a Krónikához eljuttatott közleményben.
A szervezők azt mondják, az előzetes bejelentésükben „felvonulás” szerepel (románul: marș), míg ezt a láttamozó bizottság „tömegoszlásra” (románul: defluire) változtatta.
– mutat rá a dokumentum.
„Hosszú éveken keresztül az volt a gyakorlat, hogy a helyszínen születik egy közös döntés a felvonulás módját illetően a szervezők és a hatóságok között a résztvevők számától függően. Ennek megfelelően éveken keresztül az úttesten vonultunk, magasba emelve a jelszavainkat, kifeszítve a molinóinkat, amelyek a felvonulás célját jelölték meg” – idézi fel az SZNT.
A Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadott el vasárnap Marosvásárhelyen, az 1852-es Habsburg-ellenes székely szervezkedés vértanúinak obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából összegyűlt több száz tüntető.
Az Izsák Balázs által vezetett szervezet szerint a hatóságoknak kötelessége biztosítani a felvonulók biztonságát, kötelező módon el kell választani a járdán közlekedő gyalogosoktól, enélkül minden veszélyért a polgármestert és a hatóságokat terheli a felelősség.
Mindezek ellenére arra kérjük a marosvásárhelyieket, a székelyföldieket, hogy minél nagyobb számban jöjjenek március 10-én, 16 órakor a Székely Vértanúk Emlékművéhez, hogy emlékezzünk vértanúinkra, és tiltakozzunk együtt a fenyegető, Székelyföld számára hátrányos közigazgatási átszervezés és a szólásszabadság korlátozása ellen.
– szögezi le a közlemény záróakkordjaként Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A marosvásárhelyi bíróság jogerős határozattal megsemmisítette azt az 1000 lejes bírságot, amelyet a Maros megyei csendőrség szabott ki a székely szabadság napja szervezőjére, Izsák Balázsra a tavalyi tüntetés után – számolt be vasárnap az Agerpres.
Megvan a nemrég alakult közúti beruházásokért felelő országos társaság (CNIR) első odaítélt sztrádaszerződése: a csütörtöki bejelentés szerint román–bosnyák konzorcium építhet meg egy székelyföldi autópálya-szakaszt az Erdélyt Moldvával összekötő A8-ason.
Kétirányú forgalomnövekedést jelentett Románia idei csatlakozása az Európai Unió belső határőrizet nélküli, schengeni övezetéhez: Magyarországon a fürdő-, Romániában a bevásárlóturizmus nőtt januárban.
Kórházba szállítottak szerdán egy nőt, akit a nagyszebeni történelmi városközpontban, a sétálóutcában egy lezuhanó tetőcserép sebesített meg súlyosan. A rendőrség vizsgálatot indított.
Erőteljes felmelegedés tapasztalható Erdélyben, a napokban akár 23 Celsius fokig is emelkedhet a hőmérők higanyszála. A drasztikus felmelegedés, időjárás-változás megviselheti az emberi szervezetet.
Hamvazószerdán nagyböjti üzenetet tett közzé Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, apostoli kormányzó és Kerekes László segédpüspök, általános helynök.
A meddőségi szakorvosi rendelőkben gyermekáldásra váró párok országszerte abban reménykednek, hogy az orvostudomány segítségével elősegítik a baba érkezését. Most induló videós egészségügyi sorozatunkban egy kolozsvári meddőségi klinikára látogattunk el.
Öngyilkosságtól mentett meg egy kudzsiri férfit a Fehér megyei rendőr-főkapitányság krízishelyzetekben bevetett tárgyalója.
Csökkentett kapacitással működik szerdán a Temes Megyei Nyugdíjpénztár, miután a temesvári önkormányzat elrendelte az intézmény előtti oszlopokra szerelt internetkábelek elvágását.
Az elhízás globális problémájára hívja fel a figyelmet az Elhízástudományi Világszövetség (WOF) március 4-én, az elhízás elleni világnapon. Mint közleményükben írják, becslések szerint 2035-re világszerte 1,9 milliárd embert érint majd az elhízás.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 25 éves magyarhermányi férfit, aki halálra verte élettársa hét hónapos kisgyerekét – közölte kedden a Kovászna Megyei Ügyészség.
szóljon hozzá!