Fotó: Barabás Ákos
PÁSZTORLEVELEK – Legyen húsvét a feltámadott és bennünk élő Krisztusban való örvendezés ünnepe! Engedjük Őt családi és gyülekezeti ünneplésünk középpontjába! Ünnep után következő hétköznapjainkban pedig maradjunk meg ebben a hitben: akinek Krisztusa van, annak örök élete is van! – írja Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspök húsvéti üzenetében, amelyet alább közlünk.
2024. március 31., 20:312024. március 31., 20:31
A teremtés hajnalán Isten nemcsak életet adott nekünk, hanem megajándékozott az élni akarás vágyával. Szeretjük az életet. Vágyunk élni. Veszélyes helyzetekben önkéntelenül olyan mozdulatokat teszünk, amelyek által védjük életünket. Nem véletlen, hogy ősellenségünk támadásai legtöbbször az életkedvünket, az élni akarásunkat veszik célba. A Sátán nemcsak életösztönünket, hanem az életünket is el akarja rabolni.
A fennebbi igevers Pál hitvallása. Különös hangsúlyt nyernek benne az „élet”, illetve „élni” kifejezések. Amikor az apostol itt az életről beszél, nem a földi lét határai között gondolkozik. Tudnunk kell, a görög nyelven írt Újszövetségben két szó is kifejezi azt, amit magyarra az „élet” és „élni” szavakkal fordítunk. Az egyik a „biosz”, amelyikből a biológia szavunk is származik. Ez a testi életünket jelenti és mindazt, ami az anyagi világhoz köt bennünket. A másik kifejezés a „dzóé”. Ennek elsősorban lelki tartalma van. Jelenti az Úrral való közösségben megélt életet, az örök életet. Pál itt ezt az utóbbi kifejezést használja.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Amíg valaki nem ismeri Jézus Krisztust úgy, mint Megváltóját, addig csak a „biosz” szűk keretei között él. Jézus megismerésével, hit általi befogadásával nyílik meg előttünk a „dzóé” végtelen horizontja, az üdvösség, az örök élet. Krisztusban, a Vele való közösségben található meg az az állapot, ahol nyugalom, békesség és öröm, egyszóval: Élet van.
Az Ő jelenléte elveszi aggódásunkat, szorongásunkat, halálfélelmünket és körülményeinktől függetlenül, újra és újra, reménykedővé, bizakodóvá és boldoggá tesz bennünket
Legyen húsvét a feltámadott és bennünk élő Krisztusban való örvendezés ünnepe! Engedjük Őt családi és gyülekezeti ünneplésünk középpontjába! Ünnep után következő hétköznapjainkban pedig maradjunk meg ebben a hitben: akinek Krisztusa van, annak örök élete is van!
Krisztus feltámadott! Alleluja! Áldott húsvétot adjon az Úr mindnyájunknak!
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
szóljon hozzá!