Egyre több újszülött nem kap védőoltást szülei kérésére

Aggodalomra ad okot, hogy egyre több szülő utasítja el az újszülötteknek szánt védőoltások beadását – hívta fel a figyelmet Cătălin Cârstoiu, a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház igazgatója egy konferencián.

Kőrössy Andrea

2013. október 16., 16:272013. október 16., 16:27

Az illetékes rámutatott: az általa vezetett egészségügyi intézményben naponta legalább egy–két anya megtagadja a vakcinákat, ezért a szakembereknek folyamatosan hangsúlyozniuk kell, hogy a jelenség rendkívül veszélyes. „Korábban többször is szó esett arról, hogy sok gyerek a szülők ellenkezése miatt nem kapja meg a kötelező iskolai védőoltásokat, de a probléma ugyanilyen aggasztó a csecsemők esetében is. A szülők részéről érkező visszautasítás egyre nagyobb méreteket ölt országos szinten, ezért minél előbb meg kell húznunk a vészféket” – fogalmazott a kórházigazgató.

Hasonlóan vélekedett Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter, aki a konferencián arról számolt be, hogy a szaktárcánál is egyre többen jelzik, hogy a szülők kérésére sok újszülött nem kapja meg a kötelező védőoltásokat. „Mivel nem készült még átfogó felmérés erre vonatkozóan, mindenekelőtt egy országos statisztikát kell összeállítani, hogy tisztán lássuk a problémát. A konkrét intézkedések meghozataláig a gyermekgyógyászoknak és háziorvosoknak kell felhívniuk a szülők figyelmét a veszélyekre. Számos betegség éppen a védőoltásoknak köszönhetően tűnt el a társadalomból, és nem szeretnénk, ha az érintettek felelőtlensége miatt újabb kórok ütnék fel a fejüket Romániában” – fogalmazott a tárcavezető.

Bokor Márton csíkszeredai gyermekorvos a Krónika megkeresésre rámutatott: noha nem rendelkezik pontos adatokkal, de a Székelyföldön is egyre jellemzőbb, hogy a szülők nem adatják be újszülöttjüknek a vakcinákat. „Valóban kijelenthetjük, hogy divatos lett az elutasítás, holott az orvostudomány egyik legnagyobb felfedezése a védőoltás. Sajnos a negatív dolgok több emberhez eljutnak, manapság pedig annyi zagyvaság olvasható az interneten, hogy emiatt sok szülő megtagadja a megelőzést, ez pedig az orvosoknak is kellemetlen” – magyarázta a szakember.

Elmondása szerint a születés után a csecsemők két védőoltást kapnak: az egyiket a tuberkolózis (tbc), a másikat a sárgaság megelőzésére. Hozzátette: két hónapos korban a csecsemőnek újabb vakcinát kell beadni a sárgaságot okozó hepatitis B vírus ellen, de ha az újszülött nem kapja meg az első adag védőoltást, a megelőzés értelemszerűen nem folytatódhat. „A jelenséggel eddig nem foglalkoztak országos szinten, de most, hogy az elutasítás egyre elterjedtebb, lépniük kell a hatóságoknak. Úgy tudom, hogy már készül egy tervezet, amely alapján a védőoltást megtagadó szülőkre bírságot róhatnak ki, az érintett gyermekeket pedig nem engedhetik be közösségekbe – óvodába, iskolába” – mutatott rá Bokor Márton

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Kiszálltak a rendőrök Emil Gânj testvéreinek lakásához, továbbra is nagy erőkkel keresik a gyilkossággal gyanúsított férfit

Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.

Kiszálltak a rendőrök Emil Gânj testvéreinek lakásához, továbbra is nagy erőkkel keresik a gyilkossággal gyanúsított férfit
2025. július 13., vasárnap

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát

Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát
2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában