2008. december 09., 18:162008. december 09., 18:16
A beszélgetés hang és képanyagát rögzítik, és Christopher Worman, az eseményt szervező Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) ügyvezető igazgatójának elképzelése szerint ötvenkét részből álló sorozattá alakítják, amelyet hetente mutatnának be az interneten, és a helyi rádiókban, tévében. „2006-ban, amikor az amerikai Békehadtest önkénteseként Székelyudvarhelyre érkeztem, mindenki azt mondta: ez egy kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, ezért segítőkészebbek, figyelnek egymásra az emberek. Valóban létezik egy udvarhelyi közösségi tudat, az összefogást mi magunk is megtapasztaltuk az általunk szervezett esemény kapcsán, de úgy gondolom, hogy jó, ha ezt meg is tudjuk mutatni. És ha nem tudjuk, milyen volt, nem tudhatjuk azt sem, milyen lehet a város. Az emberek hisznek Udvarhelyben, és mi azt is rögzíteni akarjuk, hogy miért” – mondta Worman.
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnak a helyi kezdeményezések támogatása, erősítése a célja, ezért a felajánlott támogatásokat közösségi döntéssel, például szavazással kiválasztott célra használják fel, és a megvalósításba is igyekeznek bevonni a helyi közösséget. 2007 májusában szervezték meg az első Két százalék fesztivált, amelynek eredményeként másfélszeresével nőtt az adó két százalékából a helyi civil szervezeteknek adományozott összeg. Akkor a város lakosságának 29 százaléka élt a közösség hasznára ezzel a lehetőséggel, ez az arány az idén már 42 százalék volt. Négy Városi Kalákát szerveztek eddig, százhúsz önkéntes négy székelyudvarhelyi játszótér felújítását végezte el az idén. A programot folytatni akarják, ezért helyi gyerekek karácsonyi rajzaiból készült képeslapokat készítettek, a bevételből további játszóterek felújítását tervezik. |
Az Emlék Stúdió névre keresztelt kisbuszban ezért közösségerősítőnek szánt, párbeszédre, akár vitára is késztető kisfilmek készülnek, amelyeket Bálint Arthur és Fecső Zoltán, a Transikon Egyesület tagjai rögzítenek. “Egyelőre spontánul, az éppen aktuális helyszínen véletlenül becserkészett vállalkozó szellemű székelyudvarhelyiekkel készülnek az interjúk, de szándékunkban áll felkérés alapján is megszólaltatni véleményformáló embereket” – mondta Hegyi Hunor, az SZKA programmenedzsere. A kisbuszban beülve szabad a vásár, mindenki arról beszélhet, ami a szívének-lelkének a legkedvesebb, hiszen egyéni történetekre, véleményekre kíváncsi a kamera, mindössze néhány bevezető-bátorító kérdéssel készültek a szervezők. “Hétfő óta, mióta a várost járjuk elkészült már néhány tucat film. Ezeket igyekszünk minél hamarabb bemutatni, hogy bátorítsuk a nyilatkozókat, lássák, miről is van szó, mert több száz interjú kell ahhoz, hogy elérjük a célunkat” – mondta Bálint Arthur.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.