A PresaSM helyi román nyelvű hírportál szerint a Kovács Jenő RMDSZ-es polgármester vezette önkormányzat azért kapott pénzbírságot, mert nem tartották be a köztéri szobrok engedélyeztetését végző országos bizottság által láttamozott terveket, amelyekben román felirat is szerepelt, illetve a Himnusz költőjének szobra nem talapzaton állt, hanem a föld szintjén. A portál szerint a polgármesteri hivatal a minimális bírságot kapta, a kiróható összeg ilyen esetekben 10 és 20 ezer lej között mozog.
A PresaSM szerint Kovács Jenőéknek el kell végezniük a szakemberek, illetve a törvények által megkövetelt kiegészítéseket, és újra kell kérniük az engedélyeztetést az országos szakbizottságtól, ellenkező esetben akár el is távolíthatják a szobrot közterületről.
Az ügyben szerettük volna reagáltatni Kovács Jenő polgármestert, de hétfőn délelőtt nem sikerült elérnünk. Az elöljáró közben az MTI-nek megerősítette a bírság kiszabását. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt. Az elöljáró elmondta:
a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta: eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás. Az elöljáró közölte, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot, mivel a városvezetés jóhiszeműen járt el, senki érzékenységét nem akarta sérteni.
Ezzel egy időben a romániai köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázása végett, és ha a bukaresti grémium kéri, a talapzat másik oldalán megjelentetik a szöveg román fordítását. „Odaírjuk románul is, hogy tudják a román testvérek is, miről szól a magyar himnusz. Semmi gondot nem látok ebben, sőt” – mondta Kovács Jenő.
– reagált arra a felvetésre az elöljáró, hogy a PresaSM szerint akár el is távolíthatják a szobrot. Hozzátette, hogy a műemléket csak érvényes bírósági végzés nyomán lehetne eltávolítani, és azt a polgármesteri hivatalnak kellene végrehajtani.
Elmondta: a Szatmár megyei művelődési igazgatóság feljelentés nyomán bírságolt, ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Az illető 15 éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert
– mondta Kovács Jenő. A feljelentő a Kölcsey-szobor alatti talapzatot is kifogásolta, mivel az nem csiszolt kő, hanem sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet – a feljelentő szerint az alkotó ezzel Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akart utalni. Kovács Jenő polgármester nevetségesnek nevezte a vádat.
„Mindenkit arra biztatok, hogy legyen türelmes, ne vegyük fel a kesztyűt, amit ránk akarnak húzni, ne veszekedjünk, vitatkozzunk. Megpróbáljuk ezt úri módon kezelni” – üzente az MTI szerint a közvéleménynek Nagykároly RMDSZ-es elöljárója.
Mint ismeretes, Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobráról még a lepel sem került le, amikor már támadások kereszttüzébe került. Az április 12-ei avatóünnepségen ellenségesen fogadta mintegy száz román tüntető Novák Katalint Nagykárolyban, ahol Magyarország köztársasági elnöke részt vett Kölcsey Ferenc költő szobrának ünnepélyes felavatásán. A román trikolórral felszerelkezett tiltakozók kifütyülték a magyar közméltóságot. A Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet által a helyszínre csődített tüntetők „Itt Románia van, itt van a mi hazánk”, „Egyvalami örök: Erdély Román föld” feliratú molinókat feszítettek ki.
Amikor Novák Katalin megérkezett a nagykárolyi polgármesteri hivatalhoz, a több száz fős ünneplő magyar tömeg tapssal fogadta, miközben a tiltakozók csoportja „Románia, Románia!” kiáltásba kezdett, illetve azt is hangoztatták, hogy „Éljen, éljen és virágozzon Moldva, Erdély és Havasalföld”. Eközben ellensúlyozásképpen a hangszórókból magyar dal szólt, a Tavaszi szél vizet áraszt... A több városból érkezett tüntetők azt nyilatkozták a helyszínen lévő újságíróknak, zavarja őket, hogy Magyarország államfője nem hivatalosan érkezett Romániába, illetve az is, hogy „túl sok magyar személyiség” kap szobrot Nagykárolyban.
A Kölcsey-szobor a Kézenfogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány kezdeményezésére a magyar kormány és a magyar–román határszakasz településeit összefogó Európa-kapu társulás, a nagykárolyi önkormányzat és a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület támogatásával készült. Felállításáról tavaly márciusban döntött a szatmári város RMDSZ-es vezetésű helyi tanácsa.
A 165 centiméteres ülő szobrot a Püspökladányban alkotó Győrfi Lajos szobrászművész készítette. Az alkotó korábban úgy nyilatkozott, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Nagykároly számára ő készítheti el Kölcsey-szobrot, hiszen a Himnusz költőjének szellemisége meghatározza az egész magyarság szellemiségét.
Annak ellenére, hogy Kölcsey Ferenc nem a város szülötte, a nagykárolyiak büszkék rá, hiszen a Himnusz szövegének szerzője Szatmár vármegye főjegyzői tisztségét töltötte be 1829 és 1834 között Nagykárolyban, az akkori megyeszékhelyen.
Nagykárolyban egyébként több mint száz évvel ezelőtt egész alakos Kölcsey-szobor állt a kastély bejáratának közelében, az 1897-ben felavatott alkotást azonban a múlt század harmincas éveiben többször megrongálták, második alkalommal le is fűrészelték és elvitték a fejét, majd a megcsonkított bronztestet darabokra szedték és beolvasztották.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.