Felemás MPP-PDL együttműködés Háromszéken

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Csupán a megye érdekeit érintő kérdésekben működik együtt Kovászna megyében a PDL és az MPP. A demokraták nem támogatják az autonómiát, míg a polgári pártiak nem mondanak le erről.

Bíró Blanka

2009. január 28., 00:092009. január 28., 00:09

Együttműködik a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL), döntött a két alakulat megyei vezetősége. A két párt helyi képviselőinek találkozóját az MPP kezdeményezte, és prioritáslistát javasolt a kormánypárt helyi vezetőinek. Ezen többek között az infrastruktúra, a turizmus és a mezőgazdaság fejlesztése, az intézmények decentralizálása, a kórház-rehabilitálás, a román nyelv idegen nyelvként való oktatása, a földrajz és történelem anyanyelven történő oktatása és a fejlesztési régiók átszervezése szerepelt. Ebből a PDL háromszéki képviselői csupán a régiók átszervezésére vonatkozó javaslatot utasították el. A találkozón megegyeztek, hogy a tanácsülések előtt egyeztetnek a napirendi pontokról.

Reálpolitikai helyzet

Csinta Samu, az MPP Kovászna megyei ügyvezető elnöke a Krónika kérdésére elmondta, reálpolitikai helyzetről van szó, tudomásul kell venni, hogy ezek a pártok vannak kormányon, ezért kezdeményezték a találkozót. „Ez nem jelenti azt, hogy az MPP bármelyik alakulatnak a csatlósa lenne, továbbra is saját elveink, prioritásaink szellemében dolgozunk” – hangsúlyozta Csinta. Az ügyvezető elnök szerint érdemes még a tanácsülések előtt egyeztetni, még akkor is, ha nincs feltétlenül szükség az egységes álláspontra, és ez semmilyen elkötelezettséget nem jelent. Csinta hangsúlyozta, nem azért kezdeményezték a megbeszélést, hogy tárgyalási készségüket intézményvezetői posztokra cseréljék. Mint mondta, van néhány szakterület, ahol tudnának tenni, és megfelelő emberük is van erre, de nem ez volt a megbeszélések tétje. A találkozón egyébként a PDL vezetői kifejtették, hogy az intézményvezetők kinevezésénél a szakmaiság mellett a politikai megbízhatóságot is fontosnak tartják.

Nyitottak az együttműködésre

Gheorghe Baciu, a PDL Kovászna megyei elnöke a Krónika kérdésére elmondta, a megye érdekében minden, a kormányzatban nem részt vevő politikai alakulattal nyitottak az együttműködésre. „Soha nem támogatunk olyan kezdeményezést, amely egyeseknek több jogot szavatolna, mint ami az ország minden polgára számára biztosított. Nem támogatjuk az etnikai alapon történő szerveződést, az autonómiát, a szeparatizmust, de önkormányzati szinten, a helyi érdekérvényesítésért nyitottak vagyunk az együttműködésre, ehhez adjuk a szavazatunkat” – fejtette ki a megyei elnök. Baciu emlékeztetett, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel is találkoztak már ez ügyben, de az RMDSZ nem javasolt helyi szintű együttműködést számukra. „Az RMDSZ-esek nem panaszkodhatnak, hiszen felajánlottuk számukra, hogy vegyenek részt a kormányzásban, de ők visszautasították ezt” – mondta Baciu.

Az MPP egyébként a másik kormányzó alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi képviselőivel is találkozót kezdeményezett. Horia Grama, a PSD megyei elnöke elvileg beleegyezett a találkozóba, de az időpontot még nem szögezték le.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 18., hétfő

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást

Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.

Kenyérszentelés, virágkocsik: a hagyomány jegyében ünnepli Nagyvárad az államalapítást
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek