Fotó: Haáz Vince
Az iskolabuszból kiszálló 8 éves gyermeket ütött el kedden egy haszonjármű a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
2024. április 16., 16:252024. április 16., 16:25
Az oláhszentgyörgyi (Sângeorz-Băi) rendőröket kedden dél körül riasztották a kormájai balesethez.
A teherautó, de az iskolabusz 65 éves sofőrjét is megszondáztatták a rendőrök, de az eredmény mindkettőjük esetében negatív volt. A fiúcskát kórházba szállították kivizsgálásra.
Camelia Strungari, a besztercei megyei sürgősségi kórház szóvivője szerint a páciens együttműködő és állapota stabil, többek között CT-vizsgálatnak is alávetik. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit, és büntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.
Románia európai éllovas a halálos balesetek számát tekintve. Az utóbbi években csökkent ugyan a súlyos balesetek száma, de a statisztikák továbbra is aggasztóak. Daniel Fădur közlekedésbiztonsági szakemberrel kerestünk magyarázatot a lesújtó adatokra.
Új közúti jelzőtábla jelenhet meg a romániai utakon, és egy új útburkolati jel bevezetését is tervezi a belügyminisztérium a balesetek megfékezése érdekében.
Magyar–román együttműködésről, autonómiáról, az erdélyi magyar pártok együttműködéseinek lehetőségeiről is szó esett a Kolozsvári Magyar Napok szerdai beszélgetésén, a Főtér23 nevű helyszínen.
Naponta kétszer étkeztek, egy tálból ettek „húst hússal” és mártásokkal, „márkás” anyagokból varratott ruhákat viseltek, olvasni, írni, számolni és zenélni tanultak a középkori Magyarország nemes családjainak tagjai és városi polgárai.
Június elseje és augusztus 20. között 112 esetben riasztották az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget tarló- és bozóttüzekhez, és összesen mintegy 250 hektárnyi területen kellett megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak.
Szent István királynak, az Erdélyi Ferences Rendtartomány névadójának ünnepén tette le első fogadalmát a csíksomlyói kegytemplomban Tölgyesi Kristóf, rendi nevén Teofil testvér.
Három kontinens közel 300 táncosa színesítette az augusztus 20-ai nemzeti ünnep kincses városi programjait. A 26. Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében elkísértük a Heltai Alapítványtól a Főtérig népviseletben felvonuló csoportokat.
Felújítják és korszerűsítik a nagyszebeni és a temesvári vasutas (CFR) kórházat – jelentette be a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu.
Újabb, kánikulára és légköri labilitásra vonatkozó figyelmeztetéseket adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amelyek csaknem a teljes országra érvényesek.
Miután már szombat óta kézműves és háztáji termékek vására várja a nagyváradiakat, a környékbelieket, valamint a városban és a környező fürdőkben turistáskodókat, kedden és szerdán igazi ünnepi hangulat lett úrrá a városközpontban.
Az előző évek gyakorlatához hasonlóan kedden este is piros-fehér-zöld díszkivilágítással köszöntötte a magyarokat az államalapítás ünnepe alkalmából a brassói önkormányzat. A gesztus heves indulatokat váltott ki nacionalista románok részéről.
Ökumenikus egyházi szertartással tartották meg az új kenyér ünnepét a kolozsvári Szent Mihály-templomban. A bensőséges hangulatú, Szent István-napi ünnepről videós összeállításunkban számolunk be.
szóljon hozzá!