Fotó: Bencze Melinda
ÖSSZEFOGLALÓ – A román nemzeti lobogó állítólagos eltűnése és székely zászlóra való kicserélése, illetve az Új Jobboldal szélsőséges szervezet felvonulása tette feszültté a román nemzeti ünnepet Sepsiszentgyörgyön.
2015. december 01., 19:112015. december 01., 19:11
Kedden a megszokottnál nagyobb számban vonultak fel a románok a város utcáin, becslések szerint két-háromezren gyűltek össze a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt.
Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) idén párttá alakult szélsőséges szervezet mintegy félszáz tagja érkezett idén is a háromszéki megyeszékhelyre a már jól ismert molinójukkal, miszerint Románia egységes nemzetállam. A hungarófób rigmusok azonban idén elmaradtak, csak a Székelyföld létét tagadó jelszavak hangzottak el.
Kovászna, Hargita, Maros megye román föld! Itthon vagyunk! Románia egységes! Erdély román föld! Szent György ortodox szent! – skandálták a román felvonulók. A Krisztus király római katolikus templom előtt elhaladva pedig azt kiáltozták, hogy Románia ortodox ország.
Csíkszereda: eltűnt a székely lobogó
Néhány napja eltűnt a csíkszeredai megyeháza épületének homlokzatáról a székely zászló, amely a megyezászló is. Az ügyben kedden Borboly Csaba tanácselnököt kerestük, azonban sem telefonhívásainkra, sem emailben elküldött kérdéseinkre nem válaszolt. A lobogót 2010. március 15-én vonták fel, de több román szervezet is tiltakozott ellene, 2012-ben pedig a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletében megsemmisítette a megyezászlóra vonatkozó határozatot. Az önkormányzat az európai bíróságához fordult az ügyben.
A rendezvényen különben nagy számban voltak jelen a rendfenntartók is, de nem történt rendbontás. A város magyar lakossága ezúttal is távol maradt a rendezvénytől, ellenben annál nagyobb számban sorakoztattak fel harckocsikat, tankokat a katonai felvonuláson.
Antal Árpád polgármester korábban arra kérte az állami szerveket, hogy idén nagyobb szigorral lépjenek fel a rendbontókkal, a társadalmi és interetnikus békét veszélyeztetőkkel szemben. A városháza a „helyi románság iránti tiszteletből\" engedélyezte a december elsejei felvonulást, azzal a feltétellel, hogy ha rendbontás történik, a szervezőknek azonnal meg kell szakítaniuk a rendezvényt, amíg a rendbontókat eltávolítják.
Az elöljáró kifejtette: minden évben meghívják a rendezvényre, ám eddig egyetlen eseményen sem vett részt, mivel a román állam nem teljesíti a gyulafehérvári nyilatkozatban ígérteket. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy többször javasolták, legyen például az 1989-es forradalom kitörésének napja Románia nemzeti ünnepe.
Zászlóeltüntetés mint provokáció?
Eközben Ioan Popa Kovászna megyei rendőrparancsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy hétfőn reggelre eltűnt a sepsiszentgyörgyi román katona emlékműve mellőli trikolór, és ismeretlen tettesek székely zászlót húztak fel a rúdra. A prefektúra közleményében azonban már nem szerepel, hogy a román zászló helyett a székely lobogott a rúdon, és egyetlen szemtanút sem találtunk, aki megerősítette volna ezt.
Neve elhallgatását kérő szakértő szerint túl hosszú folyamat lett volna a zászlócsere, nehéz lett volna észrevétlenül az egyiket le- a másikat pedig felvonni. A rendőrség nem közöl további részleteket az ügyről, arra hivatkozva, hogy a nyomozás folyamatban van. Ioan Popa rendőrparancsnok szerint a zászlócsere a járőrváltáskor, 6.30 és 7 óra között történhetett.
A román nemzeti lobogó eltűnését az Agerpres hírügynökség szerint Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes jelentette a hatóságoknak, aki egyébként szeptemberben a városháza tornyára akarta kitűzni a trikolórt annak emlékére, hogy 71 éve a román csapatok bevonultak Sepsiszentgyörgyre. Az ezredes az Agerpresnek elmondta, hogy Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus személyesen sietett a helyszínre egy új román zászlóval, amit hamarosan újra felvontak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint provokáció volt a román zászló eltávolítása az emlékmű mellől. Az elöljáró közleményben foglalt állást, kifejtetve: elítéli a lobogó eltávolítását, ám szerinte az ismeretlen tettesek célja a provokáció lehetett. Reméli, hogy a hatóságok mielőbb azonosítják és felelősségre vonják az elkövetőket, tette hozzá. A polgármestere sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, még nem lehet tudni, hogy melyik oldal provokált.
Eközben Sebastian Cucu prefektus ismét előállt korábbi javaslatával, miszerint minősüljön újra bűncselekménynek a román nemzeti szimbólumok megsértése. Meglátása szerint amióta ezt a cikkelyt törölték a büntető törvénykönyvből, megnőtt a román nemzeti szimbólumokat sértő cselekmények száma.
Hangsúlyozta, nincs jogszabály ami alapján bűnvádi eljárást kezdeményezhetnének a zászlót eltüntetők ellen, ezért azt javasolta az igazságügyi minisztériumnak: minősüljön újra bűncselekménynek a nemzeti szimbólumok megsértése, amit korábban 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel sújtottak. Az új Btk. szerint ellenben csak kihágásnak minősül, és pénzbírsággal büntethető.
Cucu arra is emlékeztetett, hogy szeptemberben a szentgyörgyi önkormányzat nem tűzte ki a városháza tornyára a román zászlót, míg tavaly december elsején Kézdivásárhelyen gyászlobogókat tűztek ki a román nemzeti ünnepen.
Dâncu: sajnálatos a szentgyörgyi incidens
Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes kedden Gyulafehérváron sajnálatos incidensnek nevezte a sepsiszentgyörgyi zászlóügyet. A közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter az Agerpres szerint azt mondta, hogy a magyar többségű településeken tetten érhető néha a konfliktusgerjesztési szándék a román nemzeti jelképek megsértése révén, de ez nem általános jelenség. Úgy vélte, hogy nem a zászlós incidens határozza meg a románok és a magyar kisebbség viszonyát.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!