Fotó: Krónika
Miért gondoljuk mi, erdélyi magyarok úgy, hogy Románia nem a hazánk, de még Magyarország sem? Miért lehet nemzetbiztonsági kockázat Romániában egy kutatás? Többek között ezekről a kérdésekről esett szó a Krónika Live kedd esti adásában, amelynek meghívottja Kiss Tamás szociológus volt.
2021. november 23., 20:062021. november 23., 20:06
2021. november 23., 20:142021. november 23., 20:14
A Transilvania Inquiry közvélemény-kutató cég vezetőjét Pataky István és Rostás Szabolcs újságírók kérdezték annak kapcsán, hogy a Bálványos Intézet által megrendelt kutatás következtetéseit erősen kifogásolta a román közvélemény egy része, egészen odáig elmenve, hogy Costin Georgescu, az egyik román titkosszolgálat volt vezetője egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.
Ezzel kapcsolatban Kiss Tamás kifejtette: ezt a reakciót nem igazán tudja értelmezni, talán azt hibaként tudja felróni maguknak, hogy a magyar nyelvű sajtótájékoztató mellett nem küldték ki románul is a kutatás eredményeiről szóló teljes anyagot a román sajtónak. „Gyakorlatilag a román sajtóba az egész történet egy románra lefordított MTI-hír kapcsán került be, ahol néhány százalékarány volt kiemelve, én azt elég nehezen tudom értelmezni, hogy ha egyrészt szociológusok egy hír alapján mindenféle sommás kijelentéseket tesznek arról, hogy mi volt a módszertana a vizsgálatnak, mennyire volt reprezentatív a kutatás, azt pedig végkép nem tudom értelmezni, hogy ebbe a képbe, hogy jön be a titkosszolgálat volt igazgatója” – fogalmazott a szociológus.
Kiss Tamás kifogásolta emellett, hogy a témával foglalkozó román sajtóorgánumok nem keresték meg őt vagy Toró Tibort, a Bálványos Intézet vezetőjét, bármilyen kutatásukkal kapcsolatban szívesen állnak a román sajtó rendelkezésére is.
A videópodcastet a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján lehet visszanézni.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!