Egymillió eurós kártérítést kér annak az aradi férfinak családja, aki meghalt, miután egy helyi rendőr bántalmazta

•  Fotó: Páva Adorján

Fotó: Páva Adorján

Egymillió eurós kártérítést követel a 32 éves aradi férfi családja, aki azután halt meg, hogy a gyanú szerint megverték a helyi rendőrség székhelyén. A pénzt az aradi városházától kérik, amelynek alárendeltségébe a helyi rendőrség tartozik.

Krónika

2023. október 18., 15:032023. október 18., 15:03

Az áldozat családjának ügyvédje, Cosmin Todorescu az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az aradi városházát kell felelősségre vonni a szolgálatban lévő helyi rendőr „visszaélése” miatt. „A család úgy döntött, hogy polgári peres eljárást indít, és polgári jogi felelősként Arad város önkormányzatát vonja be az ügybe, annak jogi képviselője, a polgármester útján. Ami az alperest illeti, ő a visszaélés elkövetésekor szolgálati feladatát látta el, ezért felelős, de nem fizetőképes” – mondta a család ügyvédje.

Jelezte egyúttal, hogy az erkölcsi kártérítésként kért 1 millió eurós összeget a büntetőeljárás során, akár az első tárgyalás előtt is, módosíthatják.

Az Agerpres megkeresésére aradi városháza képviselői azt mondták, hogy még nem értesültek az áldozat családjának pénzügyi követeléséről.

Kedden ugyanakkor megtörtént a megvert férfi halálának rekonstrukciója.

Ügyészek, rendőrök és ügyvédek gyűltek össze az aradi helyi rendőrség udvarán, hogy rekonstruálják az események lefolyását. A helyszínre vitték a 29 éves helyi rendőrt is, aki előzetes letartóztatásban van. A gyanúsított részletesen elmesélte, mi történt három hónappal ezelőtt, elmondta, hogyan vitték el az áldozatot az utcáról, beszélt az intézmény udvarán levő térfigyelő kamerák által rögzített ütésekről, illetve arról, hogy mi történt a kihallgatószobában.

Pavel Palcu ügyész elmondása szerint ugyanakkor csak azt ismerte el, hogy megütötte az áldozatot, de nem vállalta magára az összes ütést. „Szerintem csak az ügy besorolását akarja megváltoztatni” – mondta.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Vișinel néven ismert 32 éves Mircea-Visan Muzsunye-t 2023. július 14-én vitték be az aradi helyi rendőrségre, miután állítólag rajtakapták, hogy a vasútállomás környékén egy épület falára sört locsolt. A rendőrség székhelyén aztán megállt a szíve, és mentőautóval az aradi megyei kórházba szállították, ahol röviddel később meghalt.

A fiatalember családjának kétségei támadtak a halálának körülményeivel kapcsolatban, és elkezdtek vizsgálódni, hogy kiderítsék az igazságot a történtekről. Az áldozat rokonai azzal vádolták az aradi helyi rendőröket, hogy megbilincselték, majd halálra verték őt. A bizonyítékok szerint még gumibotot is használtak.

A férfi testén zúzódások voltak, és a kezén is látszottak a bilincsnyomok – állítják a családtagok, akik fényképeket is készítettek, amelyek tanúsítják, hogy milyen rendkívüli erőszaknak volt kitéve a halála előtt.

Az incidensben három helyi rendőr, köztük Florin Nicolae Liber is érintett, akiket eredetileg bántalmazással vádoltak meg. A férfi családjának ügyvédje azonban kérte a jogi minősítés megváltoztatását halált okozó testi sértésre. A kérést Florin Nicolae Liber esetében jóváhagyták, így az ügy az aradi bírósági ügyészségre került. Az ügyben nyomozó aradi ügyészség büntetőügyésze a bizonyítékok alapján a bűncselekmény jogi minősítését súlyosabb bűncselekményre változtatta: az áldozat halálát eredményező kínzás, amely a büntető törvénykönyv szerint 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.

A másik két helyi rendőr ellen hivatali visszaélés a vád.

korábban írtuk

Halálra vert egy helyi rendőr egy férfit Aradon, kínzással gyanúsítják
Halálra vert egy helyi rendőr egy férfit Aradon, kínzással gyanúsítják

24 órára őrizetbe vettek egy helyi rendőrt Aradon, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvert és megkínzott egy 32 éves férfit, aki nem sokkal később meghalt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek