Folytatódik az engedélyek miatti taxisháború Nagyváradon

•  Fotó: Fried Noémi Lujza

Fotó: Fried Noémi Lujza

A tiltakozás újabb formáját választották a nagyváradi önkormányzat ellen a VIP taxisvállalat alkalmazottai. Miután az önkormányzat bejelentette, megtalálta a megoldást arra, hogy eltávolítsa az egy hete a Szent László téri parkolóban állomásozó taxikat, a taxisok összekötötték gépkocsijaikat.

Pap Melinda

2009. január 29., 09:312009. január 29., 09:31

Ilie Bolojan polgármester kedden délután arról tájékozatta a sajtót, hogy a helyi tanács még 2006-ban hozott határozata értelmében bevezeti, hogy ezután csak egy órán keresztül lehet parkolni a városháza előtti parkolóban. Ezt követően a szabályszegő 30 lejjel büntethető, és ha három bírság után sem szabadítja fel a parkolóhelyet, az önkormányzat szállíttatja el gépkocsiját, amit csupán egy 80 lejes díj kifizetése után vehet át. A bejelentést követően az önkormányzat illetékesei ki is függesztették a Szent László téren az új parkolási szabályokat tartalmazó táblát.

A tiltakozó taxisok azonban nem vitték el járművüket a helyszínről, hanem tíz kocsit egymástól pár centiméterre parkoltak le, hogy ne lehessen elszállítani őket. A járműveket ugyanakkor sárga szalaggal kötötték össze, mintegy ajándékként a polgármesternek. Călin Stana, a VIP taxisvállalat ügyvivője kifejtette, nem hiszi, hogy az önkormányzat illetékeseinek lesz bátorsága elszállítani a gépkocsikat, hiszen ha megkarcolódnak, beperelik az önkormányzatot. Ilie Bolojan polgármester úgy vélte, amit a taxisok tesznek, az „kész cirkusz”, és megtalálja a törvényes megoldást arra, hogy leállítsa őket. 

Mint arról beszámoltunk, a VIP taxisvállalat mintegy 60 alkalmazottja egy hete elfoglalta autóival a Szent László téri parkolót, a taxisok így tiltakoztak az ellen, hogy az önkormányzat február elsejétől növelni akarja az ellenőrzések számát. Úgy vélték, az ellenőrzés ellenük irányul, ugyanis a polgármesteri hivatal tavaly szeptemberben megvonta a VIP Taxi diszpécserszolgálatának működési engedélyét, mivel a cég sofőrjei nem rendelkeztek működési engedéllyel. A tiltakozók már egy hete birtokba vették a parkolót, az önkormányzat azonban semmit sem tehetett ellenük, mivel megvásárolták a parkolócédulát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 18., hétfő

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást

Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek