Fotó: László Ildikó
Rendőrségi vizsgálat indult a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt, egy halálos áldozatot és három sérültet követelő falomlás ügyében.
2023. december 18., 23:432023. december 18., 23:43
2023. december 19., 00:202023. december 19., 00:20
A Hargita megyei rendőr-főkapitányság hétfő esti tájékoztatása szerint gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult nyomozás az ügyben, egy ügyész irányításával. A Hargita megyei katasztrófavédelem közlése szerint négy 15 és 17 év közötti tanulót emeltek ki a leomlott fal romjai közül.
Fotó: László Ildikó
Az omlás során elhunyt tizenkettedikes diák egyébként farkaslaki. Hétfő este Ligia Deca oktatási miniszter sürgősen összehívta az oktatási minisztérium vezetőségét, megvitatni a székelyudvarhelyi intézmény támogatásának módozatait. A minisztérium két képviselője az ülés után a helyszínre utazott. A közleményben hangsúlyozták, hogy az épületek biztonságossá tételéért az ingatlanok kezelői felelnek. Hozzátették, hogy a minisztérium állandó kapcsolatban áll a Hargita megyei prefektúrával, a katasztrófavédelmi felügyelőséggel és a tanfelügyelőséggel.
Nem tartották földrengésveszélyesként nyilván a hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonát, amelynek egyik külső fala hétfő délután beomlott, maga alá temetve négy gyermeket, akik közül az egyik életét vesztette.
Ligia Deca miniszter felszólította a helyi hatóságokat, hogy a legnagyobb felelősséggel gondoskodjanak azoknak az épületeknek biztonságáról, amelyekben gyermekek tartózkodnak. „Az oktatási minisztérium a lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy megelőzze az ilyen tragikus eseményeket!” – idézte Decát a közlemény.
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Mint arról beszámoltunk, nem tartották földrengésveszélyesként nyilván a hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonát, amelynek egyik külső fala hétfő délután beomlott, maga alá temetve négy gyermeket, akik közül az egyik életét vesztette. Cristinel Glodeanu Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes hétfőn este az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a katolikus egyház tulajdonában van és közel 100 diáknak biztosít szállást a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakása, amelynek egyik fala leomlott.
Fotó: László Ildikó
A főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint a tanév kezdetén a prefektúra, a katasztrófavédelem, az egészségügyi igazgatóság közösen ellenőrzött több iskolaépületet a megyében.
Cristinel Glodeanu elmondta, hogy a tanfelügyelőség adatai szerint a Tamási Áron Gimnáziumhoz tartozó három épület közül kettőt a 3-as szeizmikus kockázati osztályba soroltak, a leomlott falú épület azonban nem volt földrengésveszélyesként nyilvántartva. Az előbbi két ingatlant 2018-2020, illetve 2020-2022 között felújították, az utóbbi azonban nem. „Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az épület nem az iskoláé, hanem az önkormányzat béreli a római katolikus érsekségtől” – nyilatkozta a főtanfelügyelő-helyettes.
Leomlott hétfőn a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egyik fala, a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint négy diák rekedt a romok alatt.
Demeter Levente főtanfelügyelő elmondta, hogy a bentlakás Székelyudvarhely több iskolája összesen 97 diákjának biztosít szállást. A fal leomlásakor viszonylag kevés gyerek tartózkodott az épületben, akiknek nagy része ki tudott menekülni a szobájából. Szerinte sokkal súlyosabb lett volna a helyzet, ha a baleset 17 óra után vagy az éjszaka folyamán következik be, mert olyankor „elméletileg” a bentlakás valamennyi lakója az épületben tartózkodik.
Fotó: László Ildikó
Demeter Levente nem zárta ki, hogy a falomlást az épületnek a városi csatornahálózathoz való csatlakoztatásával kapcsolatos munkálatok okozták. „Annyit tudok, ezek a munkálatok engedélyezve voltak, ezt ellenőrizték” – jelentette ki a főtanfelügyelő.
Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!