2009. június 10., 10:132009. június 10., 10:13
Összeszámolták a háromszéki medveállományt is: mint kiderült, körülbelül 600 vadállat él a megye erdeiben – jóval több, mint az optimálisnak vélt népesség –, ebből vélhetően 200 medve rendszeresen átvándorol a Hargita és Vrancea megyei erdőkbe.
A legtöbb egyed jelenleg Erdővidéken, Magyarhermány környékén és a Vargyasi-szorosban él. Mihai Pop szerint a háromszéki erdőkben 200–300-ra rúg az életképes populáció.
Romániában összesen hatezer medvét tartanak nyilván, ez a legnagyobb medvepopuláció az Unióban. A háromszéki falvak lakói sokat panaszkodnak, hogy a medvék bejárnak a településre, tönkreteszik a méhkaptárokat, rettegésben tartják az embereket.
Év elején a kommandói erdőben sebzett halálra egy anyamedve egy kovásznai csendőrt. A feltételezések szerint a férfi túl közel merészkedett a barlanghoz, a bocsait féltő állat ezért támadt rá. A baleset után a hatóságok közölték, figyelmeztető táblákat helyeznek el a térségben.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.