Felnőtt az erdélyi magyar ifjúság a vírushelyzet szülte nehéz feladatokhoz

Új élethelyzetben. A KMDSZ tagjai önkéntesként segédkeztek a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon •  Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ

Új élethelyzetben. A KMDSZ tagjai önkéntesként segédkeztek a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ

Mindent felülírt, átalakított a világjárvány az erdélyi magyar ifjúsági életben is, de megtörtént az alkalmazkodás – vallják egybehangzóan a Krónika által megszólaltatott kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti ifjúsági vezetők. Elmondásuk szerint bár a diákközösségek megsínylették a megszorításokat, sehol sem állt le az élet. Az erdélyi magyar ifjúság eddig szabálykövetőnek mutatkozott, ugyanakkor mindenhol nagyon várják az iskola- és egyetemnyitást.

Tóth Gödri Iringó

Oláh Eszter

Simó Helga

Zoltán Ildikó

2021. január 15., 21:202021. január 15., 21:20

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, Hatos Attila a Krónikának elmondta, a szervezet tevékenységét teljes mértékben átírta a világjárvány. Viszont mindent megtettek, hogy ha nem is a hagyományos formában, de az új kihívásokhoz igazodva teremtsék meg a kapcsolatot a diákokkal. Online sikerült többek között megrendezniük egy egyhetes egyetemi tájékoztatót, a Tudományos Diákköri Konferenciát, illetve a diáknapokat, utóbbi rendezvényt őszi dátumra halasztották.

Elmondása szerint az aktív tagok száma nem változott nagymértékben a vírus előtti helyzethez képest.

Idézet
Természetesen van lemorzsolódás, de ez elkerülhetetlen akkor, amikor közel egy éve többnyire csak online találkozunk. Inkább azok a közösségek sérültek nagyobb mértékben, amelyek a nagy rendezvények szervezői csapatát jelentették”

– ismertette az ifjúsági vezető. Itt megemlítette a Diáknapok Szervezteam vagy a Vibe Fesztivál önkénteseit, akiket minden évben a KMDSZ koordinál. Ezeken az eseményeken évente több száz személyt tudtak bevonni a szervezet életébe, ám ez 2020-ban a járványkörülmények miatt sajnos nem valósulhatott meg. Ami viszont mindenképp pozitívum, hogy a KMDSZ mentorprogramba közel 80 elsőéves jelentkezett, így az utánpótlás remélhetőleg nem kerül veszélyben.

Mindezek mellett Hatos Attila úgy látja, hogy a kolozsvári magyar diákközösség sérült a vírushelyzet következtében, amelynek

legnagyobb áldozatai az első- és másodéves hallgatók, akik ezidáig csak részben, vagy egyáltalán nem tudták megtapasztalni, hogy milyen is a kincses városban egyetemistának lenni: milyen egy gólyarendezvény, vagy miért is mondják, hogy a május mindig a magyar egyetemistáktól hangos Kolozsváron.

Hatos Attila (állva)  szerint céljuk, hogy ha kisebb közösségekben is, de visszatérjenek a személyes találkozókhoz •  Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ Galéria

Hatos Attila (állva) szerint céljuk, hogy ha kisebb közösségekben is, de visszatérjenek a személyes találkozókhoz

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ

Megértették a helyzet súlyosságát Kolozsváron

Arra a kérdésre, hogy tapasztalatai szerint hogyan viszonyulnak a fiatalok a járványhelyzethez, a szigorításokhoz, Hatos Attila elmondta, hogy Kolozsvár és az itt tanuló diákok mindig is az úgymond „gondolkodó” közösséghez tartoztak, akiket nehéz félrevezetni hamis információkkal.

Idézet
A magyar diákok megértették a helyzet súlyosságát és betartották a szabályokat. Ami mindenképp nagyobb vita tárgya a fiatalok körében is, hogy ezek a korlátozások a legideálisabbak-e a vírus megfékezésére”

– fogalmazott a KMDSZ elnöke. A sokak által várva várt iskola- , egyetemnyitásról szólva kijelentette, saját bőrükön tapasztalják nap mint nap, hogy azt a tudást, amelyet ebben az időben magukba kell szívniuk, online nem lehet úgy átadni, mint személyesen. „Itt nem a tanárok munkáját szeretném lebecsülni, mert látjuk, hogy szinte emberfeletti, amit ők is véghez visznek, hanem a körülmények, amelyek gátat képeznek ebben” – közölte Hatos Attila. Idei terveikre vonatkozóan az elnök optimistán tekintett a jövőbe.

Idézet
2021 a Kolozsvári Magyar Diákszövetség életében az újrakezdésről kell hogy szóljon”

– szögezte le az ifjúsági vezető. Egy darabig még biztos, hogy az online tér lesz az elsődleges találkozási felület, viszont céljuk, hogy ha kisebb közösségekben is, de visszatérjenek a személyes találkozókhoz.

„Az Országos Magyar Diákszövetséggel és a Magyar Ifjúsági Központtal közösen egy online ifjúsági kutatást indítottunk, amelyben a jelenlegi oktatási helyzetet, a járványhelyzet alatti kulturális életet, a jövőképet és a megélhetési problémákat szeretnénk felmérni. A kutatás eredménye majd egy jó kiindulópont tud lenni a 2021-es évre is” – vázolta Hatos Attila. Hozzátette, oltáskampánnyal is készülnek, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy idén hagyományos formában rendezhetik meg legnépszerűbb rendezvényeiket.

Mielőbb visszatérnének a padokba Marosvásárhelyen

Varga László harmadéves orvosis hallgató december óta tölti be a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöki pozícióját, azonban már az egyetem első évétől kezdve aktív szerepet vállal a szervezet tevékenységeiben. A járványhelyzet megnehezítette a kommunikációt, arra törekedtek, hogy a megbeszéléseket mielőbb online térbe tereljék. A koronavírus számukra sem a legjobbkor érkezett, hiszen következett volna a Tudományos Diákköri Konferencia, utána pedig a diáknapok, mely események rendszerint elég magas arányban szólítják meg a fiatalokat.

Az MMDSZ szerint annyiban hasznos volt az új helyzet, hogy tapasztaltabbak lettek •  Fotó: Facebook/MMDSZ Galéria

Az MMDSZ szerint annyiban hasznos volt az új helyzet, hogy tapasztaltabbak lettek

Fotó: Facebook/MMDSZ

A tiltás váratlanul érte a szervezőket, akkor még nem voltak esetleges alternatívák. A diáknapok online átszervezése fel sem merült, hiszen szerintük annak lényege éppen a találkozás és az élő kapcsolatteremtés lehetősége. A Tudományos Diákköri Konferenciát elhalasztották, és csak ősszel rendezték meg.

Idézet
A helyzethez mérten egy sikeres rendezvényen vagyunk túl. Nem olyan volt, mintha élőben zajlott volna, de legalább megtarthattuk”

– nyilatkozta a Krónikának Varga László.

A karanténidőszakban – a háziorvosok és az idősek helyzetének megkönnyítése érdekében – gyógyszerkézbesítő akcióban vettek részt más partnerszervezetekkel, valamint online próbafelvételit tartottak. A karanténidőszak után pedig olyan eseményekben kezdtek gondolkodni, amelyek online térben is megvalósíthatók. Például az Egyetemi Nyílt Napok ilyen formában is igencsak nagy népszerűségnek örvendett. A szervezők egy brassói csapat segítségével megvalósított virtuális sétára hívták az érdeklődőket, amely során a nézők négy különböző kamera felvételei által nyerhettek betekintést az egyes egyetemek „színfalai” mögé.

„Az eseményen a Sapientiát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet, a BBTE Pedagógiai Tanszékét, valamint a MOGYE-t mutattuk be. A virtuális séta során a nézőket egy kamerával körbevezettük, és megmutattuk nekik az egyes kampuszok híresebb intézeteit. Ugyanekkor diákok is felszólaltak és meséltek az egyetem mellett végzett tevékenységeikről” – idézte fel az ifjúsági vezető. Ezt egy kötetlen beszélgetés követte, amelyen a résztvevők kérdéseket tehettek fel rektorhelyettesnek, oktatóknak.

Az elsősorban tizenegy-tizenkettedikes diákokat célzó, kétnapos eseménynek több mint 200 résztvevője volt, amit egyértelmű sikerként könyveltek el a szervezők.

Megszervezték többek között a háromrészes Gólyatanodát is, az esemény az elsőéves diákok tájékoztatásáért jött létre.

A fiatalok „vírushozzáállására” kitérve az MMDSZ elnöke kifejtette, azok, akikkel kapcsolatban van, betartják a szabályokat, „egyáltalán nem vírustagadók”. „A diákszövetségi tagokon azt látom, hogy hiteles forrásokból informálódnak és betartják az intézkedéseket” – összegezte tapasztalatait Varga László. Arra a kérdésünkre, hogy szeretnének-e visszatérni az egyetemekre, iskolákba, a diákvezető egyértelmű igennel felelt. Hozzátette,

hiányoznak a gyakorlati órák és a kurzusok közti társalgások.

Hiányoznak a gyakorlati órák és a kurzusok közti társalgások •  Fotó: Facebook/MMDSZ Galéria

Hiányoznak a gyakorlati órák és a kurzusok közti társalgások

Fotó: Facebook/MMDSZ

Az elmúlt időszakra visszatekintve kijelentette, a diákszövetségen belüli tevékenység eleinte stagnált, de nem csökkent, hanem átalakult. „Azt tapasztaljuk, hogy a diákok és az egyetemisták nyitottak az online történő dolgokra is. Ugyanakkor a tagok lelkesedése sem lankadt” – szögezte le Varga László. „Annyiban hasznos volt ez a helyzet, hogy tapasztaltabbak lettünk, és most már vannak alternatíváink mind on-site, mind pedig online” – összegzett az MMDSZ-elnök.

Realistán bizakodnak Sepsiszentgyörgyön

A világjárvány miatt az iskolások is a laptop vagy a táblagép elé kényszerültek az év nagy részében, a tanórák online térbe költöztek. A változás nemcsak az osztályban történő találkozásokat tette lehetetlenné, hanem a szünetbeli beszélgetéseket is, a közös tízórai-majszolást, a kacarászást a folyosókon. Elmaradtak a diáktanácsok rendezvényei, a gólyabálok, a szalagavató ünnepségek.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diáktanácsának elnöke, Ráduly István Hunor a Krónikának felidézte, hogy a járvány miatt még a diáktanács elnökévé választása is rendhagyó módon, online zajlott. Eddig nem volt igazán módja összerázni az új vezetőcsapatot, kitalálni jövőbeli terveket.

Természetesen ötleteik voltak, de hamar belátták, hogy a járvány miatt minden elúszik. Ám nem bánkódtak, hiszen tudatában voltak, hogy az egészség, mindannyiunk egészsége fontosabb.

Nyitott fiatalokként hamar alkalmazkodtak a nem szokványos helyzethez: kezdetben csak diáktanácsgyűléseket szerveztek online, majd lassan kitaláltak közösségi tevékenységeket is, például közös online filmnézést. A diáktanács tevékenysége nem „bénult meg” a járvány miatt, karácsonykor adománygyűjtő akciót is szerveztek.

Sepsiszentgyörgy városának  kiválósági ösztöndíját tavaly hét tanuló nyerte el, hatan a Székely Mikó végzős diákjai •  Fotó: Facebook/Székely Mikó Kollégium Galéria

Sepsiszentgyörgy városának kiválósági ösztöndíját tavaly hét tanuló nyerte el, hatan a Székely Mikó végzős diákjai

Fotó: Facebook/Székely Mikó Kollégium

Arra a kérdésre, hogy az iskola vagy a tanárok kértek-e segítséget a diáktanácstól a maszkviselés vagy éppen a kézmosás népszerűsítése érdekében, a diáktanácselnök azt felelte, hogy

bármikor segítenének a jó cél érdekében, de nem volt szükség erre, mert náluk minden diák teljes komolysággal kezelte a járványügyi helyzetet.

Ráduly István Hunor a jövőre kitérve azt mondta, hogy ő realista, így nem hiszi azt, hogy a védőoltás nyomán egyből megoldódik a probléma. Egyelőre arra a forgatókönyvre is vannak terveik, ha vissza lehet térni az iskolába (akkor egy diáktanács-összerázó táborral kezdenék, ahol ki tudnák találni a továbbiakat), és arra is, ha marad az online oktatás – ez esetben az iskola rádiósaival közösen online hallgatható podcasteket (interneten közzétett hanganyagokat) készítenének különböző vendégekkel. A diákvezető reméli, hogy idén nemcsak saját rendezvényeik, hanem az olyan életre szóló események sem maradnak el, mint a gólyagála vagy a maturandusbál.

Várják az élet felpörgését Szatmáron

A tavasszal lesújtó világjárvány Szatmáron is átszervezte az ifjúsági életet. Őri-Pákay Franciska, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület elnöke a Krónikának elmondta, hogy náluk sem történt másként: a tervben lévő rendezvényeket „hazavágta” a Covid.

Idézet
Egyesületünk biztosítja a hátteret a Szatmárnémeti Utcazene Fesztiválnak, amely mire végre kezdett nemzetközi szinten is sikeres lenni, ám a járvány eltörölte ennek az esélyét is.

Semmiképpen nem vállalhattuk be azt, hogy egy esetleges gócpontja legyen a fertőzésnek a rendezvényünk” – mesélte Őri-Pákay Franciska.

Emellett ők a Kreatív Szatmár szervezői. Segítenek az egyik legnagyobb múltú egészségügyi és kulturális egyesületnek megszervezni a minden évben megtartandó orvosi találkozót és népszerűsítik Szatmárt a leendő orvosok körében. „Mindent keresztülhúzott a járvány, folyamatosan változott a helyzet, mire meghirdettünk volna valamit, már mások voltak a szabályok, miközben ott voltak a megnyert pályázatok, amelyeket el kellett számolni, s ezeknek is vannak feltételei.

Idézet
Mázlinkra eléggé rugalmasnak bizonyult a legtöbb kiíró, de állandóan egyeztetni kellett velük annak érdekében, hogy december végéig sikerüljön lezárni a projekteket”

– jelentette ki az egyesület elnöke.

Tavaly elmaradt a Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál •  Fotó: Facebook/Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület Galéria

Tavaly elmaradt a Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál

Fotó: Facebook/Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület

Őri-Pákay Franciska szerint egyesületük „egy csapat őrült fiatalból” áll, akik már nem is mind annyira fiatalok, de céljuk az, hogy Szatmárnémetiben is legyenek olyan rendezvények, amelyek fiatalossá és vonzóvá teszik a partiumi várost, és ez talán befolyásolhatja a fiatalok döntését, hogy a tanulmányaik befejeztével hazaköltözzenek. Jelezte,

mindenki számára nehéz volt elfogadni és főleg megszokni a járvány miatt kialakult helyzetet és törvényeket. Valószínűleg a szatmári fiatalok körében sincs ez másképp, de ugyanúgy, mint mindenki más: alkalmazkodtak.

Bizonyára sokakat a hazaköltözés megfosztott attól a szabadságtól, amit az otthontól távol éreztek, így többek között a közösségi élet hiányát is megszenvedik. Ugyanakkor otthon is felpöröghet az élet. „A tavalyi év utolsó napjaiban tudtuk meg, hogy három hosszú év kihagyás után ismét nyertünk Erasmus+ pályázatot, ami azt jelenti, hogy sok-sok ország fiataljai jöhetnek hozzánk, ha sikerül megszervezni. Utcazene-fesztivál frontján tavasszal lehet majd valamit látni talán, de a kisebb projekteknek van esélyük. Van egy képzéssorozatunk, amelyet még a 2020-as évből hoztunk át és érdekes lehet, mert iskolai segítőknek szól, de közvetve Szatmár megyei gyerekeknek” – ismertette a terveket a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon