Gyerekek a médiajog útvesztőjében

gyerekek, telefon

A gyerekek szülei fel kell mérjék a digitális világ veszélyeit

Fotó: freepik.com

Izgalmas, megannyi szülő kortársa aggályaival összefüggő előadás zajlott a Filmtettfeszt Erdélyi Filmszemle második napján. Az előadás fókuszában a gyerekek jogai, ezen belül is a személyiségi jogok álltak a digitális kor, a jelen kontextusában.

Tóth Gödri Iringó

2024. október 05., 21:112024. október 05., 21:11

2024. október 05., 21:202024. október 05., 21:20

A gyermekvédelem soha nem volt ennyire összetett, mint ma, amikor a közösségi média, a mesterséges intelligencia és az adatvédelem kérdései egyre inkább előtérbe kerülnek – vélekedett Kokoly Zsolt, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének tanára, aki a Média. Érték. Tett. Médiaértés című konferencián tartott gondolatébresztő előadást. A gyerekek a digitalizálódó világunk legveszélyeztetettebb szereplői, ezért jogaik különösen fontos témát jelentenek.

Az előadó nem kívánt átfogó szabályozási felsorolást tartani, inkább néhány aktuális problémára és gyakorlatra helyezte a hangsúlyt.

Gyerekek és jogok a digitális korban

A legnagyobb kérdés, amely köré az előadás épült az volt, hogy ki minősül jogi szempontból gyermeknek. Bár első pillantásra egyszerűnek tűnhet a válasz, a különböző jogszabályok és terminusok – a „gyermek” és a „kiskorú”– gyakran bonyolítják a képet. A román jogszabályok között több életkori kategória is létezik, amelyek különböző jogkövetkezményekkel bírnak, különösen a közösségi média használata terén. Az előadó hangsúlyozta, hogy a gyermekek jogainak védelme nem csak médiajogi keretek között zajlik, hanem az emberi méltósághoz, véleménynyilvánításhoz, magánélethez és adatvédelemhez való jogok komplex hálójába (is) illeszkedik.

A jogászok számára nyilvánvaló, hogy ezek a jogok minden emberre vonatkoznak, beleértve a gyermekeket is, azonban a gyermekek helyzete különleges:

ők sebezhetőbbek, nem mindig képesek ezeket a jogokat tudatosan gyakorolni, ezért a szülői felügyelet kulcsfontosságú.

A digitális világban a felügyelet gyakran nem elégséges – a szülők sokszor nem is tudják, milyen kihívásokkal néz szembe gyermekük az online térben.

Korlátok és lehetőségek

A személyiségi jogok védelme a gyakorlatban egyre inkább a közösségi média és az online jelenlét szabályozása felé fordul. Különös figyelmet kap az életkor kérdése, hiszen a legtöbb közösségi médiaplatform csak 13 éves kortól engedi a regisztrációt. Mégis, számtalan példa van arra, hogy ennél fiatalabbak is aktívak ezeken a felületeken, ami súlyos adatvédelmi és jogi problémákat vet fel.

Az előadó kiemelte, hogy

a román jogszabályok – különösen a polgári törvénykönyv és a médiatörvény – megpróbálnak megfelelő életkori kategóriákat meghatározni, de a gyakorlati alkalmazás nehézségekbe ütközik.

A kiskorúak személyiségi jogainak védelme az online térben különösen fontos, hiszen itt a leginkább sebezhetőek. A zaklatás, vagy ahogyan a digitális korban nevezzük, a „cyberbullying” egyre elterjedtebb, és Romániában is részletes jogszabályi keret született ennek kezelésére.

gyerekek, telefon Galéria

A gyerekek ma már beleszületnek a digitalizációba

Fotó: freepik.com

A jövő kihívásai: kamerák és arcfelismerés

Egy szintén aktuális téma, amelyet az előadó érintett, a közoktatásban történő bekamerázás kérdése volt. Bár a bekamerázás lehetősége hatalmas, a médiában is visszhangzó vitákat váltott ki, az iskolák egy része mégis fontolóra vette, veszi, hogy arcfelismerő rendszereket telepítsen. Felemlegette, hogy megannyi iskolában alakult ki botrány, például Nagyváradon volt egy „hangos” eset. Megjegyezte, hogy tulajdonképpen

a jogászok körében is vita tárgya, hogy a gyermekek személyiségi jogainak védelme hogyan érvényesülhet egy olyan világban, ahol a technológia egyre inkább belép az oktatásba és a közösségi terekbe.

Az előadás végén az előadó hangsúlyozta, hogy bár a jogszabályok és az új technológiák egyre nagyobb teret nyernek, még mindig sok a nyitott kérdés, amelyeket a gyakorlatnak kell megválaszolnia. Az arcfelismerő rendszerek például súlyos adatvédelmi aggályokat vetnek fel, és kérdéses, hogy mennyire illeszkednek a személyiségi jogok védelméhez, különösen a gyermekek esetében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna