Hargita: helyi kifli a diákoknak

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A helyi termelők bevonásával biztosítaná a Hargita megyei diákok számára a tej-kifli kormányprogram keretében kínált tízórait a megyei önkormányzat. Borboly Csaba tanácselnök szerint a szolgáltatást átadnák a helyi önkormányzatoknak, amelyek a helyi termelők bevonásával jobb minőségű élelmet biztosíthatnának a gyerekek számára a jelenleginél.

Jánossy Alíz

Pap Melinda

2009. június 17., 09:042009. június 17., 09:04

„Az állami költségvetés nyit egy kiskaput, mely szerint a tej-kifli programra kiutalt pénzt nemcsak megyei szinten, egyetlen beszállító foglalkoztatásával költhetjük el, hanem kiutalhatjuk azt a helyi önkormányzatoknak” – közölte a tanácselnök.

Mint mondta, a megyei tanács célja minél jobb minőségű élelmiszert biztosítani a gyerekeknek. „Sajnos a megyei szintű szolgáltatásnak megvannak a hátulütői, főleg a félreeső településeken, ahova a cég csak hetente egyszer szállítja ki a tejet és a kiflit, ami a minőség rovására mehet” – mondta Borboly.

Hozzátette, a probléma orvoslásán kívül az önkormányzat igyekszik a helyi termelőket is felkarolni, hiszen céljaik között szerepel a hagyományos termékek gyártásának ösztönzése. Ezért napokon belül kiírnák a pályázatot, hogy a helyi termelők fel tudjanak készülni a tej-kifli programban való részvételre. Borboly szerint „kerékkötők” is vannak: több önkormányzat is jelezte, nem kíván élni a lehetőséggel, és a prefektúra is a megyei szintű szolgáltatást támogatja.

Kolduskifli helyett helyi termék

A Gyergyói-medence elöljárói örömmel fogadták a kezdeményezést, és bár többletmunkával jár, vállalják annak kivitelezését. A gyenge minőségű tízóraira ugyanis több elöljáró is felfigyelt. „A község valamennyi iskolájában panaszkodtak a kiflire, ami jó esetben csupán száraz, de az is előfordult, hogy penészes pékárut kaptak a gyerekek” – közölte a Krónikával Egyed József gyergyóújfalvi polgármester.

A szülők szintén kifogásolják a tízórai minőségét. „Kolduskiflinek nevezték a gyerekek a tej-kifli program keretében kiosztott tízórait, és egymást dobálták vele az iskola folyosóján” – mesélte lapunknak egy magát megnevezni nem óhajtó szülő, aki pazarlásnak tekinti az állami pénzből finanszírozott, kétes minőségű termékek kiosztását.

„Meg kívánom vitatni a kérdést a tanügyi szakbizottsággal, s bár többletmunkát igényel, nem tartom kivitelezhetetlennek az ötletet” – fejtette ki a Krónika kérdésére Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Az elöljáró szerint a településen több pékség működik, amelyek nagyon jó minőségű árut gyártanak, és meggyőződése, egyiknek sem okozna gondot néhány száz kifli elkészítése. A községben tejüzem és méztermelők is vannak, tehát a hozzávaló is biztosított lenne.

Megkóstolnák a kínálatot

Sajátos megoldással hozakodott elő Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. Azt tervezi, hogy ajánlatot kér a termelőktől, majd a tanácsosokkal együtt végigkóstolja a kínálatot. „Amelyik a legjobban ízlik, azt adjuk majd a gyerekeknek” – szögezte le az elöljáró, aki szerint mivel kis összegű beszerzésről van szó, nem kell közbeszerzési eljárást szervezniük.

Hozzátette, nagyon jónak találja az ötletet, és maximálisan támogatja kivitelezését.
A helyi termelők sem zárkóznak el a kezdeményezéstől. „Jó az ötlet, és vonzó a biztos piac lehetősége” – jelentette ki a Krónika kérdésére Bernád Ottó, a gyergyótekerőpataki Karpaten Milk tejtermékeket készítő kisüzem tulajdonosa, aki szóbeszéd révén szerzett tudomást az esetleges lehetőségről. Mint mondta, akkor tud érdemi döntést hozni az ügyben, ha ismeri a konkrét számadatokat, ugyanis be kellene ruháznia ahhoz, ha élni szeretne a lehetőséggel.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól