Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Megverték és elkergették az Arad megyei Borossebes két rendőrét, akik Nagyboldogasszony napján, a településhez tartozó Buttyánban zajos buliba avatkoztak be. Végül, miután további erőket vezényeltek ki, két gyanúsítottat őrizetbe vettek.
2023. augusztus 16., 14:002023. augusztus 16., 14:00
A gurahonci bíróság ügyészsége szerint a két férfit hivatalos személy ellen elkövetett testi sértéssel gyanúsítják, miután megverték a rendőröket.
„Megállapítást nyert, hogy az említett bűncselekményt 2023. 08. 15-én 22.00 és 23.00 óra között követték el, amikor BFE és BF vádlottak Buttyán településen, a 474-es számú ingatlan előtt fizikailag bántalmazták MD-t és IM-et, a borossebesi rendőrség rendőreit, akik szolgálatban voltak. 1–2 napos, illetve 3–4 napos orvosi ellátást igénylő sérüléseket okoztak nekik. Továbbá a két rendőrt halállal fenyegették, és fenyegető gesztusokat tettek feléjük, megfélemlítve őket” – olvasható az ügyészek által küldött sajtóközleményben.
A nyomozásban részt vevő források az Agerpres hírügynökségnek elmondták, a két rendőr azt követően szállt ki Buttyánba, hogy a 112-es sürgősségi hívószámon egy betelefonáló arról értesítette őket, hogy botránnyal tűzdelt, nagyon hangos buli van az utcában.
Az egyik gyanúsítottat sikerült ugyan megbilincselniük, de a többiek kimenekítették, elkergették a rendfenntartókat, majd egy sarokcsiszolóval levágták a bilincset. A megtámadott rendőrök erősítést hívtak, és nem sokkal később további egységek érkeztek.
A támadókat elfogták, amikor autóval próbáltak elmenekülni.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!