Fotó: Rab Zoltán
A légúti megbetegedések és az influenza terjedésének fékezésére irányuló ajánlásokat tett közzé csütörtökön az egészségügyi miniszter a lakosság, az iskolák és az egészségügyi intézmények számára.
2023. január 05., 18:572023. január 05., 18:57
2023. január 05., 21:262023. január 05., 21:26
Alexandru Rafila rámutatott, a légúti megbetegedések ellen is a koronavírus-járvány idején javasolt intézkedésekkel lehet a leghatékonyabban védekezni. Mint hangsúlyozta,
A tárcavezető az Agerpres szerint fontosnak nevezte, hogy a légúti megbetegedés első tüneteinek jelentkezésekor a beteg vegye fel a kapcsolatot a családorvosával és kövesse az utasításait. Ugyanakkor az összes megyében jelenleg is működő állapotfelmérő központokhoz is lehet fordulni.
Az egyes kórházakban alkalmazott intézkedésekről az intézmény menedzsere hivatott dönteni, a megyei egészségügyi igazgatósággal való egyeztetés után. A kórházmenedzser javaslatot tehet a személyzet napi szintű szűrésére, illetve a maszkviselésre, főleg a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő egészségügyi alkalmazottak esetében. Emellett indokolt esetben a látogatási idő korlátozását vagy a látogatások felfüggesztését is elrendelheti a kórház vezetője – magyarázta Rafila.
A megyei egészségügyi igazgatóságok képviselőivel folytatott egyeztetésen a miniszter hangsúlyozta, a légúti fertőzéssel beutalt betegeket kezelő kórházak gondoskodjanak arról, hogy legyen megfelelő készletük vírusellenes gyógyszerekből, védőfelszerelésekből és fertőtlenítőszerekből.
Egyre nő az influenzás esetek száma, az egészségügyi minisztérium ugyanakkor nem kíván bevezetni a koronavírus-járvány idején megismert korlátozásokat, ehelyett óvintézkedéseket ajánl, többek között az iskolákban is.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!