Felkészítés helyett meghallgatni kell a gyermeket a nagy iskolai váltások előtt

Kezdődik a tanév, amely különleges téttel bír az előkészítő osztályt kezdő gyerekek, illetve az egyéb tanulmányi ciklusváltások, azaz ötödik és kilencedik osztály előtt álló diákok számára: rájuk vár a legtöbb új, ismeretlen helyzet. A szintlépés számos olyan szituációt és megváltozott körülményt tartogat, amelyhez diákként és szülőként alkalmazkodni egyaránt kihívást jelenthet. Kalóz János György pszichológussal, a kolozsvári Báthory István Gimnázium szülői szövetségével együttműködő szakemberrel azt jártuk körül, hogyan lehet tompítani, illetve könnyen áthidalhatóvá tenni az egyes tanulmányi szakaszok közti átmenetet.

Kalóz János a Krónika megkeresésére elmondta, hogy azokra a váltásokra, amely az óvodából előkészítő osztályba, negyedikből ötödikbe, illetve nyolcadikból kilencedik osztályba történő iratkozás követ, közvetlenül nem lehet – és talán nem is érdemes – felkészíteni a gyereket.

A szakember véleménye szerint a váltásra való felkészítéssel olyan elképzelt problémákat és beilleszkedéssel kapcsolatos félelmeket kelthetünk a gyerekben, amelyeknek nem biztos, hogy lesz valóságalapjuk. Valamennyi eshetőség számbavételével ugyanis akár több kárt okozhatunk, mint hasznot

– tette hozzá.

„Azt gondolom, hogy nem felkészíteni, hanem inkább meghallgatni kell a gyermekeket. El kell kezdenünk beszélgetni a témáról, és biztosítani gyerekünket arról, hogy szabadon megfogalmazhatják az ezzel kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket” – vélekedett a pszichológus.

Rámutatott, hogy a gyerekek fejében sok, jövőre vonatkozó gondolat és félelem megfogalmazódhat, amelyek tulajdonképpen irracionálisak.

Azáltal, hogy a szülő megteremti azt a közeget, ahol erről a gyermek beszélhet, egyszerre biztosít lehetőséget is arra, hogy a diák szembenézzen félelmeivel és kiengedje a gőzt.

A szakember hozzátette, hogy az előkészítő osztály és a felső évfolyamok váltásai előtt álló diákokban felmerülő esetleges kérdések és félelmek esetén a szülők azzal segítenek, ha rávilágítanak: a jövővel kapcsolatos gondolatok nem biztos, hogy mind bekövetkeznek. Ha a szülő időt szán rá, és meghallgatja a gyermekben felmerülő kérdéseket, azt az üzenetet közvetíti felé, hogy bármikor elérhető számára.

Mint mondta, leginkább azt érdemes hangsúlyozni, hogy bizalommal fordulhatnak a szülőhöz, bármilyen új, ismeretlen helyzettel találkoznak, akkor is, ha nagyobb megmérettetések előtt állnak.

„A beszélgetés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a gyermek kiengedje a gőzt, kibeszélje magából a feszültséget. Ha megfogalmazza ennek okát, az már egy jó kiindulási alap” – mutatott rá. Kiemelte, hogy ilyenkor nem csupán a száraz tényekről, hanem a történéshez kapcsolódó érzésekről is érdemes beszélni, hiszen fontos, hogy ezek is meghallgatásra találjanak.

Amint azt a pszichológus is felvázolta, az emberi természet része, hogy a jól ismert és megszokott helyzetek automatikusan a biztonság érzetét nyújtják. Ezért ha új, ismeretlen helyzetbe kerülünk, az agy lehetséges veszélyhelyzetnek állítja be azt.

„Amikor egy váltással állunk szemben, elképzelhető, hogy az agyunk veszélyhelyzetként fog rá reagálni, főleg, ha voltak már hasonló, beilleszkedéses, iskolai zaklatással kapcsolatos élményeink” – tette hozzá. Elmondta, hogy a szülő leglényegesebb feladata egy hasonló helyzetben meghallgatni és a jelenbe hozni a gyermeket. Ha arról beszélünk vele, ami a jelenben történik, és „visszahozzuk” a figyelmét a jövőtől való izgulásról, nagyobb eséllyel nyugszik meg. A jelen pillanatra fókuszálás nagyon sarkalatos pont a hasonló helyzetek kezelésében, amellyel egyben a biztonságérzetet is megelőlegezzük a gyermekben – nyomatékosította a szakember.

A felkészítés tehát közvetett módon, a gyerekkel töltött minőségi idő által történik, amikor a gyermek megkapja azt a figyelmet és jelenlétet, amellyel könnyebben és magabiztosabban néz majd szembe az ismeretlen, új kihívásokat rejtő szituációkkal.

Kalóz János úgy tartja, hogy nem érdemes előrevetíteni a lehetséges felállásokat, hiszen ezekkel még több félelmet okozhatunk a gyermekekben. Mint mondta, a saját, múltbéli tapasztalatok átadását is érdemes óvatosan kezelni, hiszen ezek nagyon szubjektívek, és nem biztos, hogy érvényes információkkal bír a jelenre nézve.

Véleménye szerint azokról a helyzetekről érdemes leginkább beszélni – legyen szó konfliktusról, kirekesztésről vagy más jellegű problémákról –, amelyek megtörténtek és adottak. Ilyenkor az a járható út – mint mondta –, ha a szülők közösen keresnek lehetséges megoldásokat, amelyeket a gyerek kipróbálhat majd az iskolában, és megnézheti, mi az, ami működik.

„A beilleszkedés – az, amíg a gyermek megtalálja a helyét az oviban, előkészítőben, ötödikben, majd kilencedikben – egy hosszas folyamat. Mikor egyetemre megy, már fiatal felnőtt, de ott is akadhatnak helyzetek, amelyben a beilleszkedéssel kell megküzdenie, és szülőként ilyenkor is ugyanúgy ott lehetünk mellette, és támogathatjuk az átmeneti folyamatban” – világított rá a szakember.

A pedagógusok szerepére reflektálva a pszichológus csak annyit mondott, hogy a jelen helyzetben inkább az oktatás kerül előtérbe, így a nevelés részét a szülőknek kell korrigálni, kiegyenlíteni.

Felhívta a figyelmet a szülőértekezletek fontosságára, ahol a szülő a gyermek megközelítésétől eltérő perspektívával találkozhat, és az így kapott információkkal sokkal körültekintőbben tud reagálni az adott szituációban.

„Nemegyszer találkozom azzal, hogy a szülő megérkezik, hogy kezdjünk valamit a gyermekét érintő konfliktussal, és hamar kiderül, hogy az éremnek van egy másik oldala is, ami mindjárt megváltoztatja a történetet. Érdemes tehát részt venni azokon az iskolai fórumokon, ahol még több információt gyűjthetünk be a gyerekünkkel kapcsolatosan” – összegzett Kalóz János. Kiemelte, hogy az iskolai rendszer a szülő-gyermek-pedagógus háromszögéből áll, amely közt úgy kell közvetíteni, hogy legyen egy mindenki számára elfogadható, kompromisszumos megoldás.