Hét új magyar szak a kolozsvári BBTE-n

Hét szakkal bővül a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű képzéskínálata a következő tanévtől. A vallástudományi, zenepedagógiai, információmérnöki, múzeológiai és társadalommarketing szakok mellett új képzéseket indít a Bölcsészettudományi Kar is.

2009. május 29., 10:222009. május 29., 10:22

A csütörtökön tartott sajtóértekezleten Szikszai Mária, az egyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének adjunktusa és Berszán István egyetemi docens, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője tájékoztatott a karon választható új szakokról.

A néprajz tanszéken az országban elsőként indul művelődésszervező képzés: mint azt Szikszai Mária elmondta, a kulturális örökség védelmével és kulturális események szervezésével az esetek többségében nem megfelelően képzett szakemberek foglalkoznak.

Az új szak többek között a Kárpát-medence kultúrájával, rendezvényszervezéssel, pályázatírással, közigazgatási ismeretekkel és menedzsmenttel foglalkozó kurzusokat kínál a hallgatóknak, az elhelyezkedés esélyeiről pedig derűlátóan vélekedett Szikszai Mária: szerinte az önkormányzati és a civil szervezetek, alapítványok és múzeumok is igényt tartanak majd a művelődésszervező diplomával rendelkező hallgatók munkaerejére.

A Magyar Irodalomtudományi Tanszék a bolognai rendszerbe beilleszkedő, de önálló magyar nyelv- és irodalomképzést indít a jövő tanévben, abból a megfontolásból, hogy a jelenleg csak másik nyelv- és irodalom szakkal párban végezhető magyar szakon alaposabb képzést kaphassanak.

„A magyar monoszak bevezetése azt is lehetővé teszi, hogy más rokon szakok – például a történelem és a filozófia – hallgatói is kedvezőbb feltételekkel vehessék fel a magyar szakot, és fordítva. Állandó panasz volt az elmúlt években, hogy a magyar szakot nem lehet más karok rokon szakjaival párosítani” – tájékoztatott Berszán István, aki kérdésünkre elmondta: nagyon sok iskolában nincs szakképzett tanerő, így mindig van lehetőség magyartanárként munkába állni.

Ezenkívül a kulturális szervezetek és alapítványok is folyamatosan keresnek munkatársakat, de szerkesztőségekben és művelődési, művészeti intézményekben is van lehetőség az elhelyezkedésre. „Nem gondolnám, hogy elértük volna azt a határt, amikor már túlképzésről lehet beszélni” – vélekedett a tanszékvezető.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére