– részletezte az igazgató.

Vass Mária felidézte, amikor a rendszert kitalálták, az volt az elképzelés, hogy csak nagyon rövid ideig maradnak a nevelőszülőknél a gyerekek – például a kórházban hagyott csecsemőket addig bízzák a gondjaikra, amíg kiderül, hogy visszamehetnek a családjukhoz, vagy örökbe fogadják őket, semmiképpen nem úgy gondolták, hogy éveken keresztül nevelik majd a rászorulókat. Aztán

Ennek ellenére ez még mindig csak időleges elhelyezésnek számít, a nevelőszülő elsősorban a szakmáját gyakorolja, alkalmazotti státusban szerepel; az a feladata, hogy szeresse a gyereket, de az is, hogy segítse, ha visszafogadná a családja, vagy ha örökbe fogadják. „Ha a gyerek örökbe fogadhatóvá válik, a nevelőszülő az első, akit megkérdeznek, hogy örökbe szeretné-e fogadni. Akkor kell eldöntenie, hogy a nevére íratja, vagy felkészíti arra, hogy elhagyja őt, el kell tudnia engedni” – mondta az igazgató. Vass Mária hangsúlyozta, a nevelőszülő bármikor meggondolhatja magát, nem köteles a gyerek mellett állni, ha bármilyen probléma adódik, ezért a kiskorúaknak az örökbefogadás jelenti a végleges, megnyugtató megoldást, azzal stabil családot kapnak, tudják, hogy odatartoznak. A hivatásos nevelőszülői rendszerben, ha nem is érzik a gyerekek, de

– emelte ki az igazgató.

Minden eset más

Az utóbbi években csökken a hivatásos nevelőszülők száma: nyugdíjba mennek, de olyan is akad, aki belefáradt, és abbahagyta, ugyanakkor arra is van példa, hogy valaki húsz éve a hálózat tagja, és és kitűnően végzi a munkáját. Ugyan kerülnek újabb jelentkezők, de egy részük a minimális követelményeket sem teljesíti, ezért nem tudják alkalmazni. Az első felméréskor a lakhatási körülményeket vizsgálják, a gyereknek külön szobát kell biztosítani, kell legyen fürdőszoba – ha ez nem teljesül, nem is lépnek tovább. Jelenleg úgy oszlik meg, hogy az állami gondozásban levő gyerekek egyharmada családi elhelyezésben nevelkedik, tehát a nagyszülőknél, rokonoknál, egyharmaduk él hivatásos nevelőszülőknél, egyharmaduk pedig elhelyezőközpontokban, családi típusú házakban.

Vass Mária kifejtette, a gyerekek általában 18 éves korukban, ha pedig továbbtanulnak, akkor később, akár 26 évesen kerülnek ki a rendszerből. Minden eset más: sokan ezek után is fenntartják a kapcsolatot a nevelőszülőkkel, akik segítik is őt, de vannak, akik végleg „szakítanak”, például amikor visszakerülnek a vér szerinti családhoz. Akadnak szomorú helyzetek, amikor a nevelőszülő nem képes megbirkózni a gyerek jelentette problémával: ez esetben a kiskorú visszakerül az elhelyezőközpontba. Húsz év alatt csak Háromszéken több ezer gyerek nőtt fel a nevelőszülői hálózatban. Vass Mária szerint az évek során folyamatosan javult az örökbefogadási törvény – a romániai jogszabály a nyugati országokhoz képest is szülő- és gyerekbarát, sokat könnyítettek a folyamaton.

Fájdalmas elengedés

Tamás Erzsébet 15 éve, kilenc hónapos koruktól neveli a gondjaira bízott két gyereket, egy kisfiút és egy kislányt, akik bár egy napon születtek, nem testvérek. Egy óvoda mellett laknak – látta, amikor egy hivatásos nevelőszülő óvodába vitte a gyereket, és akkor eldöntötte, ő is belevág.

– mondja a nevelőanya, miközben a szeme tele van könnyel. Szabó Erzsébet szintén 15 éve neveli a gondjaira bízott testvérpárt, a kisfiú hathetes, a kislány egyéves volt, amikor hozzákerült. Tanítónőként dolgozott, két saját gyerekét felnevelte, és akkor úgy érezte, tud még gondoskodni a rászoruló gyerekekről. „Első perctől családtagként tekintünk rájuk, a saját gyerekeim is. Négy unokám van, ha ajándékot vásárolok, mindenből hatot veszek: az unokáknak és a »gyerekeknek«” – mondja Erzsébet. Arra is felkészült, hogy el kell engednie a testvéreket, hiszen folyamatosan az örökbeadási várólistán szerepeltek, ám erre végül nem került sor. „Már idős vagyok, de minden évben meghosszabbítom a szerződést a gyerekvédelmi igazgatósággal, nincs szívem elengedni őket” – mondja az idős hölgy.

– vallja Attila.

A rendszer soha nem tud olyan lenni, mint egy szülő

Tapasztalata szerint az előítéletek megnehezítik az elindulást, hiszen sokan úgy gondolják, ezek a fiatalok prostituálják magukat, lopnak, nem akarnak dolgozni. „Vannak, akik valóban erre kényszerülnek, de csak azért, mert kiszolgáltatottak, és nem látnak más megoldást. Ha valaki meglátja bennük a lehetőséget, ha felismeri, hogy hátránnyal indulnak, akkor kaphatnak egy esélyt” – véli a fiatalember. Szerinte az a hatékony segítség, ha hagyják a fiatalt kibontakozni, megtalálni a saját útját, mert ha csak „ráerőltetnek” egy munkahelyet, lehet, hogy kényszerből elvállalja, de nem biztos, hogy meg is állja a helyét. Attila nem hibáztatja az állami rendszert, hiszen amint mondja, gondoskodik az „eldobott” gyerekekről, egy felnőttnek pedig már önállóan kell boldogulnia, de azt szeretné, ha minél többen felismernék: ezek a fiatalok hátránnyal indulnak, hiszen a rendszer soha nem tud olyan lenni, mint egy szülő. Attila azt szeretné, hogy minél több helyre eljusson koncertfellépésével, előadásával, hogy felhívja a figyelmet az intézetből kikerülő fiatalok problémáira. „Lehet, valakinek az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja megvenni a legújabb telefont, laptopot, de ezek a fiatalok a túlélésért küzdenek. Figyeljünk rájuk!” – hangsúlyozta Majláth Szabó Attila.