2008. december 06., 12:032008. december 06., 12:03
Az MPP kilenc megyei szervezete elnökeinek aláírásával december 4-én szétküldött levélben az áll: támogatják a szervezet országos tanácsának 2009 március 14-re, a párt bejegyzésének egy éves évfordulójára való összehívását. Ugyanezen közlemény a továbbiakban a következőket is tartalmazza: „Nem a tisztújítást sürgetjük, mint az megjelent a sajtóban, és ennek megfelelően – aktualitása nem lévén – nem is beszélhettünk a pártvezetés esetleges kihívóiról, hanem csupán az Országos Tanács összehívását üdvözöljük, mert így valamennyien a párt bejegyzésének egy éves évfordulóján egy ünnepi ülésre készülhetünk.”
Az MPP Kovászna megyei elnöksége furcsának tartja, hogy az egy nappal korábbi országos elnökségi döntés támogatásához Szász Jenő telefonbeszélgetések révén próbálta megszerezni a megyei elnökök támogatását. „Elítélendőnek tartjuk, hogy az országos elnök csak részben ismertette a közlemény tartalmát a megyei elnökökkel, akik közül ily módon többen félrevezetve adták beleegyezésüket” - írja levelében az MPP Kovászna megyei elnöke. Kulcsár-Terza József megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a nyilvánosságra hozott közlemény végén a szervezet országos elnöksége felhatalmazás nélkül tüntette fel támogatóként a Kovászna megyei elnök nevét. A megyei szervezet kéri, hogy az országos kongresszus ne csak ünnepi, hanem munkajellegű is legyen, ahol az alapszabályzat felülvizsgálata, és minden fontos aktuális kérdés terítékre kerüljön.
A tisztújítás szorgalmazását tagadó szöveghez az MPP Kolozs megyei szervezete sem adta beleegyezését. Az országos tanács március 14-ére való összehívásáról Szász Jenő telefonon értesítette Csép Sándor megyei elnököt, aki támogatta e javaslatot. „Értetlenséggel vettük tudomásul, hogy a közlemény szövege tagadja a tisztújítás szorgalmazását. Ehhez sem Csép Sándor, sem a Kolozs megyei elnökség nem adta beleegyezését” - jelenti ki szerkesztőségünkbe elküldött levelében a szervezet megyei vezetése, amely ismételten kéri a párt országos elnökségét, hogy az országos tanács ne pusztán ünnepi, hanem az alapszabályzatnak megfelelően munkajellegű legyen, érdemben tárgyaljon a párt halaszthatatlan ügyeiről, és tűzze napirendre az MPP országos vezetőségének megválasztását.
A Magyar Polgári Párt megyei elnökei 2008. december 2-án kelt levelükben közösen kérték a párt országos elnökségétől a testület összehívását 2008. február 28-ára. A dokumentum többek között a párt országos elnökségének megválasztását szorgalmazta.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.