2009. február 02., 00:552009. február 02., 00:55
Ünnepi beszédében a szövetségi elnök úgy fogalmazott, ezzel a díjjal az RMDSZ azoknak a munkáját ismeri el, akik képesek mostoha körülmények között is cselekedni a közösségükért, az erdélyi magyarságért. „Fontos, hogy olyan világban, amelyben sokan veszítették el az iránytűt, amelyben sokan bizonytalannak érzik magukat, olyan emberek kerüljenek előtérbe, akik nem magukért, hanem övéikért, a társadalom érdekében képesek cselekedni. (…) Azért is fontos szimbólum ez, mert az ezüstfenyő, számos más fával ellentétben, rendkívül mostoha körülmények között is képes megélni, a sziklán is meg tud kapaszkodni, és nem teszi függővé életét az évszakoktól: zöldell nyáron, de zöldell télen is. Ez a nép, ez a közösség megtanulta azt, hogy nem teheti az életét, cselekedetét, a jövőért való munkálkodást attól függővé, hogy jók-e vagy rosszak a körülmények. Zöldellnie kell télen, zöldellnie kell nyáron: nyáron óvatosabban, télen sokkal bátrabban, mint más növények” – fogalmazott Markó Béla.
Ezüstfenyő-díjat kapott idén Bálint Ferenc brassói tanár, Birtalan József székelyudvarhelyi mérnök, közgazdász, Borbély Károly közgazdász, volt távközlési miniszter, Faluvégi Ferenc István kárászteleki polgármester, Haász Tibor tőzmicskei polgármester, Hauer Erich vajdahunyadi orvos és Holló László kolozsvári egyetemi előadótanár. Ugyancsak ebben az elismerésben részesült Kádár Miklós nagybányai nyugalmazott református lelkész, Kalmár Zoltán nagyszebeni közíró, Király Edit nagyenyedi nyugalmazott tanár, Kocsis Béla kommandói polgármester, Korodi Attila közgazdász, mérnök, parlamenti képviselő és volt környezetvédelmi miniszter, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke és Lukács József szilágynagyfalusi református esperes.
A díjazottak között van továbbá Pénzes Adalbert resicabányai népművelő, Póka András György kalotaszentkirályi polgármester, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó István avasújvárosi közgazdász, Tamás Ernő székelyvarsági polgármester, Tánczos Barna csíkszentkirályi közgazdász, volt közlekedési államtitkár, Tibori Szabó Zoltán kolozsvári újságíró, szerkesztő, Vajda Pál újvári polgármester, Zabolai István mezőveresegyházi alpolgármester és Zatykó István szentjobbi polgármester.
Az Ezüstfenyő-díjat – Gyarmati János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzőművész alkotását – 2002-ben alapították.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.