Felirat nélkül a Teleki Téka

Ismeretlen tettesek hétfőre virradóra leverték a marosvásárhelyi Teleki Téka épületén található kétnyelvű táblát – számolt be lapunknak Spielmann Mihály, a közgyűjtemény igazgatója.

Máthé Éva

2008. november 25., 16:522008. november 25., 16:52

„Lehet, hogy azt hitték, fémből készült a tábla, de fémes színű műanyagból volt, és csak a rajta levő betűk voltak fémből. Mivel két betűt eltávolítottak a tábláról, azt gondolom, hogy színesfémre utaztak a tettesek” – közölte a Krónikával Spielmann Mihály. A történész szerint az éjjeliőr zajt hallott az épület elől, de mire kiment, hogy megnézze, mi történik, a tettes vagy tettesek már eltűntek. Csupán a levert táblát találta meg a téka a fala mellett, amelyről le volt feszítve két betű. A téka igazgatója arról is beszámolt lapunknak, hogy nem jelentették az esetet a rendőrségen, csupán a megyei könyvtár vezetőségének számoltak be a történekről, a közgyűjtemény ugyanis ehhez az intézményhez tartozik.

„Corina Teodor igazgatónő válasza az volt, hogy elmagyarázta, hol rendelhetünk a városban másik feliratot” – mesélte Spielmann. Corina Teodor igazgatónő, akit telefonon sikerült elérnünk, mélységesen fel volt háborodva amiatt, hogy a tábla felől érdeklődünk. „Nézze, ez egy belső ügy, nem tudom, miért kell vele foglalkozni. Amikor lesz valami közölnivalónk ezzel kapcsolatban, akkor küldünk a sajtónak egy értesítést. Egyelőre nincs semmi mondanivalóm” – mondta az igazgatónő.

Többszöri érdeklődésünkre, hogy értesítette az esetről a rendőrséget, kifejtette: „Egyelőre azzal foglalkozunk, hogy új feliratot helyezzünk el, szerintem ez a legfontosabb.” A Maros Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője, Livia Popa lapunktól értesült a történtekről, de nem tartotta kizártnak, hogy más kollégáját értesítették az esetről.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban