Felelnie kell a Hexi Pharmának

Megtiltotta hétfői döntésével a bukaresti 5. kerületi törvényszék a botrányt okozó, fertőtlenítőszereket gyártó és forgalmazó Hexi Pharma felszámolását.

Gáspár Botond

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2016. május 16., 19:492016. május 16., 19:49

Ugyanakkor a cég július 14-éig nem léphet fúzióra senkivel, nem csökkentheti törzstőkéjét, nem értékesítheti vagyonát, nem intézhet kifizetéseket és pénzátutalásokat – kivételt csak a közműszámlák és az alkalmazottak fizetései jelentenek. Tilos a cégnek továbbá az elkövetkező két hónapban fertőtlenítőket gyártani és értékesíteni is. A Hexi Pharma felszámolásának megtiltását a legfőbb ügyészség kezdeményezte.

A hétfői ítélet még nem jogerős. Mint arról beszámoltunk, a cég még szerdán bejelentette, már elindította a bezárást célzó törvényes eljárást, és minden termékét bevonja a piacról. Közölték továbbá, hogy a teszteredmények nyomán a cég nyilvánosan bocsánatot kér. A hatóságok nem elégszenek meg azonban ennyivel, a legfőbb ügyészség pénteken közleményben jelentette be, hogy bűnvádi eljárást folytat a Hexi Pharma ellen betegségek leküzdésének ellehetetlenítésében való bűnrészesség miatt. Pénteken a cég képviselőjének a tudomására is hozták ezt – mutat rá a hivatalos tájékoztatás.

Mint beszámoltunk, a kormány szerdán bejelentette: a Hexi Pharma termékeit érintő vizsgálatok hivatalos eredményei szerint a fertőtlenítőszereket akár tízszeresen is felhígíthatták. Victor Strâmbu egészségügyi államtitkár közölte: a szerek nem megfelelőek, ezért kivonják őket a forgalomból, a cégre pedig 40 000 lejes bírságot róttak ki. Ezt megelőzően, május 10-én iktatták a bukaresti törvényszéken a Hexi Pharma fizetésképtelenné nyilvánítási kérését. Az első tárgyalást május 17-ére tűzték ki. A fizetésképtelenné nyilvánítási kérésben szereplő, pénteken nyilvánosságra került adatok szerint egyébként a Hexi Pharma cég adósságai 23 426 229 lejre rúgnak.

Perelni készülnek Brassóban

Perelni készül eközben a hígított fertőtlenítőszerek miatt Liviu Muntean, a brassói gyermekkórház igazgatója, aki jelenleg azt fontolgatja, hogy nemcsak ezt az egy céget kéri számon, hanem valamennyit, amelynek hasonló tevékenységi köre van, mert úgy véli, a fertőtlenítőszerek körüli botrány „a nemzetbiztonság elleni merénylet\". A kórházigazgató közösségi oldalán írta azt, hogy az általa vezetett kórház közvetlen beszerzés útján vásárolt a Hexi Pharmától.

„Az árkülönbségek a legkevésbé sem voltak elhanyagolhatók, mi pedig ezt azzal magyaráztuk, hogy a Hexi román cég volt, és nem olyan hosszú közvetítői, forgalmazói stb. láncon keresztül árult. Menedzserként semmilyen formában nem pazarolhatom a kórház pénzét, erre a legjobb példa, hogy csaknem egymillió eurós adóssággal vettem át a kórház vezetését, amit az első évben törlesztettem! Sebészorvosként senki nem vádolhat azzal, hogy bolond vagyok, és szándékosan esővizet vásároltam fertőtlenítő helyett – ez azt jelentette volna, hogy a saját műtött betegeimet teszem ki veszélynek\" – fogalmazott az orvos.

Leszögezte egyúttal, hogy akinek tudomása van arról, az tegye közzé azoknak a kórházmenedzsereknek a névsorát, akik csúszópénzt kaptak a Hexitől, mert „mélységesen megkárosítva\" érzi magát ezzel a váddal. Az orvos úgy vall, „megbénítja a félelem\" amiatt, hogy ennyi éven át veszélyeztette a páciensek életét, most kezd magához térni „egy rémálomszerű hét után\", és ügyvéd tanácsát kéri, hogy mind kórházigazgatóként, mind orvosként beperelje a Hexi Pharmát.

Eközben szerződést bontott a Hexi Pharmával a temesvári városi kórház, és Olimpia Oprea, az egészségügyi intézmény menedzsere egyúttal pénteken azt is bejelentette, hogy a raktáron lévő termékeket már nem fizeti ki a botrányba keveredett vállalkozásnak, ám nem is fogják azokat használni. Elmondása szerint 12 ezer lej értékű termékről van szó.

„Néhány termékre volt szerződésünk a Hexi Pharmával. Mi abban a pillanatban, amikor megtudtuk, hogy gond van a termékeikkel, beleegyezésüket kaptuk, hogy más cégektől is vásárolhassunk fertőtlenítőszereket. A kisebb mennyiségű termékekre elkezdtük a közvetlen beszerzést, még akkor is, ha drágábbak voltak\" – magyarázta a kórház menedzsere, leszögezve egyben, hogy az ellenőrzés eredményei náluk jók voltak. A városi kórház volt az egyetlen temesvári állami kórház, amelyik Hexi Pharma termékeket használt a kórtermek fertőtlenítésére.

A marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház is immár több mint egy hete nem használja a Hexi Pharma termékeit – nyilatkozta Mariana Negoiţă szóvivő, amikor annak kapcsán érdeklődtük, hogy a Maros megyében begyűjtött, Hexi Pharma által gyártott és forgalmazott kórházi tisztítószerminták alapján a bukaresti laboreredmények a csomagoláson feltüntetett értéknél 4200-szor kisebb koncentrációt is kimutattak. A szóvivő szerint azonban nincs fennakadás, hiszen eddig is volt szerződésük egy másik gyártóval, jelenleg kizárólag ennek a fertőtlenítőszereit használják.

„Kiszolgáltatott a rendszer\"

„Kiszolgáltatott az egészségügyi rendszer a beszállítóknak, az orvosok betartják az előírásokat, és mégis hatalmas veszélynek tehetik ki a beteget és saját magukat\" – vallja Antal Álmos. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója a Krónikának elmondta, idén nem vásároltak Hexi Pharma termékeket, de ez csak a szerencsén múlt, hiszen nem tudják leellenőrizni, hogy azok mennyire hatékonyak.

„A külső jellemzők és tulajdonságok alapján már előfordult, hogy lecseréltünk egy terméket, például a műtét előtt használt jód nem tapadt megfelelően a beteg bőrén, égetett, vagy a bemosakodás után a sebész még mindig zsíros tapintásúnak érezte a kezét, de az öszszetételét, vagy a hígítás fokát nincs lehetőségük ellenőrizni\" – részletezte Antal Álmos.

A kockázat nagyságát érzékeltetve, elmondta, Romániában 600 ezer B és C típusú hepatitises beteget tartanak nyilván. Ha a műszereket nem fertőtlenítik megfelelően, a vírus továbbterjedhet az orvosra vagy más betegre. Példaként hozta fel, hogy nemrég az egyik, Kovászna megyével szomszédos megyében egy beteget a kolonoszkópiás vizsgálat során fertőztek meg hepatitisszel, és akkor sem az orvos volt a hibás, hanem a műszert nem fertőtlenítették megfelelően.

Az igazgató szerint egyébként a beszállítók folyamatosan „trükköznek\", például három cég jelentkezik a kórház által meghirdetett licitre, végül kettő utolsó pillanatban visszalép, így kénytelenek attól vásárolni, amelyik versenyben maradt. Az egészségügyi közbeszerzés során elmondása szerint nincs meg a legolcsóbb ár kényszere, de a kórházak anyagi lehetősége mégis határt szabhat a vásárlásoknak, miközben az sem biztos, hogy a drágább termék jobb minőségű.

„A beszerzéssel különben is folyamatosan gondok vannak, rengeteg készítmény hiányzik, például állandó hiánycikk a tetanusz és a veszettség elleni oltás. Az állam kiengedte a kezéből az irányítást, már nem tudják ellenőrizni az egészségügyben használt termékek minőségét. Most a fertőtlenítőszer-hamisításra derült fény, de bármikor kiderülhet, hogy gond van valamelyik gyógyszerrel, hiszen senki nem tudja, mi van az antibiotikumokban, az orvos pedig esetleg annyit lát, hogy a terápia nem elég hatékony\" – összegezte a rendszer visszásságait a szentgyörgyi kórház igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után

Keresni kell azt, ami felébreszti bennünk a belső erőt, motivációt, és akkor elérkezünk oda, hogy a munka hobbivá válik, és onnantól fogva tudunk nagyokat alkotni – tanácsolta több száz fős kincses városi közönségének Kapu Tibor.

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után
2025. augusztus 24., vasárnap

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede

Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede
2025. augusztus 24., vasárnap

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban

Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban
2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség