Interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ államelnökjelöltjével

Közölte, a korteshadjárat idején a román és magyar választóknak egyaránt üzennie kell, többek között azt, hogy nem Románia ellen van, amit a magyarok akarnak, hogy az állam nem attól lesz erős, hogy mindenbe beleszól, hanem a közösségek erejére van szüksége, a közösségeknek pedig autonómiára. Kelemen Hunor lapunknak elmondta, noha sem házzal, sem telekkel, sem lakással nem rendelkezik, nem kell az állomási váróteremben aludnia.

– Állatorvosi és filozófiai tanulmányokat végzett, két verseskötet és egy regény szerzője, de közben rádiós újságíróként dolgozott, 12 éve pedig politikus. Melyik területen érzi otthon magát?
– Az íróasztalnál alkotóként érzem jól magam, de ma már a politikában is otthon vagyok.

– Nincs családja, és a vagyonnyilatkozata szerint sem telke, sem lakása, sem autója. Még azt sem tudni, mi a hobbija. Nem tartja ezt bajnak?
– Ház valóban nem szerepel a vagyonnyilatkozatomban, de azért nem kell a pályaudvaron aludnom, amint azt valaki mondta. A csíkkarcfalvi családi házat a szüleim építették nekem és a testvéremnek, és ma is az édesapám nevére van telekkönyvezve. Ez egy két lakrészes ház, amelyhez nagy terület is tartozik; az én lakrészem 120 négyzetméteres. Saját autóra 1997 óta nem volt szükségem, mindig szolgálati kocsi állt rendelkezésemre. Soha nem tartottam egyébként célomnak, hogy meggazdagodjam a politikából. Soha nem keveredtem bele semmiféle olyan üzletbe, amelynek köze volna az államhoz. Szegénynek sem tartom magam, megvan mindenem, amire ebben a pillanatban szükségem van.

– És mire költi a pénzét? Mert azért az nem titok, hogy képviselőként és az RMDSZ ügyvezető elnökeként a romániai átlagbér tízszeresét keresi meg.
– Ott van a bankszámlámon, a vagyonnyilatkozatban is látni lehet. Nekem más jövedelmem soha nem volt, mint a képviselői, meg az elmúlt két évben az ügyvezető elnöki. A hobbiim közé a fotózást és az olvasást sorolnám elsősorban, no meg az utazást, a természetjárást. 1984 és 1990 között bejártam hátizsákkal, sátorral a romániai hegyeket. Ez ma már kimarad az életemből. Sok pénzt költöttem az évek során szellemi értékekre. Rengeteg könyvem van, és kortárs erdélyi magyar képzőművészektől vásároltam jó néhány képet.

– Örül annak, hogy az RMDSZ színeiben indulhat az államelnök-választáson?
– Túlzás lenne azt mondani, hogy örvendek, inkább kihívásnak tekintem. A jelölést nem én kerestem magamnak, hosszas beszélgetések után döntöttem el, hogy állok a feladat elé. Négy-öt név merült fel, a munkát valamennyien elvállaltuk volna, de valamennyien láttuk, hogy ennek egyaránt van árnyékos és napos oldala. Ez nemcsak arról szól, hogy az ember 4-5 hónapon át a reflektorfényben áll, és növelheti az ismertségét.

– De azért ez is benne van a feladatban. Elnökjelöltsége révén Frunda György hosszú időre a legnépszerűbb erdélyi magyar politikussá vált.
– Ehhez az is hozzátartozik, hogy Frunda jól teljesített. Persze nő a jelöltek ismertsége, és még akár a bizalmi indexe is. De annak a kockázata is fennáll, hogy nem sikerül jól teljesítenie, és akkor a növekvő ismertség a kiábrándultság érzésével társul.

– Nem arról van szó, hogy a kiválasztásnál a jelöltségnek inkább az RMDSZ-es belpolitikai vonatkozásai kerültek előtérbe? Ilyen tekintetben pedig ön az, akinek a karrierjét fel kell építeni.
– Minden politikus karrierjét fel kell építeni. Amikor ezekről a kérdésekről beszéltünk, az első dolog, amiben megállapodtunk, az volt, hogy 2009 csak 2009-ről szól, és nem 2011-ről, amikor tisztújító kongresszust tart az RMDSZ.

– Az mégis eléggé benne van a köztudatban, hogy Markó Béla önt nézte ki utódjául.
– Én nem hiszek abban, hogy egy elnök eldöntheti, ki legyen az utódja. Az elnöknek lehetnek opciói arról, hogy kit szeretne maga mögött hagyni, de a döntés mégsem az övé. Azt tudom, hogy ha ebben a pillanatban kerülne sor a szövetség elnökének a megválasztására, sokan megpályáznák ezt a tisztséget. De 2011-ig még sok minden történhet, és még Markó sem döntötte el, hogy akar-e indulni újabb mandátumért.

– Tőle kapott viszont megannyi bizalmi megbízatást az elmúlt években. Ön az elnöke az oktatási-nevelési támogatásokat kifizető Iskola Alapítványnak, tagja a román költségvetési támogatásokat kezelő Communitas Alapítvány kuratóriumának, két éve pedig az RMDSZ ügyvezető elnöke.
– Eme tisztségek közül az ügyvezető elnökség kapcsolódik kimondottan Markó Bélához. Az elnök jelöli ugyanis az ügyvezető elnököt, akit a Szövetségi Képviselők Tanácsa választ meg. Ebben a struktúrában nemcsak az fontos, hogy az elnök és az ügyvezető elnök megbízzanak egymásban, hanem az, hogy ismerjék is egymást, tudják, hogy mit gondol a másik az RMDSZ-ről, az erdélyi magyarságról, mit gondol a politikáról. Amikor 1997-ben beléptem a politikába, nem úgy jöttem, hogy hosszú távon ott fogok maradni.

– Most is ideiglenesnek gondolja a pályájában a politikai kitérőt?
– Ezt mindenkinek így kell elképzelnie, mert a választó mondja meg, hogy meddig maradhat, és mikor kell mennie. De természetesen az a szándékom, hogy folytassam a politikai pályafutásomat. Markó Bélával egyébként az alapvető stratégiai kérdésekben egyetértünk, vagy nagyon hamar közös nevezőre tudunk jutni.

– Melyek azok a kérdések, amelyekben különbözik a véleményük? Mert kívülről ilyen nem látszik.
– Az lenne a baj, ha ez kívülről látszana. Kívülről annak kell látszania, hogy ha megszületett egy döntés, azt az RMDSZ testületei egységesen képviselik.

– Hol vannak a pártfegyelem határai? Nem tart-e attól, hogy ha nyilvánosan mindig az elnök gondolatait ismételgeti, az emberek nem tudják megismerni. Nem tudják meg önről, hogy valójában mit is képvisel.
– Az elmúlt években olyan feladatokat láttam el, amelyek nem a reflektorfényben zajlottak. Az Iskola Alapítványnál felépítettem egy rendszert, ami működni fog akkor is, amikor én már nem leszek ott. Az RMDSZ nehézkes, bonyolult szervezet, de ügyvezető elnökként tudom, hogyan kell működtetni. Az ügyvezető elnök személye sem látszik mindennap, csak az látszik hogy a szervezet működik. Bebizonyítottam, hogy tudok szervezni, tudok építeni. Az államelnök-jelöltség viszont olyan feladat, amelyik sokkal jobban kirajzolhatja az én politikusi arcélemet, mint az eddigi szerepeim.

– Hogy látja, mi a baja az RMDSZ-nek?
– Az RMDSZ-nek rengeteg apró kicsi baja van. Ezek egyike, hogy a megyei területi szervezetek nem mindig vállalják olyan mértékben a döntések felelősségét, mint amilyen mértékben a döntéshozatal az ő kezükben van. A másik probléma, hogy a szövetség nem mindig tudja kellőképpen bevonni a döntéshozatalába a különböző kis ideológiai műhelyeket.

– A korábbi államelnök-választásokon racionális döntés volt az RMDSZ jelöltállítása, hiszen egy időben választották az államfőt és a parlamentet, az államfőjelölti kampány pedig segítette a parlamenti választások kampányát. Most viszont csak elnökválasztások lesznek Romániában. Miért kellett mégis jelöltet állítani?
– Az államelnöki kampány jó alkalom arra, hogy üzeneteket fogalmazzunk meg és továbbítsunk a társadalom felé. De fontos az is, hogy erősíteni lehet a magyar közösség önbecsülését. Azt is számba vettük a döntés meghozatalakor, hogy nem lehet kimaradni ebből a versenyből. A tér átengedése olyan visszavonulás lenne, amit egy magára valamit is adó politikai alakulat nem engedhet meg magának.

– Kinek kell üzenni a kampánnyal? A román választóknak? A magyaroknak?
– A románoknak is legalább olyan mértékben, mint a magyaroknak. Elmondhatjuk nekik, hogy nem Románia ellen van az, amit a magyarok akarnak, hogy az állam nem attól lesz erős, hogy mindenbe beleszól. Erejét az adja, hogy a polgárai megbíznak benne. A közösségek erejére van szüksége, a közösségeknek pedig autonómiára. De arról is beszélhetünk, hogy az átmeneti időszak lejárt, Romániának szüksége van egy olyan politikusi nemzedékre, amelyik nem kötődik már ezer szállal az 1989 előtti időkhöz. Rá lehet kényszeríteni a román pártokat arra, hogy reflektáljanak a mi témáinkra, akár utasítsák el ezeket, de beszéljenek róla.

– Mit gondol, tud-e majd román szavazatokat is szerezni?
– Azt hiszem, lesz valamennyi román szavazat is, de nem számottevő.

– És magyar szavazat? Az erdélyi magyarság romániai számaránya 6,2 százalék, a legutóbbi EP-választásokon az RMDSZ a szavazatok 8,9 százalékát szerezte meg. A szavazatok hány százalékát tartaná elfogadható eredménynek?
– Nem akarok belemenni a számháborúba, mert ez a választás nem a százalékokról fog szólni, hanem az üzenetekről. Kaphatunk ugyanannyi szavazatot, mint az európai parlamenti lista, de megtörténhet, hogy az arányaiban kevesebb lesz, mint az EP-választási eredményünk.

– De ha nem beszélünk százalékokról, akkor mi alapján lehet eldönteni, hogy sikeres volt-e, vagy megbukott a jelölt?
– Nyilván az eredményességet szavazatszámban is lehet mérni. De nézhetjük az államelnöki kampány során nyújtott teljesítményt is. Nagyon sok múlik majd az RMDSZ mozgósításán, mert egy ember nem tud mindenkivel kezet fogni. Ez csapatjáték kell hogy legyen, amelyben mindenkinek megvan a maga felelőssége.

– A legnagyobb felelősség mégiscsak a jelölté. Nem pártot választanak államelnöknek.
– Igen, de valamennyi jelölt mögött párt is van. Láthattuk korábban, milyen eredményeket értek el a független jelöltek.

– Mit tart erősségének, és mit a gyengéjének?
– Erősségem, hogy nem vagyok zsarolható az égvilágon semmivel. Kiegyensúlyozott vagyok, és tudok egyensúlyt teremteni. Ismerem a mértéket. Sokan hibaként róják fel, hogy határozatlan vagyok. Valóban, a nehéz helyzetekben sokat dilemmázó, sokat töprengő, érveket ütköztető alkat vagyok. Nem vagyok az az ember, aki rögtönzött döntéseket szeret hozni, és ez a határozatlanság látszatát kelti. Amikor viszont egy döntést meghoztunk, nálam határozottabb székely embert nem találni. Én erősségemnek tudom ezt a makacsságomat is. Hibának tűnik az is, hogy túlságosan sok ideig megbízom az emberekben. Sokszor kell csalódnom valakiben ahhoz, hogy megbízhatatlannak tekintsem. Ez a civil életben nem gond, de a politikában okozhat nehézségeket.

– Mi lenne, ha megnyerné a választásokat? Gondolt erre?
– Jó államfője lennék Romániának.