Flamand pénz jobb utakért

•  Fotó: Gönczi Ákos

Fotó: Gönczi Ákos

Több mint 172 ezer eurót készül elkölteni a Maros megyei önkormányzat a következő két évben egy olyan közlekedési tanulmány elkészítésére, amely pontos tükörképet nyújthat a térség úthálózatáról és annak kihasználtságáról. Az összeg mintegy 49 százalékát a flamand kormány által létrehozott Flamand Alap biztosítja, 16 százalékkal a Belgiumban bejegyzett, de romániai leányvállalattal is rendelkező Arcadis cég járul hozzá, míg a megyei tanácsra eső költség 35 százalékot tesz ki.

Szucher Ervin

2009. január 12., 22:052009. január 12., 22:05

Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök a szerződés aláírását megelőzően kifejtette, a tanulmány sokat segíthet a jövőben a pályázatok összeállításában. „A tanulmány révén majd az uniós standardok szerint minősíthetjük át a megye útjait, és segítségével talán a forgalom feloldása is megvalósulhat” – mondta a tanácselnök. Újságírói kérdésre, hogy miért van szükség a pénzkiadásra, amikor minden sofőr tudja, melyik út mennyire zsúfolt vagy gödrös, hozzátette: „Minderről nekünk is tudomásunk van, de csupán információ meg tapasztalat szintjén. Az uniós pályázatok komoly dokumentumokkal alátámasztott előtanulmányokat is igényelnek”.

Rég nem használt utakat korszerűsítenének

A Maros megyei tanács mielőbb neki szeretne látni néhány, 30-40 évvel ezelőtt még járható közút helyreállításához. Az egyik Nyárádmagyarost kötné össze a Bekecsen keresztül Sóváraddal, mintegy 15 kilométerrel rövidítve le a Marosvásárhely és Szováta közötti 55 kilométeres távolságot. A 70-es években még használt útszakasz többszöri földcsuszamlás következtében rongálódott meg. Helyreállítanák és leaszfaltoznák az Erdőszentgyörgytől a bözödújfalusi tó partján Hargita megyébe vezető, jelenlegi köves utat, illetve a Szászrégent a Görgény-völgyén Gyergyóremetével összekötő szakaszt is. Míg az első két terv megvalósítása szinte kézzelfogható, az utóbbi kivitelezését a környezetvédők akadályozzák, közölte lapunkkal Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke.

Álláspontját beosztottjai is megerősítették, kijelentvén, hogy mindaddig, amíg a tanulmány jelentős részét a Belgiumból érkezett szakemberek finanszírozzák, nincs amiért visszautasítani az ajánlatot. Dirk Lauwer programirányító úgy vélte, a szerzett információkat nemcsak pályázatok összeállításában, hanem a gondok rangsorolásában és a lobbimunkában is hatékonyan fel lehet majd használni. A flamandok különben a fejlesztési minisztérium közvetítésével még két megyében – Iaşi-ban és Călăraşi-ban – rukkoltak elő hasonló ajánlattal.

A tanulmány elkészítése után az önkormányzat vezetői azt remélik, sikerül meggyőzniük a minisztériumot, hogy legalább az Ákosfalva és Nyárádtő közötti megyei útszakaszt minősítse országúttá. Ezen a 15 kilométeres szakaszon zajlik a Marosvásárhelyt elkerülő, Kolozsvár és Brassó közötti nehézgépjármű-forgalom. Az utóbbi években többször javított út ismét megrongálódott, a házak repedezni kezdtek.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek