Háromszék: kifogásolt mozgósítás

Kovászna megyében a négy évvel ezelőtti parlamenti választásokhoz képest szinte felére csökkent a szavazókedv. A vasárnapi választásokon a szavazati joggal rendelkező polgárok 33,5 százaléka adta le voksát, míg négy évvel ezelőtt 55 százalékuk járult az urnák elé. A 186 ezer szavazati joggal rendelkező háromszéki polgár közül vasárnap alig 30 ezren voksoltak, míg négy éve 50 ezren nyilvánították ki akaratukat. Sepsiszentgyörgyön a megyei átlagnál is alacsonyabb volt a részvétel, a választók 28 százaléka élt szavazati jogával.

Krónika

2008. december 01., 22:022008. december 01., 22:02

Az RMDSZ országos vezetőségének több tagja is a szövetség helyi vezetőit okolta az alacsony részvételi arány miatt. „A háromszéki alacsony részvétel elsősorban annak köszönhető, hogy politikusaink nem dolgoztak az elmúlt 4–8 évben, nem tudtak meggyőzőek lenni, a szociális és gazdasági problémák miatt nagyon rossz hangulat alakult ki” – nyilatkozott a Transindexnek Takács Csaba kampányfőnök.

Kovács Péter, az RMDSZ helyettes kampányfőnöke a háromszéki eredmények kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos kampánystáb nem tudja elvégezni a jelöltek munkáját. Kifejtette: a helyi stáboknak nem ezelőtt 30 nappal, hanem hónapokkal, évekkel korábban kellett volna elkezdeniük a munkát. Ezzel szemben Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke úgy vélte, Háromszéken stabilizálódott a választási részvétel: a vasárnapi választásokon ugyan sokkal kevesebben voksoltak, mint négy évvel ezelőtt, de ugyanannyian, mint tavaly az EP-választásokon.

Csinta Samu, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, amennyiben a polgári alakulat pártként méretkezik meg, ez jobban mozgósította volna a magyar választókat.

Országszerte alacsony volt egyébként a részvétel a választásokon. Urnazáráskor 39,26 százalékos volt az országos részvételi arány, a városlakók 35,63, a vidékiek 44,24 százaléka járult az urnákhoz. Az országos részvételi átlagot 21 megyében haladták meg, a legtöbben Teleorman megyében (52,68 százalék) voksoltak. A legkevesebben Temes megyében járultak az urnák elé (31,57 százalék). Brassó megyében 35,12 százalékos részvételt jegyeztek. Kolozs megyében is kevesen éltek szavazati jogukkal (37,55 százalék), akárcsak Arad (36,04), Máramaros (36,02) és Szatmár megyében (35,7). Az erdélyi megyék közül a legtöbben Hunyad megyében voksoltak (44,73 százalék), a dél-erdélyi megyét Bihar (44,01), Szilágy (43,57), Maros (42,39), Fehér (41,09), Hargita (40,29) és Beszterce-Naszód megye (40,27) követi.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban