Fotó: Gönczi Ákos
2009. január 12., 22:052009. január 12., 22:05
Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök a szerződés aláírását megelőzően kifejtette, a tanulmány sokat segíthet a jövőben a pályázatok összeállításában. „A tanulmány révén majd az uniós standardok szerint minősíthetjük át a megye útjait, és segítségével talán a forgalom feloldása is megvalósulhat” – mondta a tanácselnök. Újságírói kérdésre, hogy miért van szükség a pénzkiadásra, amikor minden sofőr tudja, melyik út mennyire zsúfolt vagy gödrös, hozzátette: „Minderről nekünk is tudomásunk van, de csupán információ meg tapasztalat szintjén. Az uniós pályázatok komoly dokumentumokkal alátámasztott előtanulmányokat is igényelnek”.
A Maros megyei tanács mielőbb neki szeretne látni néhány, 30-40 évvel ezelőtt még járható közút helyreállításához. Az egyik Nyárádmagyarost kötné össze a Bekecsen keresztül Sóváraddal, mintegy 15 kilométerrel rövidítve le a Marosvásárhely és Szováta közötti 55 kilométeres távolságot. A 70-es években még használt útszakasz többszöri földcsuszamlás következtében rongálódott meg. Helyreállítanák és leaszfaltoznák az Erdőszentgyörgytől a bözödújfalusi tó partján Hargita megyébe vezető, jelenlegi köves utat, illetve a Szászrégent a Görgény-völgyén Gyergyóremetével összekötő szakaszt is. Míg az első két terv megvalósítása szinte kézzelfogható, az utóbbi kivitelezését a környezetvédők akadályozzák, közölte lapunkkal Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke. |
Álláspontját beosztottjai is megerősítették, kijelentvén, hogy mindaddig, amíg a tanulmány jelentős részét a Belgiumból érkezett szakemberek finanszírozzák, nincs amiért visszautasítani az ajánlatot. Dirk Lauwer programirányító úgy vélte, a szerzett információkat nemcsak pályázatok összeállításában, hanem a gondok rangsorolásában és a lobbimunkában is hatékonyan fel lehet majd használni. A flamandok különben a fejlesztési minisztérium közvetítésével még két megyében – Iaşi-ban és Călăraşi-ban – rukkoltak elő hasonló ajánlattal.
A tanulmány elkészítése után az önkormányzat vezetői azt remélik, sikerül meggyőzniük a minisztériumot, hogy legalább az Ákosfalva és Nyárádtő közötti megyei útszakaszt minősítse országúttá. Ezen a 15 kilométeres szakaszon zajlik a Marosvásárhelyt elkerülő, Kolozsvár és Brassó közötti nehézgépjármű-forgalom. Az utóbbi években többször javított út ismét megrongálódott, a házak repedezni kezdtek.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).