Erdélyben tanuló anyaországi egyetemisták: itt nincs presztízsharc, mint Pesten, az emberek többet néznek egymás szemébe

Szeretik az erdélyi városok közegét, jól érzik itt magukat azok a Magyarországról érkezett egyetemi hallgatók, akik Kolozsvárt és Marosvásárhelyen végzik tanulmányaikat. A Krónika megkeresésére többen is arról számoltak be, hogy az itteni magyar nyelvű művészeti képzésre érkeztek, amivel elégedettek, ugyanakkor az erdélyi szellemi közeg rokonszenves számukra, hiszen nem annyira túlpolitizált, mint Magyarországon.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három helyszínén – Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – az alap- és mesterképzésen összesen 16 magyarországi diák tanul.

Közülük Kolozsváron a filmszak alapképzésén két olyan fiatal is végzi tanulmányait, akik vajdaságiak, de magyar állampolgársággal rendelkeznek. Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetem magyar szakjain összesen több mint 300-an tanulnak, ebből 88 hallgató magyarországi: vannak köztük alapképzésen, mesterin és doktori képzésen is – mondta el a Krónikának Kovács István, az egyetem diáktanácsának elnöke. A vásárhelyi orvosin is tanulnak magyarországiak, ezzel kapcsolatban a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke megkeresésünkre nem tudott számot mondani, de arról tudomása van, hogy több, Magyarországról érkezett hallgató is tanul az orvosin – ahol angol nyelvű képzés is folyik.

Az egyetemi hallgatóktól azt kérdeztük, miként jutottak arra a döntésre, hogy Erdélyben végezzenek egyetemi tanulmányokat, valamint hogy milyennek tűnik számukra az itteni közeg hangulat, életérzés, életszínvonal szempontjából.

Lukács Gergely a Sapientia filmtudományok szakának első éves mesteris hallgatójaként tanul Kolozsváron. Mint fogalmazott, alapvetően a közeg és a hangulat miatt jött Budapestről Kolozsvárra, az egyetemi tanulmányai akkor igazából mellékesek voltak. „Csak filmet akartam forgatni és itt megvoltak hozzá a lehetőségek. Életszínvonal szempontjából itt lakni olcsóbb, koccintani majdhogynem drágább. Amit nem is igazán értek” – állapította meg Lukács Gergely. Kifejtette, másfél éve a Filmtett Egyesület egy pályázat keretében lehetőséget nyújtott, hogy forgathassa kisjátékfilmjét, nagyrészt kolozsvári színészekkel dolgoztak. „Közben lett szerelmem is itt, többet jártam ide. Utána egyből költöztem és jelentkeztem az egyetemre” – mondta a mesteris hallgató.

Dél-amerikai, új-zélandi kitérővel Vásárhelyre

A 27 éves Torner Anna a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán másodéves, és elsőéves ugyanott a teatrológia szakon. Mint mondta, kislány kora óta színházzal szeretett volna foglalkozni – ahogy ez lenni szokott, viszont nem vették fel elsőre a budapesti színművészeti egyetemre – ahogy ez szintén egészen gyakran megtörténik.

„Ami viszont már kevésbé szokványos, az az, hogy egy kisebb vargabetűvel egy másik életút vagy egyetem helyett inkább világgá mentem: úgyis azt szokták javasolni az alkalmassági felvételiken, hogy menjen az ember és »éljen», »tapasztaljon». Úgyhogy én éltem és tapasztaltam.

Először Londonba költöztem, aztán keresztülstoppoltam fél Dél-Amerikát, meditációt tanultam Indiában, túráztam Nepálban, körbebicikliztem Délkelet-Ázsiát,

és cikk-cakkban Új-Zélandot” – mondta el Anna. Hozzátette, mire visszaért Budapestre, a szülővárosába, éppen felszámolni készültek a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek (SZFE) azt a formáját, amiben ő szívesen tanult volna. „Így 2021-ben egy sikeres kolozsvári és egy marosvásárhelyi felvételi után Marosvásárhelyen kezdtem el a színis tanulmányaimat, 2022-ben pedig úgy döntöttem, ezt párhuzamosan kiegészítem teatrológiával is” – mondta Torner Anna.

A mesterképzésre járó Purosz Leonidasz Szegedről jött Marosvásárhelyre, a Művészeti Egyetemre már ötödik éve, közben egy évet Budapesten dolgozott. Mint mondta, a média és forgatókönyvírás-szak miatt döntött úgy, hogy Vásárhelyen tanul.

„Volt egy ismerősöm, aki itt tanult drámaírást, egy másik, aki színészetet és tőlük hallottam, hogy van itt egy hasonló szak, amiről aztán kiderült, hogy nem annyira forgatókönyvírás-centrikus, mint amire számítottam. De mindenképp szerettem volna kicsit világot látni, máshol élni. Egyébként drámaírás mesterszak magyar nyelvterületen egyedül itt működik Vásárhelyen” – mondta el Purosz Leonidasz. hozzátette, az alapszakkal kapcsolatban vegyesebbek voltak a benyomásai, de a mesterszakkal elégedett.

Mint fogalmazott, nagyon jó az is a vásárhelyi Művészeti Egyetemen, hogy kicsi felsőoktatási intézmény, és ha az ember kicsit élelmesebb, kíváncsibb, nyitottabb, akkor bele tud látni a többi szak munkájába is.

„Így médiaszakosként már játszottam vizsgaelőadásban, voltam dramaturg, tehát sokszor a szerepek nem kőbe vésettek, van átjárás a különféle szakok között. Ebben a művészeti közegben gyakorlatban nagyon sok mindent ki lehet próbálni” – mondta a hallgató.

Az anyaországban mindent átitatott a pártszimpátiák vezérelte szemléletmód

Antal Ádám szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója, harmadéves a teatrológia szakon. Kérdésünkre arról beszélt, hogy a pandémia és az azzal járó lezárások vezették őt a vásárhelyi tanulmányokhoz. „2018-ban végeztem Budapesten, a Gór Nagy Mária színitanodában mint színész, az iskola után azonnal Fótra szerződtem, Szurdi Miklós társulatába, majd egy évvel később visszatértem Pestre, ahol a Turay Ida Színház társulati tagja lettem. Rengeteg szerepet kaptam, úgy éreztem, hogy van az intézmény és köztem egy kölcsönös bizalom, így nem láttam okát annak, hogy további lehetőségek után kutassak. Ám 2020 márciusában az első korlátozások egyike volt a színházak bezárása, és pillanatokon belül azzal szembesültem, hogy a színpadon kívül semmilyen módon sem tudok érvényesülni” – mondta Antal Ádám.

Kifejtette, akkor ezt tetézte a diplomája hiánya is, így végül építkezéseken, segédmunkásként kellett dolgoznia, hogy valamilyen formában képes legyen fenntartani magát. „Azt éreztem, hogy ha van pillanat, amikor a munkából vissza tudok ülni az iskolapadba, akkor az most van.

Csakhogy ekkortájt zajlott az SZFE modellváltása körüli botrány is. Kifejezetten zavart, hogy az egész ügy korántsem kulturális, sokkal inkább politikai üggyé vált” – fejtette ki Antal Ádám.

Mint mondta, igyekezett mindig a centrum irányába pozicionálni magát, mivel meggyőződése, hogy csak az „egyrészt, másrészt” elv mentén lehet érdemi párbeszédet folytatni közügyek mentén. „Lehet, hogy ennyi év távlatából nem volt ilyen jelentős ez az ügy, mégis ott és akkor azt éreztem, engem hagyjanak békén ezzel az egész balhéval. Talán abból lett elegem, hogy Magyarországon mindent átitatott egy nagyon erős, pártszimpátiák által vezérelt párhuzamos szemléletmód, és az embernek gyakorlatilag minden cselekedetét csakis ezen keresztül képes értelmezni a környezete” – mondta Antal Ádám.

Van, aki „magyarabbnak” érzi magát Erdélyben, mint az anyaországban

Ádám arról is beszélt, Erdély számára mindig egyfajta menedék volt: édesanyja Dévától 20 kilométerre, egy Brád nevű településen nőtt fel, onnan költözött át Magyarországra a rendszerváltás után, Esztergom környékén vállalt munkát, és így ismerkedtek meg édesapjával, tehát evidens volt, hogy édesanyja ott telepszik le. „Viszont a rokonság többi tagja itt maradt Erdélyben, ezért rengeteget jártunk ide látogatóba.

Gyermekként mindig tudtam, hogy ha Erdélybe utazunk, akkor nem kell iskolába mennem. Valószínűleg innen maradt meg bennem az az analógia, hogy itt sokkal szabadabbnak érzem magam, mint odahaza” – mondta Antal Ádám.

Tehát nem volt benne félelemérzet, amikor eldöntötte, hogy jelentkezik Marosvásárhelyre, a Művészeti Egyetemre. „Szerencsére sikerült bejutnom, és biztos vagyok benne, hogy ez nagyban hozzá tett ahhoz, hogy az elmúlt évek káoszából erőteljesebben és magabiztosabban kerültem ki, mint ahogy belementem” – mondta Antal Ádám.

Arról, hogy életérzés szempontjából milyennek tűnik számukra az erdélyi közeg, az egyetemi hallgatók valamennyien úgy válaszoltak: jól érzik itt magukat. „Itt nincs presztízsharc, mint Pesten. Szabadságot is ad, többet néznek az emberek egymás szemébe. Meg a politika se mászik az ember ágyába, jobban alszol. Szerintem »magyarabbnak» tudom érezni itt magam, mint otthon. Édesanyám Marosvásárhelyen született, mindig ezt mondta. Sosem értettem” – mondta Lukács Gergely. Torner Anna, aki lassan másfél éve él Marosvásárhelyen, azt mondta, szeret itt élni.

„Nagyon szeretem az egyetemi közeget. Nagyon szeretem Marosvásárhely kisvárosiasságát. Hogy bárkivel összefuthatok a kisboltban, hogy mindenhová elérek gyalog, hogy mindenkiről tudom, merre lakik – és sosem mulasztunk el felugrani egymáshoz, ha alkalmunk van rá.

Soha egy másodpercre sem kérdőjeleztem meg a döntésem, hogy idejöttem – szögezte le a színis lány.

„Vásárhelyen rájönnek, hogy nem azért nem tudok románul, mert derogál”

Torner Anna úgy fogalmazott: azt gondolja, az aktuális körülmények ismeretében a lehető legjobb helyen van, ezzel együtt azt hiszi, mostanában kezdett el mozgolódni benne a türelmetlenség. „Éveken át úton voltam: most már több mint két éve, hogy visszajöttem az utolsó, új-zélandi utamról, és kezd szűkössé válni Marosvásárhely. Ez mondjuk úgy, hogy a szubjektívebbnél is szubjektívebb megélésem. Emellett: akármennyire szeretem az itteni légkört, tagadhatatlan, hogy az egyetem közege teszi szerethetővé számomra” – mondta Torner Anna. Kifejtette, a kép, hogy az egyetem után is itt telepedjen le, egyelőre nagyon bizarrnak tetszik számára, vannak persze részei a városnak, amiket szépnek talál, érzelmileg kötődik már, és tulajdonképpen egészen szórakoztatja a hely „szocialista-brutalista-Balkán” szelleme is, de azért Marosvásárhely nem a tagadhatatlan bájáról híres.

„Az életszínvonal is pont annyira nehezen besorolható, mint a város maga. Ismerős koldusok, Poklos-parti „szipusok”, aztán hirtelen nemzetközi triatlon verseny,

és nem győzi az ember számolni az ausztrálokat, akik vajon hogy kerültek pont «türgumuresbe» lefutni azt a lehetetlen húsz kilométert? Ennek az összeférhetetlensége döbbent le majd’ mindennap – és aligha hiszem, hogy ezt meg fogom tudni szokni” – ecsetelte a diáklány.

Purosz Leonidasz a vásárhelyi közegről szólva úgy vélekedik, mivel a város fele magyar, számára nem okoz semmilyen nehézséget a mindennapi életben való boldogulás, többnyire a magyar helyekre járnak, de ez sincs kőbe vésve. „Művészeti egyetemistaként eléggé buborékban élek, nehéz azt megítélni, hogy milyen lenne úgy itt élni, hogy nem művészetis vagyok. Vásárolni sem esik nehezemre románul, az élelmiszerek nevét ismerem, tudok taxit rendelni is románul” – fejtette ki. Azt is elmondta, az ittlét bürokratikus része nehezebb, például elintézni azt, hogy itt részesüljön egészségügyi ellátásban, de mondjuk a lakással kapcsolatos hivatalos dolgokat is nehezebben lehet intézni, ha az ember nem tud jól románul. „Szerencsére vannak barátaim, akik segítenek tolmácsolni, ha kell, de a román emberek is hamar rájönnek, hogy nem azért nem tudok románul, mert derogál, hanem azért, mert nem vagyok idevalósi” – mondta Purosz Leonidasz.

„Budapesten evidens volt, hogy fogalmam sincs, ki a szomszédom”

Antal Ádám – aki 2020 szeptember 27-én költözött Vásárhelyre – azt mondja: jelenleg biztosan állítja, hogy itt szeretne maradni hosszú távon. „Azt érzem, hogy az első pillanattól kezdve befogadott az itteni közösség, és ezt nem csak az egyetemi hallgatókra, a társaimra értem. Nekem evidens volt Budapesten, hogy fogalmam sincs, ki a szomszédom. Nem is érdekelt.

Itt viszont érdeklődést látok az embereken, érzékelek egyfajta egymásra figyelést.

Természetesen ez is tud sok lenni, amikor úgy érzem, mintha mindenki tudna mindenről, viszont ilyenkor jó innen kiszakadva néhány hétre hazautazni egy teljesen másik miliőbe” – fejtette ki Antal Ádám.

Úgy látja, tagadhatatlan, hogy Erdély óriási fejlődésen ment keresztül a rendszerváltás óta. „Gyermekkori emlékeimben mindenkinek régi Daciája van, az emberek visszafogott körülmények közt élnek, az infrastruktúra mikor-hogy üzemel.

Nyilvánvaló, hogy egy egészen más állapotból indult Románia a 90-es években, hiszen az itteni rezsimhez képest a Kádár-rendszer egy kellemes nyaralás volt.

Természetesen ezt öt éves kissrácként az ember nem tudja értelmezni. Ám míg annak idején kifejezetten azt éreztem, hogy egy másik világ van itt Erdélyben, mára, talán ez EU miatt, ez a különbség halványodni látszik” – vélekedik Ádám. Mint mondta, ezzel nem azt állítja, hogy nincsenek problémák, hiszen Erdélyben sok gyermek koldul, az adminisztratív és szociális rendszerek működése kívánnivalót hagy maga után. „A rendfenntartó szervek magatartása is közelebb áll egy diszkó bejáratában tornyosuló kidobóhoz, semmint a tisztségével felelősségteljesen bánó szervezethez. Viszont semmiképp sem szeretnék panaszkodni, hiszen azt tapasztalom, hogy folyamatosan történnek előrelépések a problémás területeken” – fogalmazott Antal Ádám. Mint mondta, Marosvásárhelyet jelenleg dinamikusan fejlődő városnak látja, és örül, ha ezt a fejlődést akár a munkájával, akár a személyével segíthet előmozdítani.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem megújította együttműködését

Tizenöt éve tartó eredményes együttműködés után megújította kapcsolatait a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem; az erről szóló dokumentumokat a két intézmény vezetői kedden írták alá a cívisvárosban.

Magyar nyelvű kisokos segít az egyetemistáknak

Az egyetemisták jogait és kötelezettségeit tartalmazó magyar nyelvű Hallgatói Kisokost adott ki a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).