2010. május 13., 08:302010. május 13., 08:30
A hargitafürdői letérőnél található Hármaskereszt melletti templomépítés ötletével Mátéffy Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke kereste fel az elöljárót néhány hónappal ezelőtt, majd a Darvas Kozma József esperes-plébánossal és Makovecz Imre műépítésszel való tárgyalást követően elkezdődött a tervezés.
„Voltak olyan alapkövek, amelyek azok is maradtak, így jobban szeretem, ha már kész épületet avatunk. Remélem, hogy a kápolna rövid időn belül elkészül” – fogalmazott beszédében Ráduly. A kápolnát tervező Makovecz Imre szavait – aki egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen – barátja, Seregi János állatorvos-professzor tolmácsolta az egybegyűlteknek.
Darvas Kozma József esperes-plébános „történelemóra” keretében ismertette a pünkösdi búcsú eredetét. „Azért építjük ezt a templomot, hogy az emberek ide is eljöhessenek Istenhez könyörögni” – fogalmazott a lelkész. Az ünnepi beszédeket követően szenteltvízzel locsolták meg az alapkövet, amelynek belsejébe elhelyezték a kápolnáról készített alaprajzot, valamint a tegnapi újságokat. Ráduly Róbert Kálmán szerint a kápolna szomszédságába panziót építenének, és parkolókat alakítanának ki.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.