2009. március 03., 09:082009. március 03., 09:08
A sajtóközlemény szerint az elmúlt héten elfogott román–moldovai állampolgárt a kirabolt valutaváltó egyik alkalmazottja ismerte fel, akit az elkövetők vállon és szemen lőttek. Mint ismeretes, a másik alkalmazott halálos lövést kapott a rabláskor.
A brassói rendőrség ugyanakkor közölte, a DNS-vizsgálatból az is kiderült, 80 százalékos a valószínűsége annak, hogy a rabláshoz használt személygépkocsi ablakán talált ujjlenyomat Szergej Gribenkóé.
Gribenkó a ploieşti-i alvilág ellen végrehajtott nagyszabású razzia során került a rendőrség hálójába. A 36 éves román–moldovai állampolgárt hosszú ideje körözik a román hatóságok, 2004-ben ugyanis a Kolozs megyei táblabíróság négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta csalás és lopás miatt, azóta azonban szökésben volt. A rendőrségi információk szerint pedig a brassói rablógyilkosság elkövetése idején a Cenk alatti városban tartózkodott.
Tegnap egyébként Oprea Florea főfelügyelőt nevezték ki a Brassó megyei rendőr-főkapitányság élére azt követően, hogy a tisztséget korábban betöltő Constantin Arişanu rendőrparancsnokot az országos rendőr-főkapitányság által indított fegyelmi eljárással egy időben nyugdíjazták.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.