Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Tíz év alatt 1 millió eurót lopott el az ügyfelek számlájáról egy banki alkalmazott, aki most elévülés miatt megússza az alapfokon kiszabott börtönbüntetést. A nő egyfajta Robin Hoodként állította amúgy be magát, mindvégig azt hangoztatta, hogy az eltulajdonított pénzt szegényeknek és egyházaknak adta, akciója pedig bosszú volt a pénzintézet ellen.
2023. június 01., 13:192023. június 01., 13:19
A sikkasztással vádolt nő a Fehér megyei Zalatna város egyik bankjában dolgozott. A nyomozók szerint 10 év alatt összesen 368 banki dokumentumot hamisított. Ezek alapján 60 ügyfél számlájáról vett fel jogosulatlanul tranzakciónként néhány száz lej és 40 000 lej közötti összeget – derül ki a gyulafehérvári ügyészek által összeállított vádiratból.
A gyulafehérvári táblabíróság azonban kedden, 2023. május 30-án jogerősen megállapította, hogy a vádlott bűncselekménye elévült, és elrendelte a büntetőeljárás megszüntetését, helyt adva a gyulafehérvári bíróság ítéletének – számolt be az Unirea.ro helyi portál.
Mint ismeretes, az elévülést az alkotmánybíróság 2022-es döntése nyomán mondta ki a bíróság, amely – a megfogalmazás pontatlanságára hivatkozva – alaptörvénybe ütközőnek minősítette a Büntető Törvénykönyv (btk.) azon cikkelyét, amely előírta, hogy „bármely, az ügyben foganatosított eljárás” megszakítja az elévülést.
Mivel a vádlottnak nem állt módjában visszaadni a pénzt, a banknak kellett kártérítést fizetnie az ügyfeleknek. Sőt, a banki alkalmazott a nyomozóknak elmondta, kezdettől fogva tudta, hogy a 60 ügyfelet mindenképpen kártalanítani fogják.
A nő a helyi média beszámolói szerint 61 éves, és 2021 januárjában feltételesen szabadult a börtönből.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.
Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.
Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.
A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.
Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)