Harmadszorra feltúrt utcák

Jó két év telt el már azóta, hogy az Egyesülés negyedbeli kisutcákat feltúrták Marosvásárhelyen, az áldatlan állapotok azóta sem változtak. A Maros-hídon túli városrész csatornázásán dolgozó cég némelyik utcát háromszor is felásta, majd visszatakarta az utóbbi hónapokban.

Szucher Ervin

2009. február 03., 08:502009. február 03., 08:50

Mint kiderült, a csatornázást végző magyarországi cég egyes szakaszokon hibásan fektette le a vezetékeket, és nem volt megfelelő lejtésük. Másodjára úgy fektették le a csöveket, hogy azok elgörbültek vagy meghasadtak. Törzsök Sándor, az önkormányzat városrendészeti bizottságának elnöke a Krónikának elmondta: a csatornaépítési program keretében több mint negyven utca elkészült, maradt még tíz. „Ezeket majd akkor vesszük át, amikor a csatornázást építő cég kijavítja a hibákat. Inkább szidjanak a környékbeli lakók, de a minőségileg kifogásolható munkát nem fogjuk átvenni” – szögezte le Törzsök.

„Ez kibírhatatlan, ami itt történik: harmadik esztendeje, hogy sártengerben úszunk. Hol lefektetik a vezetékeket, hol felveszik őket” – háborog az utcán végigcaplató idős férfi, aki sáros félcipőjére mutat, majd a zsebéből előkap egy rongyot, és tisztogatni kezdi. A szomszéd kisutcában éppen egy fiatal hölgy kerülgeti a pocsolyákat. Mint mondja, még az időjárás sem tart az Egyesülés negyedi lakókkal, hiszen, ha lehullna a hó, vagy legalább megfagyna a sár, nem kellene naponta többször lábbelit cserélni. „Reggelente elindulok egy kopott csizmával, aztán az utca végén felveszem a félcipőm, mert azért mégsem állíthatok be az irodába sárosan. A kisfiam viszont naponta nyakig koszosan állít haza, de még csak haragudni sem tudok rá” – fakad ki az asszony.

Újra halasztották a határidőt

A Maros-hídon túli utcákban először az volt a gond, hogy a csatornázást végző magyarországi cég egyes szakaszokon hibásan fektette le a vezetékeket, és nem volt megfelelő lejtésük. Másodjára úgy fektették le a csöveket, hogy azok elgörbültek vagy meghasadtak. A történtekkel kapcsolatban Törzsök Sándor belátta, hogy a talajvíz miatt a Maros-hídon túli utcák csatornázása valóban sok fejfájást okoz, viszont pontosítani kívánt, mondván, hogy nem az Aquaserv túrta fel a környéket, mint ahogy a polgármester többször is állította, hanem a középítkezési szaktárca által szerződtetett cég. „A csatornaépítési program keretében több mint negyven utca elkészült, maradt még tíz. Ezeket majd akkor vesszük át, amikor a csatornázást építő cég kijavítja a hibákat. Inkább szidjanak a környékbeli lakók, de a minőségileg kifogásolható munkát nem fogjuk átvenni” – szögezte le lapunknak Törzsök Sándor.

A munkálatokat az ISPA-program keretében végző magyarországi Swietelsky Építő Rt. már két hete kifutott az új határidőből is, azonban – különböző akadályoztatások miatt – további hat hónapos halasztást kért. Arra a kérdésünkre, hogy ki és mivel akadályozta a csatornázási munkálatokat, Törzsök nem adott választ. Az eredeti szerződésben viszont, amit Borbély László volt középítkezési miniszter jelenlétében Darabán Ottó, az Aquaserv igazgatója ünnepélyes körülmények között 2006. február 27-én, a Kultúrpalota kistermében írt alá a magyarországi partnerrel, a felek abban egyeztek meg, hogy a Swietelsky 2007 végéig befejezi a csatornázást.

Ki a bűnbak?

A folyamatos késlekedés miatt Dorin Florea polgármester egyszer már kifüggesztett egy molinót a környékre, melyen a városi vízszolgáltató céget, az Aquaservet tüntette fel a gondok forrásaként. Az elöljáró most már nem csupán a vállalat vezetőségét, hanem az önkormányzat által megbízott Molnár Gábor tanácsost is hibáztatja a történtek miatt. Szerinte Molnár nem képviselte megfelelőképpen a városháza érdekeit, úgy állítva be az Aquaserv tevékenységét, mintha a vállalat mindent a lehető legjobban végzett volna. A Krónika megkereste a tanácsost, aki úgy érzi, tisztességesen képviselte az önkormányzatot, a polgármester által emlegetett rendellenességeket illetően pedig nem az ő tiszte lett volna intézkedni. „Az Aquaservnek van egy igazgatótanácsa, annak meg egy igazgatója. Ha valami rendellenességet észlelt, Dorin Florea miért nem fordult panaszával egyenesen az illetékesekhez?” – háborgott az RMDSZ önkormányzati képviselője. Ennek ellenére Floreának sikerült kieszközölnie, hogy az önkormányzat vonja meg a bizalmat Molnártól, és nevezze ki helyette a demokrata-liberális párti Liviu Todorant.

Lesz végre aszfalt

A város alpolgármestere, Csegzi Sándor reméli, a környékbeli lakóknak már nem kell sokáig sárban tapicskolniuk. Mint mondta, annak ellenére, hogy az utca helyreállítása annak a feladata, aki feltörte, az önkormányzat nem várta meg a csatornázást végző cég intézkedését. „Eddig is vittünk oda követ, ezentúl is viszünk, hisz nem nézhetjük el, ami ott történik a lakókkal” – fejtette ki. Csegzi hozzátette: amennyiben az Egyesülés negyedben is befejeződik a csatornázási program, és a kivitelezőnek nem kell negyedszerre is nekifognia ugyanannak a munkálatnak, a városháza vállalja az utcák leaszfaltozását.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 18., hétfő

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást

Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval