Erdély-szerte tüntettek az energetikai cégek alkalmazottai

Több erdélyi megyében is tiltakozó megmozdulásokat szerveztek tegnap délelőtt az Univers és Termoelectrica szakszervezetbe tömörült energetikai cégek alkalmazottai. A tüntetők többek között a kollektív munkaszerződéssel kapcsolatos tárgyalások befejezését, illetve a bérek emelését követelték. Amennyiben a kormány nem teljesíti kérésüket, általános sztrájkba léphetnek, és csupán a fogyasztók egyharmadát szolgálhatják ki.

Gyergyai Csaba

2009. május 28., 09:082009. május 28., 09:08

Kolozsváron több mint ötven alkalmazott gyűlt össze tegnap a Kolozs megyei prefektúra előtt. A kétórás tiltakozó megmozdulás résztvevői többek közt a fejlesztéssel és karbantartással kapcsolatos fenntartásaiknak adtak hangot.

Nicolae Toderici, a Kolozs megyei Electrica szakszervezeti vezetője úgy nyilatkozott: a tiltakozók a kollektív munkaszerződéssel kapcsolatos tárgyalások befejezését is sürgetik.

A tüntetés végén az érdekvédelmi szervezet képviselői találkoztak Florin Stamatian prefektussal is, aki megígérte a tiltakozás résztvevőinek, hogy követeléseiket továbbítja a kormánynak.

A prefektúra épülete előtt gyűltek össze tegnap az Univers és Termoelectrica szakszervezetbe tömörült energetikai cégek Maros megyei alkalmazottai is.

A több mint egyórás tüntetés alkalmával Molnár Irma szakszervezeti képviselő 11 pontos petíciót olvasott fel, melyben többek közt az energiaszolgáltató rendszerek működtetésének újraszervezését, valamint a szolgáltatás bérének újraértékelését kérték a kormánytól.

Sztrájk a vidombáki repülőgépgyárban

A vidombáki repülőgépgyár mintegy ötven alkalmazottja lépett kétórás sztrájkba tegnap, így tiltakozva az ellen, hogy hónapok óta nem kapták meg a bérüket.

A bezárásra ítélt Brassó megyei létesítménynek jelenleg 146 alkalmazottja van, az ő sorsukról június elején döntenek, amikor a részvényeseknek választaniuk kell a személyzet csökkentése vagy a létesítmény bezárása között, közölte Suba Árpád szakszervezeti vezető.

Hozzátette, június 2-án ismét utcára vonulnak, hisz az alkalmazottak attól tartanak, hogy ha elveszítik munkahelyüket, nem sikerül újat találniuk, ugyanis többségük betöltötte a 45 évet. A hatóságok egyébként négy éve próbálják privatizálni a repülőgépgyárat, eddig sikertelenül.

A Kolozs és Maros megyei tiltakozó akciókhoz hasonló megmozdulásokra került sor Szatmár és Hunyad megyében is.

Minden helyszínen elhangzott: amennyiben a kormány nem hajlandó tárgyalásokat kezdeményezni a szakszervezetek képviselőivel, az energiaszolgáltató vállalatok alkalmazottai országos sztrájkba lépnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont