Érdemben letárgyalta a bíróság a gyulafehérvári Batthyáneum ügyét

•  Fotó: Vakarcs Lóránd

Fotó: Vakarcs Lóránd

Érdemben letárgyalta szerdán a Gyulafehérvári Táblabíróság a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyét. A bírák június 20-ra halasztották az ítélethirdetést.

MTI

2018. június 06., 19:032018. június 06., 19:03

2018. június 06., 19:052018. június 06., 19:05

Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyét képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta, a tárgyalás során a bírák meghallgatták az egyház, illetve a könyvtár, a román kulturális minisztérium és a perbe kirendelt ügyész záró következtetéseit. Míg az egyház a visszaszolgáltatás korábbi hatósági elutasítása ellen érvelt, az állam képviselői a visszaszolgáltatást elutasító határozat megerősítését kérték.

Komáromi Attila elmondta: elsősorban arra hivatkozott a védőbeszédében, hogy a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról egy máig érvényben levő törvény rendelkezik.

Emlékeztetett rá, hogy a román kormány 1998-ban sürgősségi kormányrendeletet fogadott el egyes szimbolikus jelentőséggel bíró ingatlanok visszaszolgáltatásáról, amelyet 2002-ben a parlament törvény erőre emelt. E törvény pedig tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról, csak ezt a román állam intézményei azóta sem hajtották végre.

Emlékeztetett rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben bírságot rótt ki a román államra, amiért 14 év alatt nem értesítette az egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum ügyében.

Az egyház ügyvédje tisztázta, hogy a könyvtárat, és az épület legfelső szintjén levő csillagvizsgálót Batthyányi Ignác püspök végrendeletileg a római katolikus egyházra hagyta, és a végrendeletben szereplő "Erdély provincia", amely alapján a román állam jogutódként próbál fellépni tulajdonképpen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti.

korábban írtuk

„Perdöntő bizonyíték” a Batthyáneum-perben?
„Perdöntő bizonyíték” a Batthyáneum-perben?

Perdöntő bizonyíték lehetne a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatásáért zajló perben két, a 19. században hozott debreceni ítélet. Az értékes dokumentumokhoz - melyeket az államosított könyvtárban őriznek -, az egyháznak nincs hozzáférése.

Arra is emlékeztetett, hogy a Debreceni Bíróság 1815-ben megerősítette az egyház tulajdonjogát. A pert, amelyben ez az ítélet született, a sok adósságot felhalmozó Batthyányi Ignác püspök hitelezői indították, akik a könyvtár értékesítése útján szerették volna behajtani a tartozásokat.
Komáromi Attila elmondta,

az állami intézmények jogi képviselői azt hangsúlyozták, hogy már Batthyányi Ignác sem csak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot is megilleti a tulajdonjog.

Azzal is érveltek, hogy nem adható vissza a könyvtár a római katolikus érsekségnek, hiszen nem az érsekség, hanem egy egyházi alapítvány volt az utolsó telekkönyvbe bejegyzett tulajdonos.
Komáromi Attila úgy vélte: meggyőzően sikerült minden olyan érvet cáfolni, amelyet a visszaszolgáltatás elutasítására hoztak fel az állami intézmények jogi képviselői.

•  Fotó: Transilvania Reporter Galéria

Fotó: Transilvania Reporter

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól.

A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

korábban írtuk

Fordításkritikát kér a bíró a Batthyáneum-perben
Fordításkritikát kér a bíró a Batthyáneum-perben

A gyulafehérvári táblabíróság arra kérte a Batthyáneum könyvtár tulajdonjogát tisztázó latin végrendelet román fordításainak a készítőit, hogy fűzzenek kritikai megjegyzéseket egymás fordításaihoz.

A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárást a római katolikus érsekség indította, miután 2015 novemberében a román restitúciós bizottság elutasította a könyvtár visszaszolgáltatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban