Fébé Idős Otthon, ahol keresztyén értékekkel viszonyulnak a lakókhoz

Fébé Idős Otthon

Közel 70 személyt gondoznak a kolozsvári Fébé Idős Otthonban

Fotó: Facebook/Fébé Idősek Otthona

A kolozsvári Fébé Idős Otthon lakói is intenzíven megélik a karácsony varázsát, december folyamán kántálókat fogadnak, hozzátartozóik számára pedig ajándékkal, ünnepi műsorral készülnek. Kozma Erika intézményvezető az ötéves évfordulóról, a mindennapi tevékenységekről, jövőbeli terveikről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. december 30., 08:002024. december 30., 08:00

Már készülnek az ünnepekre a kolozsvári Fébé Idős Otthonban, ahol a lakók többek között a süteménykészítésben veszik ki részüket, kézműves ajándékot készítenek szeretteiknek, hozzátartozóiknak, akiket majd egy műsorral is megörvendeztetnek. Kozma Erika a Krónika érdeklődésére kifejtette, hogy minden délelőtt különböző tevékenységeket kínálnak az időseknek, többek között

tornát, zenélést-éneklést, festést, memóriafejlesztő feladatokat, vallásos foglalkozásokat, irodalmi kört.

A programok a szellemi és fizikai képességek megtartását célozzák, vagy a társadalmi elszigetelődés érzését enyhítik.

Fébé Idős Otthon Galéria

Öt éve hozták létre az új épületet

Fotó: Kiss Gábor

A Fébé Alapítvány által működtetett, a Tóvidéki Református Egyházközséghez tartozó intézmény ügyvezető igazgatója felelevenítette, hogy már több mint húsz éve foglalkoznak idősgondozással, s miután első otthonuk kinőtte magát,

öt évvel ezelőtt létrehoztak egy nagyobb, 68 férőhelyes épületet.

A magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a tóközi gyülekezet német testvérgyülekezete támogatásával megépült otthon ötéves születésnapját nemrég ünnepelték meg műsorral, néptáncelőadással.

Kozma Erika intézményvezető szerint a kezdeti bizalmatlanság ellenére később jól érzik magukat a lakók •  Fotó: Facebook/Fébé Idősek Otthona Galéria

Kozma Erika intézményvezető szerint a kezdeti bizalmatlanság ellenére később jól érzik magukat a lakók

Fotó: Facebook/Fébé Idősek Otthona

„Örömmel töltenek el minket a visszajelzések az idősek, valamint hozzátartozóik részéről. Az elején mindig bizalmatlanul költöznek be, a hozzátartozók is kételkednek, de amikor látják, hogyan éljük meg a hétköznapokat, hogyan viszonyulunk az idősekhez, próbálva mindent megadni számukra, ami szükséges ebben a korban, megváltozik a véleményük, és hálásak lesznek” – fogalmazott Kozma Erika.

Fébé Idős Otthon Galéria

Kézműves foglalkozások gyakran szerepelnek a programban

Fotó: Facebook/Fébé Idősek Otthona

A Bibliában említett Fébé diakonissza után elnevezett otthonban keresztyén módon kívánnak jelen lenni a társadalom problémáinak a megoldásában. A legújabb standardok szerint épült otthonban akkreditált és személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak a mindennapi tevékenységekben, az időskorral járó betegségekkel való megküzdésben, ugyanakkor

hangsúlyt fektetnek arra is, hogy személyre szabottan minden idős ember számára szebbé tegyék élete alkonyát.

Az intézményben külön figyelmet fordítanak a demenciában vagy Alzheimer-korban szenvedő idősek gondozására, a végső stádiumban levő betegek kísérésére, illetve a hozzátartozókkal való segítő jellegű kapcsolattartásra. Családias környezetben 50 alkalmazott és 19 önkéntes segítségével gondozást és ápolást biztosítanak a nap 24 órájában.

Fébé Idős Otthon Galéria

A mézeskalácskészítés elengedhetetlen része az ünnepi készülődésnak

Fotó: Facebook/Fébé Idősek Otthona

Kozma Erika arról is beszélt lapunknak, hogy nemzeti, vallási, etnikai hovatartozás figyelembevétele nélkül minden idős személy előtt nyitva áll ajtójuk, viszont jelenleg teljes a létszám az otthonban, várakozási listára való feliratkozás szükséges. A jövőbeli terveket illetően az alapítvány vezetője elmondta, továbbra is minőségi munkát próbálnak végezni, keresztyén értékekkel viszonyulni az idősekhez, hozzátartozóikhoz.

Idézet
Emellett van egy új projektünk: egy vidéki telket rendezünk be, ahova időnként egy-egy napra kivihetjük az időseket az otthonból.

Itt különböző programokat szerveznénk, például növénygondozást, kenyérsütést. Viszont ez már régi gyakorlat nálunk, hogy néha kivisszük a lakókat az otthon zártságából, ez lelkileg nagyon sokat jelent számukra, feltölti őket” – mutatott rá az ügyvezető igazgató.

Az otthonban ugyanakkor a születésnapokat is megünneplik, emellett évente többször nyílt napot szerveznek, amikor a hozzátartozókat és érdeklődőket kerti partira hívják, csoportokat fogadnak (óvodásokat, iskolásokat, kórusokat), zenés délutánokat rendezek meghívottakkal, hagyományosan élik meg a vallási ünnepeket, sétákat, kirándulásokat szerveznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón
2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület
2025. május 30., péntek

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ

Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ
2025. május 30., péntek

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki
2025. május 30., péntek

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán