Ismét az egyetemistákra panaszkodnak a CFR-nél

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Ismét a személyvonatok túlzsúfoltságára panaszkodott Szentes József, az állami vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) vezérigazgatója, aki szerint amióta az egyetemisták ingyen utazhatnak a vonatokon, egyszerűen nincs elég kapacitásuk a megnövekedett utasszámmal járó teher elbírásához.

Kőrössy Andrea

2017. március 30., 13:402017. március 30., 13:40

„Be kell vallanunk, hogy amióta hatályba lépett a vonatkozó, 2017/42-es számú kormányhatározat, nem tudunk elég szerelvényt biztosítani az utasoknak. Csak az első hónapban négyszer több bérletet váltottak ki, és 75 százalékkal emelkedett a vasúttársaság szolgáltatásait igénybe vevő egyetemisták aránya. A diákok többsége az InterRegio besorolású járatokkal utazik” – magyarázta Szentes József a Capital gazdasági portál által szervezett konferencián.

Az igazgató szerint a túlzsúfoltság annak is betudható, hogy az elmúlt időszakban számos olyan személy kezdett el vonattal utazni, akik korábban lemondtak a vasúti közlekedésről, de időközben rájöttek, hogy javultak az utazási körülmények a szerelvényeken. Szentes elmondta: a személyszállító részleg naponta mintegy 1300 járatot működtet, az utasok száma pedig főként a hosszú távon közlekedő vonatokon emelkedett érezhetően.

Az igazgató egyébként úgy véli: a vasúti közlekedés piacának liberalizálása ahhoz fog vezetni, hogy 2019-ig összeomlik vagy visszafejlődik az ágazat. Szentes József alig néhány hete panaszolta el a szenátusban tartott megbeszélésen, hogy az ingyen utazó hallgatók miatt nem áll rendelkezésükre elegendő vagon az utasok kiszolgálására. A romániai állami és magánegyetemeken tanuló diákok február elsejétől utazhatnak bérmentesen, illetve válthatnak ingyenes bérletet a belföldi járatokra. A kormány úgy döntött, az ingyenes jegyek költségét állami költségvetésből térítik meg a CFR-nek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is
2025. május 28., szerda

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát

Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát
2025. május 28., szerda

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán

Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán
2025. május 28., szerda

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!

A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!
2025. május 28., szerda

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason

Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason
2025. május 28., szerda

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 28., szerda

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált
2025. május 28., szerda

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán

Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán
2025. május 28., szerda

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés

Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés
2025. május 27., kedd

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés

Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés