Harmadszor is benyújtják az autonómiastatútumot

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Harmadszor is Románia parlamentje elé terjeszti a Székelyföld autonómia-törvénytervezetét, döntött szombati ülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepelte Sepsiszentgyörgyön.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2008. október 27., 00:002008. október 27., 00:00

A testület a Bod Péter Könyvtár Gábor Áron Termében ülésezett, ugyanott, ahol öt évvel ezelőtt, október 26-án megalakult. Az SZNT arról is határozott, hogy felkéri Románia és Magyarország kormányát, vizsgálják felül a két ország közötti alapszerződést, mivel a dokumentum aláírása óta eltelt 12 esztendő alatt változott a nemzetközi helyzet és jogrendszer, és a két országban kötelezővé váltak az Európai Parlament előírásai. Az együttműködés idejétmúlt, hiszen többek között olyan cikkelyeket tartalmaz, hogy kölcsönösen támogatják egymás NATO- és EU-csatlakozását.

Az ülésen a székek küldöttjei arról is beszámoltak, hogy hol fogadták el, illetve hol terjesztették a helyi tanács elé az autonómiareferendum megszervezéséről szóló határozattervezeteket. Kiderült, csak néhány községben, illetve Kézdivásárhelyen szavazták meg a tervezetet. Izsák Balázs SZNT-elnök kifejtette, a népszavazások egyik célja megteremteni a statútum benyújtásának jogi előfeltételét, a politikai célja pedig, hogy a székelyföldi önkormányzatok elkötelezzék magukat a térség autonómiája mellett. A gyergyószéki küldöttek előterjesztettek egy javaslatot, hogy ezentúl az autonómia helyett kérjenek önrendelkezést a Székelyföld számára. A javaslatot hosszas vita követte, végül elvetették, mindössze csak hatan szavaztak mellette. A többség elfogadta azt az érvet, hogy az önrendelkezés túl tág fogalom, beleérthető akár a függetlenség is, az autonómia viszont zárt keretbe fogja a Székleyföld kívánt státusát. Az ülésen Gábor Áron-díjjal tüntették ki Birtalan Ákos országgyűlési képviselőt, volt turisztikai minisztert, aki elsőként nyújtotta be az autonómiastatútumot, Egyed Ákos történészt, illetve Komlóssy Józsefet, aki nemzetközi szervezeteknél tevékenykedett a magyarság érdekében, és a Kárpát-medencei Magyarságért Egyesületet is díjazták.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő