2009. március 03., 08:512009. március 03., 08:51
A moldvai egyházfő Tőkés László református püspök február közepén neki címzett levelére reagált, amelyben az európai parlamenti képviselő szóvá tette, hogy a Bákó megyei Szitás falu plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen, és a ministrálástól is eltiltotta a magyarórára járó gyermekeket.
Petru Gherghelhez intézett megkeresésében Tőkés úgy vélekedett: „minden igaz hitű keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között, akik semmi egyebet, semmi rosszat nem akarnak, hanem csak azt, hogy atyáik nyelvét megtanulják, és ezen a nyelven dicsérjék az Istent”. A jászvásári püspök azonban leszögezi: egyházmegyéjében nincsenek csángómagyar gyülekezetek.
Az EP-képviselő arra emlékeztette a iaşi-i megyés püspököt, hogy Románia maga is ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, melynek értelmében a csángómagyarok nyelvét mind kisebbségi, mind regionális minőségében teljes védelem illeti meg; ráadásul a magyar – a román nyelvvel egyenrangú módon – az egyesült Európa egyik hivatalos nyelve.
A napokban eljuttatott válaszlevelében Petru Gherghel testvéreinek nevezi a magyarokat, és ama meggyőződésének ad hangot, miszerint mindenkinek jogában áll anyanyelvén dicsérni Istent. „Remélem, egyetért velem abban is, hogy tisztelni kell az emberek kinyilvánított akaratát. Az ön állításával ellentétben a iaşi-i püspökség keretében nincsenek csángómagyar gyülekezetek, híveink többsége ugyanis román nemzetiségűnek és katolikus vallásúnak vallotta magát a népszámlálások során” – állapítja meg a moldvai egyházfő. (Egyébként miközben a 2002-es népszámlálás szerint Romániában összesen 1266 személy nyilvánította magát csángó, Bákó megyében pedig 4317 személy magyar nemzetiségűnek, néprajzkutatók szerint a Moldvában élő csángómagyar közösség lélekszáma 250 ezerre rúg, közülük azonban már csak mindössze 80 ezren beszélnek magyarul).
Petru Gherghel szerint Szitáson és a többi moldvai településen senki nem ellenzi a magyar nyelv iskolában, törvényes keretek között történő oktatását, „ha az indokolt és igény mutatkozik rá”. A megyés püspök ezzel egy időben helyteleníti, hogy „idegenek ellenségeskedést és viszályt szítanak” a katolikus hívek között, megpróbálva megzavarni őket nemzetiségükről és nyelvükről alkotott meggyőződésükben.
A moldvai egyházfő szerint nem tesznek jó szolgálatot a nyelvjárásuk megőrzésére és ápolására törekvő helyi közösségeknek mindazok, akik „kívülállókként” számukra idegen értékeket kínálnak nekik. Miközben Tőkés László arra kéri a katolikus püspököt, vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek, Petru Gherghel a régió szegénységének leküzdése érdekében kéri az EP-képviselő támogatását.
A iaşi-i püspök emellett szó nélkül hagyja Tőkés felajánlását, miszerint kész személyes találkozóra a csángóügy megoldása érdekében. Mint arról már beszámoltunk, tavaly meghirdetett csángómentő mozgalma keretében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nemrég Nagyváradon rendezett Csángó Napot. Az eseményen elhangzott: ki kell bővíteni a csángómagyar fiatalok számára indított anyanyelvi oktatási programot, mert a jelenlegi mintegy 1500, magyarul tanuló csángó gyermek mellett csak Bákó megyében még további, közel tízezerre tehető azoknak a csángómagyar gyermekeknek a száma, akik tudnak vagy értenek még anyanyelvükön.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.