Zákonyi Botond nagykövet és a kitüntetettek: Markó Hajnal, Csendes Lajos, Lucian Nastasă-Kovács és Rezi Elek
Fotó: Horváth László
Egyházi, politikai, kulturális és ifjúsági projekteket felválló, a közösségért és az intézményrendszerek kiépítéséért sokat tevékenykedő erdélyieknek adtak át magyar állami kitüntetéseket Kolozsváron.
2018. május 05., 11:592018. május 05., 11:59
2018. május 05., 12:012018. május 05., 12:01
A közösségépítés, az intézményfejlesztés és a román–magyar kapcsolatok ápolása jegyében adtak át magyar állami kitüntetéseket pénteken délután Kolozsváron. A kolozsvári főkonzulátusnak az Agapé szálló rendezvénytermében tartott ünnepségén Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete
Kovács Sándor, a teológiai intézet professzora, Rezi Elek egykori tanítványa laudációjában úgy fogalmazott: a kitüntetett „nem kispályás", ha beáll egy csapatba, nemcsak a 90 percet játssza végig, hanem a hosszabbításra is marad energiája. Rámutatott: a korábban szerkesztőként és jegyzőként is tevékenykedő Rezi Elek, aki több mint 100 tanulmány és 10 könyv szerzője, hitt és hisz abban, hogy az unitárius közösség várát nemzedékről nemzedékre fell kell építeni. Kovács Sándor hangsúlyozta:
A Lucian Nastasă-Kovácsot méltató laudációjában Csucsuja István történész, egyetemi tanár azt emelte ki: a múzeumigazgató mindig fennkölt eszméket és gondolatokat vallott az „országaink közötti" intézményes kapcsolatok vonatkozásában. A méltató hangsúlyozta: a többek között Budapesten, Párizsban és Tel-Avivban oktatott Nastasă-Kovács mindig is az egyenlőség és az esélyegyenlőség szószólója volt. Múzeumigazgatóként arra törekedett, hogy kiszűrje a politikai behatást, ennek jegyében felvállalta az évtizedek óta a raktárban porosodó tárlati anyagok felleltározását és kiállítását, a Bánffy-palotában működő intézményt pedig „ténylegesen a kulturális megnyilatkozások helyszínévé tette".
„Arra kell törekednünk, hogy összehozzuk a jó dolgokat” – fogalmazott a múzeumigazgató, aki arra is kitért, hogy a kolozsvári főkonzulátus anyagi és más jellegű támogatása nélkül számos projekt nem valósulhatott volna meg az általa vezetett intézményben. Nastasă-Kovács egyúttal „különleges kiállításra" hívta a jelenlevőket: május 16-án Árkossy István Kolozsváron született festőművész, grafikus alkotásaiból nyílik tárlat a múzeumban.
Fotó: Horváth László
A Csendes Lajos koltói polgármestert méltató Varga Károly nyugalmazott református lelkész úgy fogalmazott: az elöljáró – akinek ez immár a harmadik mandátuma – megbizatását nem uralkodásnak, hanem szolgálatnak tekinti az építő- és a közösségszervező munkában is. A laudációban a teljesség igénye nélkül megemlítette, hogy
Varga Károly arra is kitért: a polgármester mindig is a községben élő magyar, román és roma közösség közötti harmónia megteremtésére törekedett, komoly felzárkóztató munkát folytatott és folytat. Rövid köszönetnyilvánításában Csendes Lajos hangsúlyozta: a magyar állami kitüntetés „még többre kötelez".
Markó Hajnal „igazi pionírja a nagybányai ifjúsági és kulturális életnek és a romániai magyar cserkészprogramnak" – fogalmazott laudációjában Bálint Lajos Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) elnöke. Mint kifejtette: a kitüntetett több mint 25 éve vezeti a nagybányai cserkészcsapatot, ezalatt több száz fiatallal szerettette meg a tevékenységet.
ahol minden korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. „Kollegáinak azt tanította meg, hogy merjenek nagyot álmodni" – fogalmazott a cserkészszövetség elnöke.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Több mint 60 katonai tűzoltót mozgósítottak csütörtökön egy szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központban keletkezett tűzesethez, de önkéntes tűzoltóbrigádok segítségére is szükség van.
A város szülöttjének, Prielle Kornélia színésznőnek, Petőfi szerelmének avatnak emlékszobát a Máramarosszigeti Magyar Napokon. A hétvégi, három napos rendezvényről a szervezőket kérdeztük.
Új, professzionális konyhai berendezésekkel szerelték fel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának konyháját, aminek köszönhetően gyorsabban, nagyobb mennyiségben és költséghatékonyabban tudják majd előállítani a napi menüket az étkezdében.
Rendőrök menekítettek ki egy, a tűző napon hagyott személygépkocsiba bezárt kutyát Resicabányán – közölte csütörtökön a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)