Exhumálták a marosbárdosi horrorotthon két korábbi gondozottjának a holttestét

Szörnyűségekre derült fény a marosbárdosi gondozási központ átkutatása nyomán •  Fotó: Casutalumin.ro

Szörnyűségekre derült fény a marosbárdosi gondozási központ átkutatása nyomán

Fotó: Casutalumin.ro

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei, rendőrök és igazságügyi orvosszakértők exhumálták hétfőn a marosbárdosi gondozási központban tavaly decemberben elhunyt két személy holttestét.

Krónika

2023. december 12., 09:522023. december 12., 09:52

Az Agerpres hírügynökség által idézett ügyészségi források szerint a DIICOT egy 1990-es és egy 1992-es születésű nő holttestét akarja megvizsgálni.

Mint ismeretes, lakossági bejelentés nyomán a hatóságok július 27-én a marosbárdosi gondozási központban öt fogyatékkal élő gondozottat az alagsorban, építési törmelékek között, piszkosan és alultáplált állapotban találtak, fekáliával és vérrel szennyezett matracokon feküdtek. Két súlyos állapotban lévő embert pedig egy 3 négyzetméteres, levegőtlen, sötét szobában helyeztek el a gondozóik.

A történtek nyomán három személy került előzetes letartóztatásba: a központ igazgatója, az épületet bérbeadó személy és egy rendőr.

A DIICOT július 28-i közleménye szerint a gyanúsítottak 2020-ban egy emberkereskedelemre szakosodott bűnszervezetet hoztak létre. Idős vagy fogyatékkal élő személyek kizsákmányolásából jutottak anyagi haszonhoz úgy, hogy az egyesület pénzösszegeket kapott a szociális felügyelettől vagy a hozzátartozóktól az áldozatok szakszerű ellátásáért. A pénz javát a bűnszervezet a saját céljaira használta fel.

Az ügyészek szerint az egyesület által működtetett intézményekben elhelyezett idős vagy fogyatékkal élő személyek embertelen és megalázó bánásmódban részesültek. Fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá őket, korlátozták a szabadságukat, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, és nem biztosították számukra megfelelő higiéniai körülményeket.

A gyanúsítottak ellen bűnszervezet létrehozása és emberkereskedelem miatt folyik eljárás.

korábban írtuk

Előzetesben maradnak a marosbárdosi gondozási központban történt embertelenségek gyanúsítottjai
Előzetesben maradnak a marosbárdosi gondozási központban történt embertelenségek gyanúsítottjai

További 30 napra előzetes letartóztatásban marad a marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések ügyének három gyanúsítottja, miután a marosvásárhelyi ítélőtábla pénteken elutasította a törvényszéki döntés ellen benyújtott fellebbezésüket.

korábban írtuk

Bűnszervezet létrehozásával és emberkereskedelemmel is gyanúsítják a marosbárdosi botrány érintettjeit
Bűnszervezet létrehozásával és emberkereskedelemmel is gyanúsítják a marosbárdosi botrány érintettjeit

A Maros megyei rendőrség négy rendőre ellen folyik fegyelmi kivizsgálás a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson levő gondozó központban embertelen körülmények között tartott gondozottak ügyében indított nyomozás részeként.

korábban írtuk

Tizenhárman kórházba kerültek a marosbárdosi gondozási központ alagsorába bezárt betegek közül
Tizenhárman kórházba kerültek a marosbárdosi gondozási központ alagsorába bezárt betegek közül

Tizenhárom krónikus bántalmakban szenvedő személyt szállítottak kórházba csütörtök este a Maros megyei Marosbárdoson működő Căsuţa Lu’ Min gondozási központból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna