Becslések szerint a híd nem jelent veszélyt a közlekedésben résztvevőkre
Fotó: Facebook/De la Dunărea de Jos
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) mindaddig nem veszi át jegyzőkönyvvel a Dunán átívelő új brăilai hidat, amíg a kivitelező nem javítja ki a hiányosságokat – jelentette ki szerdán a szállításügyi miniszter.
2023. november 01., 18:212023. november 01., 18:21
A Brăilába látogató Sorin Grindeanu hangsúlyozta, a forgalomnak nyáron átadott híd mindezek ellenére nem jelent veszélyt a közlekedésben résztvevőkre, és ő inkább ezt a variánst választotta, mintsem hogy fél évig „csak nézzék” és ne használják az új hidat. Az elvégzett munkálatok egy része azonban nem felel meg a követelményeknek – ezt független szakértők is megállapították –, és ezt a kivitelezőnek saját költségén rendeznie kell – szögezte le a tárcavezető.
A helyszínre szerda reggel a CNAIR igazgatójával, Cristian Pistollal kilátogató miniszter úgy véli, a kivitelező, ígéretével ellentétben, nem fogja befejezni év végéig ezt az utat.
A tárcavezető azt is leszögezte, hogy bármilyen jó hírnévvel és portfólióval is rendelkezik a dunai híd munkálatait végző cégtársulás Európában, a szerződésbe foglaltak be nem tartása miatt azt kockáztatja, hogy nem vehet többé részt Romániában a szállításügyi minisztérium által kiírt versenytárgyalásokon.
Az új Duna-híd a Romániában valaha épült legnagyobb, európai szinten a harmadik leghosszabb függőhíd
Fotó: Facebook/De la Dunărea de Jos
„Amikor a versenytárgyalást megnyerte, figyelemreméltó portfólióval rendelkezett. Korábban is voltak már ilyen típusú munkálatai, például egy isztambuli híd a Boszporusz felett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az a munka, amit ez a cégtársulás Romániában végez, rosszabb minőségű lehet, mint máshol” – nyomatékosította Grindeanu.
A vissza nem térítendő külső forrásokból finanszírozott projekt eredeti értéke 1,996 milliárd lej volt, áfa nélkül. A munkálat kivitelezését az Astaldi S.P.A. - IHI Infrastructure System Co. Ltd cégtársulás nyerte.
Nem kellett sokat várni az Európa harmadik leghosszabb függőhídjának számító, csütörtökön átadott brăilai átkelőn az első balesetre: már a hídavatás napján összekoccant két autó.
Felvatták csütörtökön Brăila mellett az öt év alatt elkészült új Duna-hidat, amely csaknem kétkilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
szóljon hozzá!