Jelentősen emelkedett tavaly óta a temetkezéssel járó költségek ára

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

A temetés, illetve az azzal járó költségek világszerte sokak számára jelentenek jelentős anyagi megterhelést a hozzátartozók számára. Míg Nagy-Britanniában akár 12 000 euróba is kerülhet a végső búcsú, a ceremónia, az örök nyugalomra helyezés, Romániában körülbelül 1 500-2 000 euróból „megúszható” a temetkezés. Tavaly óta körülbelül 40 százalékos emelkedés tapasztalható a temetésekkel kapcsolatos termékek, szolgáltatások árainak terén, de szerencsére az állami támogatás összege is jelentősen nőtt idén.

Tóth Gödri Iringó

2024. június 04., 18:022024. június 04., 18:02

Egész Európában évtizedek óta folyamatos növekedést mutat a temetkezések ára, nincs ez másképp Romániában sem. Tavaly óta körülbelül 40 százalékkal nőtt a szolgáltatások és termékek összköltsége, így egy szerény temetés ára is 1 500 euró körül mozog. Ennek kapcsán a sepsiszentgyörgyi Száfta temetkezési vállalkozás ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy mintegy 30 százalékos drágulás tapasztalható az iparágban tavaly óta, amit elsősorban a használt alapanyagok árának növekedése eredményezett, például számottevő mértékben emelkedett a koporsók anyagát adó fa ára.

Hozzátette, hogy

szerencsére az árak növekedésével párhuzamosan az állami támogatás összege is megemelkedett: 2024-ben a segély 7 567 lejre nőtt

az állami rendszerben biztosítottak és nyugdíjasok, 3 784 lejre pedig a biztosított családtagjának elhalálozása esetében. 2023-ban 6 789 lej volt az előbbi támogatás, így a növekedés körülbelül 12 százalékos. A sepsiszentgyörgyi vállalkozó szerint bár a temetkezési segély kisebb mértékben nőtt, mint a szolgáltatások ára, jelenleg még mindig elmondható, hogy a támogatás fedezi egy átlagosnak mondható temetés kiadásait.

Az állami haláleseti juttatást házastárs, gyerek vagy szülő igényelheti, egy elhunyt után kizárólag egyetlen családtag. 2024 szeptemberétől a segélyt annak a személynek a halála esetén is meg lehet ítélni, aki gyermekgondozási szabadságon van a gyermek 2 éves koráig, fogyatékos gyermek esetében 3, esetleg 7 éves koráig, vagy ezen személy családtagjának halála esetén, ha a szabadság megkezdése előtt az érintett személy rendelkezett kötelező egészségbiztosítással.

Szintén idén ősztől a biztosított, a nyugdíjas vagy családtag halála esetén a temetkezési segélyt jogi személy részére is ki lehet fizetni, ha igazolja, hogy a halálesettel kapcsolatos költségeket ő fedezte. A juttatás megítélése kérelem alapján történik, a halotti anyakönyvi kivonat és az igazoló dokumentumok benyújtásával.

Idén szeptember 1-jétől a temetkezési segélyt kérő természetes személyek esetében a kifizetés banki átutalással is történhet.

És hogy mire elég ez az összeg?

Jelenleg egy átlagos koporsó ára kétezer lejbe kerül, de természetesen találunk tízezer lejes tételeket is a piacon.

Illetve kapható az OLX internetes apróhirdetési oldalon „használt” áru akár 500 lejért is – ami valószínűleg arra vonatkozik, hogy valaki előre megvette és nem használta, nem pedig arra, hogy valakit egyszer már eltemettek benne. A sírhely árát sok tényező befolyásolja, de elmondható, hogy egy körülbelül négy négyzetméteres terület legolcsóbb esetben, csupán pár évre „bérelve” is négyszáz lej körül mozog. Erre még rájön a lelkésznek, a sírásóknak adott összeg (a sírásás, sírba helyezés, illetve a gödör visszatemetésének ára szintén körülbelül 800 lej körüli összeg, de ez még kiegészül általában a hídnak nevezett betonlapok elhelyezésével is, amik abban segítenek, hogy a sír ne omoljon be, ami további 500 lej körüli kiadás), a szállítás, a koszorú, a virág, a „kínálmáció”, ami Erdélyben általában kalács és rövid ital.

A temetéssel, elhalálozással kapcsolatos másik drága tétel a sírkő, a sírlap, sírkeret valamilyen kombinációja. Egy sírkő az elhunyt nevével, dátumokkal, illetve búcsúszöveggel körülbelül 1500-4000 lej között mozog (valamilyen tartósabb anyag, például gránit használata esetén), a sírkeret szintén ilyen árú.

De a határ ezek esetében is a csillagos ég: fehér vagy fekete márvány, angyalszobor esetén az ár a 10 000 lejt súrolja. Ezeket a kiadásokat már nem fedezi az állami segély.

A temetkezési szolgáltatások, kellékek árainak listáján első ránézésre nem túl jelentős a változás tavaly óta, és ha ezeket az árakat összevetjük a tavalyiakkal, akad olyan tétel, ahol alig érzékelhető a különbség. De ahogyan a szakmában dolgozók is mondják: sok kicsi sokra megy alapon a végén csak összeadódik egy 30-40 százalékosnak megfelelő drágulás a 2023-as évhez viszonyítva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Mindent lát a belgyógyász – Az időben történő szűrővizsgálat és az egészséges életmód csodákat tehet (VIDEÓ)

Az orvoslás speciális szakterülete a belgyógyászat, ami holisztikus megközelítésben látja a beteget. Videós egészségügyi sorozatunk újabb részében a kettős képesítésű dr. Ormos Éva kolozsvári belgyógyásszal és sürgősségi szakorvossal beszélgetünk.

Mindent lát a belgyógyász – Az időben történő szűrővizsgálat és az egészséges életmód csodákat tehet (VIDEÓ)
2025. július 01., kedd

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon

Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon
2025. július 01., kedd

Kisebb tömegkarambolt okozott egy mikrobusz sofőre Bihar megyében, öt sérült került kórházba

Két mikrobusz és egy személygépkocsi karambolozott tegnap délután a Bihar megyei Hegyközkovácsi és Szalárd közötti országúton, öt személyt szállítottak kisebb sérülésekkel kórházba a mentősök.

Kisebb tömegkarambolt okozott egy mikrobusz sofőre Bihar megyében, öt sérült került kórházba
2025. július 01., kedd

A nagyszebeni repülőtér korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében nyomoz az Európai Ügyészség

A nagyszebeni nemzetközi repülőtér uniós forrásokból finanszírozott korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében vizsgálódnak az Európai Ügyészség (EPPO) romániai ügyészei.

A nagyszebeni repülőtér korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében nyomoz az Európai Ügyészség
2025. július 01., kedd

Feloldották az itatási és öntözési tilalmat a Maros sókoncentrációjának csökkenése után

Az Arad megyei vészhelyzeti bizottság július elsejei hatállyal feloldotta az itatási és öntözési tilalmat a Maros vizéből, miután csökkent a folyó sókoncentrációja.

Feloldották az itatási és öntözési tilalmat a Maros sókoncentrációjának csökkenése után
2025. július 01., kedd

Átadták a magyar állami támogatásból megújult Jó testvér egyházi idősotthont Kolozsváron

Az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diakónia Keresztyén Alapítvány Jó Testvér idősotthon átadási ünnepségére került sor kedd délben Kolozsváron.

Átadták a magyar állami támogatásból megújult Jó testvér egyházi idősotthont Kolozsváron
2025. július 01., kedd

Javult a sikeresen érettségiző magyar diákok aránya, az RMDSZ szerint a speciális román tantervnek köszönhetően

A leglátványosabb javulás a román vizsga terén tapasztalható, az RMDSZ szerint azért, mert az idén érettségizőké volt az első évfolyam, amelynek tagjai már megkülönböztetett tanterv szerint tanulták a román.

Javult a sikeresen érettségiző magyar diákok aránya, az RMDSZ szerint a speciális román tantervnek köszönhetően
2025. július 01., kedd

Beszólt a magyarbarátsággal cseppet sem vádolható politikusnak, 10 ezer lejt kell fizetnie Kereskényi Gábornak

Egy korábbi kijelentése miatt arra kötelezik Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti polgármesterét, hogy fizessen 10 ezer lejt a magyarbarátsággal cseppet sem vádolható, az RMDSZ-t folyamatosan támadó Adrian Cozma parlamenti képviselőnek.

Beszólt a magyarbarátsággal cseppet sem vádolható politikusnak, 10 ezer lejt kell fizetnie Kereskényi Gábornak
2025. július 01., kedd

Megújul a csíkszeredai „Fehér Ház”

A Hargita Megyei Tanács kiadta a munkakezdési parancsot a helyiek által Fehér Házként emlegetett, a kommunista érában megépült megyeháza felújításával megbízott Termolang Kft. és Kész Kft. cégtársulásnak.

Megújul a csíkszeredai „Fehér Ház”
2025. július 01., kedd

Határőrök segítették az illegális migrációt és a csempészést

Hat Temes megyei határőrt gyanúsít korrupcióval az ügyészség: a vádhatóság szerint különböző pénzösszegekért cserébe szemet hunytak az illegális áru- és személyforgalom felett.

Határőrök segítették az illegális migrációt és a csempészést