Folytatódnak a zászlóperek Háromszéken

Folytatódnak a zászlóperek Háromszéken

Újabb támadást indított a Kovászna megyei prefektúra a székely zászló ellen: ezúttal Kovászna Megye Tanácsát és Sepsiszentgyörgy önkormányzatát perelte be a székházaik homlokzatára kitűzött lobogó miatt.

Bíró Blanka

2013. szeptember 22., 19:452013. szeptember 22., 19:45

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szombaton közölte, a napokban kapta meg a bírósági értesítést a prefektúra keresetéről. Dumitru Marinescu prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, korábban mindkét önkormányzatnak küldött felszólítást, hogy távolítsák el a szerinte törvénytelenül kitűzött kék-arany lobogót, s mivel nem tettek eleget a kérésének, a bírósághoz fordult. 

A prefektus meglátása szerint a közintézményeken csak a törvény által előírt zászlók, szimbólumok és feliratok használhatók. A kormányhivatal eddig öt háromszéki polgármestert perelt már be, mert a felszólítása ellenére nem vették le a székely zászlót: májusban Kézdivásárhely és Kökös, júliusban Barót, Lemhény és Árkos ellen kezdeményezett bírósági eljárást. Bár Marinescu úgy tudja, a csernátoni, gelencei, ozsdolai, vargyasi és kovásznai elöljárók eleget tettek a zászló eltávolítására vonatkozó felszólításának, a polgármesterek ezt cáfolják.  Tamás Sándor hangsúlyozta, nem veszik le a zászlót, azt csak karhatalmi erőkkel távolíthatja el a prefektus. 

A háromszéki politikus emlékeztetett, közeleg az 1918 december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat centenáriuma, s száz év után Romániának számot kell adnia, biztosította-e a nemzeti kisebbségeknek a nyilatkozatba foglalt jogokat. „A számvetés során kiderül, hogy több gondot okozott, mint amennyit megoldott” – mutatott rá. Tamás Sándor szerint az utóbbi időkben erősödő magyarellenes hisztéria a bírósági döntésekben is megmutatkozik. Egyértelmű, hogy a bíróságokon politikai döntések születnek, ez történt az uzoni önkormányzat ügyében is.

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten a brassói fellebbviteli bíróság elutasított az uzoni polgármester fellebbezését, és törvénytelennek nyilvánította a községháza homlokzatára kitűzött székely zászlót. Első ízben született végleges ítélet a polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászló ügyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Romániai egyetemi rangsor: 1. a BBTE, 27. a Sapientia

Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.

Romániai egyetemi rangsor: 1. a BBTE, 27. a Sapientia
2024. május 08., szerda

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében

Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében
2024. május 08., szerda

„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának

Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.

„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának
2024. május 08., szerda

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját

Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját
2024. május 08., szerda

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő

Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő
2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen