Éppen az oroszlánok és tigrisek ketrecei helyére fog esni az új nagyváradi stadion egyik sarka
Fotó: Facebook/ZOOO
Miközben egyre biztosabbnak tűnt, hogy a közeli száldobágyi erdőbe telepítik át a stadionépítés miatt költözni kényszerülő nagyváradi állatkertet, most újabb lehetséges helyszín merült fel. A helyi sajtó szerint ugyanakkor még a héten döntés születhet.
2024. szeptember 16., 17:042024. szeptember 16., 17:04
Mivel részben az állatkert Rhédey-kerti területén épül meg az új nagyváradi stadion, a vadasparknak költöznie kell. Bár az áttelepítést már bő két éve kész tényként kezeli a megyeszékhely önkormányzata, az új helyszínről azóta sem sikerült dönteni. De most úgy tűnik, hogy kezd körmükre égni a gyertya: az Ebihoreanul.ro helyi portál információi szerint már a héten döntés várható a témában. Ugyanakkor úgy értesültek, hogy
Amint arról korábban írtunk, a nagyváradi nemzeti liberális párti (PNL) városvezetés első opciója szerint a termálvizes gyógyfürdőiről híres Félixfürdő erdejébe szerette volna átköltöztetni a vadasparkot, ám ellenállásba ütközött.
ezért Cristian Laza szociáldemokrata párti (PSD) polgármester nem támogatta az elképzelést. Helyette Kardó vagy Betfia területét javasolta, ám ez nem tetszett a váradi városvezetésnek.
Második lehetséges helyszínként a száldobágyi erdő merült fel, amely közelebb van a városhoz, hiszen a kórházhoz vezető Dózsa György út végén található – a helyi sajtó szerint ellene szól azonban, hogy egy meredek, nehezen járható útról beszélünk.
Éppen ezért egy harmadik lehetséges helyszín is szóba került: a városhoz szintén közel található nagyürögdi erdő, amely
A mintegy 70 hektáros területnek – amely jóval nagyobb, mint az állatkert jelenlegi 17 hektáros területe – az az előnye, hogy sík, ami alacsonyabb fejlesztési költségeket jelent – írja az Ebihoreanul.
Emellett az új út közelsége lehetővé teszi a megközelítést Nagyváradról, decembertől pedig, amint elkészül a Félixfürdőt Nagyürögddel összekötő aszfaltcsík is, az üdülőhelyről is néhány perc alatt el lehet jutni
A helyi sajtó tényként kezeli, hogy Nagyvárad és Nagyürögd liberális vezetői tárgyalásokat folytatnak az erdő egy részét birtokló társulás képviselőivel a legjobb helyszín megtalálása érdekében.
Legalább húsz hektáros területen rendezik be újra a Nagyváradi Állatkertet, miután a jövőben kiköltözik a Rhédey-kertből és a városból is. Egyelőre a megfelelő területet keresik a modern állatparkká váló létesítmény számára.
Mint ismeretes, Florin Birta polgármester augusztus második felében jelentette be, hogy a kormány rábólintott az új stadion műszaki-gazdasági mutatóira, így az Országos Beruházási Társaság (CNI) révén rendelkezésre bocsátják a szükséges pénzt: a 472 millió lejből (94,4 millió euró) 4,8 millió lej az önkormányzat önrésze, a többi központi állami támogatás. A váradi liberális elöljáró úgy véli,
A bukaresti kormány elfogadta a Nagyváradon tervezett új futballstadion műszaki-gazdasági mutatóit, azaz jóváhagyta a csaknem 95 millió eurós beruházás állami finanszírozását. Ha minden jól megy, már ősszel kiírhatják a versenytárgyalást.
A sportlétesítmény fedett, 16 291 férőhelyes, villanyvilágítással, multimédiás kijelzőkkel ellátott lesz, sportesemények mellett koncerteknek és egyéb nagyszabású rendezvényeknek is otthont adhat. Az UEFA és a FIFA nemzetközi előírásainak megfelelő, IV-es kategóriájú stadion projektje szálloda, vendéglő, SPA-részleg, konferenciatermek, VIP-vendégek számára mélygarázs megépítését is magában foglalja.
Bár sokan aggodalmuknak adtak hangot, a hivatalos tervek szerint nem bontják le az állatkert jelenlegi területén található Rhédey kápolnát. Mint ismeretes, gróf Rhédey Lajos (1761–1831) Várad jeles mecénása volt, többek között saját, hatalmas fákkal övezett kertjét is a városnak adományozta, ennek a területén található ma az állatkert. A romantikus stílusú mauzóleumot Rhédey még életében, az 1800-as évek legelején építtette – 1804 elején már kész lehetett, hisz ebbe temették a gróf fiatalon elhunyt feleségét. A mauzóleum közepén egy szarkofág áll, amely Ferenczy Istvánnak, a neoklasszicizmus egyik legkiválóbb magyar szobrászának 1834-as alkotása. A kápolnát az idők folyamán többször is kifosztották, és volt idő, mikor az állatkert szarvasai húzódtak meg benne. Külsőleg 2004-ben, a belső teret 2012-ben újították fel, és ekkor a szarkofágot is restaurálták.
A következő két hétben kellemes időjárás várható, de főként szeptember 25. után sokfelé lehet esőre számít – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 16–29. időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet a kincses városba várja Erdély középiskolásait szeptember 19–22. között – közölték az esemény szervezői.
Három fontos villamosvonalon újítja fel a sínpályát, a megállókat és az elektromos hálózatot az aradi önkormányzat.
Színes programkavalkád várta hétvégén a Fehér megyei Bethlenszentmiklósra látogatókat, a Jövőnk a Szórványban Egyesület által harmadik alkalommal rendezett magyar napokon minden korosztályt megszólítottak.
Felakasztotta magát egy kiskorú, aki a nagyváradi börtönben volt vizsgálati fogságban.
Súlyos baleset történt hétfőre virradóra a 13B jelzésű országúton, Parajd és a Bucsin-tető között; két személy meghalt, hárman megsérültek.
Hosszú idő után ismét „foghíjmentessé” vált a nagyváradi színház épülete, illetve a teátrum előtti tér, miután a hétvége során végre sikerült pótolni a klasszikus külsejű kandeláberek lámpatesteit.
Meghaladta századik kiadását a kolozsvári Bejön a vidék kistermelői vásár. A főleg Kolozs megyei magyar gazdákat felvonultató seregszemle iránt csökkent ugyan az érdeklődés, de még mindig hűséges törzsvásárlói kör övezi a gazdák kínálatát.
Bár eleinte határidő előttre várták az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmi út elkészültét, most már az is nehezen elképzelhető, hogy februárig befejezik.
Brassóban továbbra sem működik magyar kulturális intézményrendszer, és fogy a magyarság, ennek ellenére lelkesedéssel, immár 14. alkalommal szervezik meg vasárnaptól a magyar napokat, amely idén is gazdag, változatos kínálattal várja a közönséget.
szóljon hozzá!