Fotó: Magyar Állami Népi Együttes
Erdélyi turnéra indul Édeskeserű című produkciójával június 21-én a Magyar Állami Népi Együttes. A négynapos előadássorozat első állomása Marosvásárhely lesz – tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t csütörtökön.
2025. június 12., 20:552025. június 12., 20:55
A tájékoztató szerint Marosvásárhely után a turné Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, az utolsó állomás Nagyvárad lesz.
A közleményben idézik Mihályi Gábor együttesvezetőt, aki elmondta:
Az előadás zenei szerkesztője Kelemen László.
A közlemény szerint az együttes a turné során érinti majd a Sóvidéket, ahol az erdélyi magyarság az utóbbi idők legpusztítóbb természeti kataklizmáját éli át – írták.
A film rendezője Káel Csaba, koreográfusa Mihályi Gábor, zenei szerkesztője Pál István Szalonna, a témája pedig egy mérai, kalotaszegi lakodalom.
Az erdélyi vendégszereplés előtt az együttes részt vesz a 30. jubileumi Duna Karnevál gáláján, az Aranyidők című produkcióban, amelynek a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ad otthont.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
szóljon hozzá!