A Vágó fivéreknek szentelt emlékhely a Nagyváradi Egyetem udvarán
Fotó: Facebook/Universitatea din Oradea
Emlékhelyet és állandó kiállítást hoztak létre a magyar szecesszió legismertebb képviselőinek, Vágó László és József építészeknek Nagyváradon. A szabadtéri tárlatot pénteken, a szecesszió világnapján nyitották meg.
2022. június 10., 14:412022. június 10., 14:41
Az emlékhelyet a Nagyváradi Egyetem területén hozták létre, az egykori csendőriskola udvarán, melyet a váradi születésű, de főleg Budapesten alkotó építésztestvérpár fiatalabb tagja, József tervezett. A kiállítás a Vágó fivérek által tervezett utcai bútorzat darabjaiból és egyéb, az általuk tervezett épületek díszítőelemiből, ezekről szóló pannókból áll, melyeket körbe lehetne sétálni. A tárlat kialakításában részt vevő építész, Cristian Puşcaş az Agerpresnek elmondta, hogy
ahogy az egykori csendőrlaktanya szecessziós csempéiből, díszítéseiből, kapujából is. Ezek mellé QR-kód is kerül, hogy a látogatók okostelefonjukon elolvashassák az illető épületek leírását, történetét.
A város számos értékes épületének a megmentésében részt vállaló Cristian Puşcaş rámutatott: a Nagyváradi Egyetem oktatói, a váradi építészek is felelősek azért, hogy megmaradjon a város épített öröksége. Elmondta, azt szeretné, ha a szabadtéri múzeumban minél kevesebb kiállítási tárgy lenne, mert ez azt jelentené, hogy a szecessziós díszítések a helyükön vannak, sikerült megmenteni őket.
– idézte az Agerpres az építészt. Nagyváradon többnapos rendezvénysorozattal ünneplik a hétvégén a szecesszió világnapját, többek között román és magyar nyelvű vezetett városnéző sétákat szerveznek a szecessziós épületekre kíváncsi lakosok, turisták számára.
A Vágó László által tervezett ebédlőbútor a fivérek tervei alapján épült Darvas-házban, melyben ma a szecessziós múzeum működik
Fotó: Facebook/Casa Darvas-La Roche
A Nagyváradon született Vágó László és József a magyarországi szecesszió legismertebb képviselői közé tartoznak, számos bérház mellett ők tervezték a budapesti Nemzeti Szalont, a Gutenberg-házat, a Feld-féle Városligeti Színkört, az Árkád-bazárt, a debreceni Alföldi Takarékpénztár Székházát, a fővárosi Sáros fürdőt.
de a nagyobbik fivér, Vágó László tervezte a Körös-part egykori promenádját, szecessziós lámpaoszlopait is, melyből többet megtaláltak a folyóban.
Vágó József nagyon fontos saját terve a pesti Schiffer-villa, amely a váradi Darvas-ház legfontosabb budapesti párhuzama, és egyben a budapesti Vágó-túrák egy legkedveltebb színhelye. Utolsó váradi munkáját már egyedül tervezte, ez az egykori csendőriskola (a Nagyváradi Egyetem főépülete) a Rulikowski (Armatei Române) utca végén, melynek udvarán a szabadtéri kiállítás nyílt.
Június 10-én, a szecessziós művészet nemzetközi napja alkalmából Nagyváradon és Marosvásárhelyen is rendezvényeket szerveznek a 19–20. század fordulóján született művészeti irányzat jegyében.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
Személygépkocsi ütközött teherautóval kedd délután Maros megyében a 15-ös országúton Gödemesterháza és Csobotány között, a balesetben két személy életét vesztette.
„Buddha-bélyeg” elnevezésű, veszélyesnek minősülő droggal kaptak egy egy erdélyi fiatalt – olvasható a Kolozsvári Rádió román nyelvű honlapján.
A rendőrök és ügyészek több mint 21 kilogramm drogot koboztak el egy hétfőn Kolozsváron kábítószer eladásán tetten ért személytől – tájékoztatott kedden a Román Rendőrség.
A múlt héten mindössze négy lakossági bejelentés érkezett a csendőrségre Hargita megyei településekről medvék jelenlétéről, jóval kevesebb, mint az előző hetekben.
A brassói városháza egy áfa nélkül 21,1 millió lej (4,2 millió euró) értékű, európai uniós projekt keretében fiatal családok számára épít lakásokat.
Elkezdődött a regisztráció a XII. KMDSZ Nyári Egyetemre – közölte a szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).
Több mellkasi és lábsérüléssel került a besztercei kórházba az a férfi, akit hétfő délután medve támadt meg a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván közelében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)