Fotó: Facebook
Tizenkilenc nyárádmenti falut csatlakoztatnak jövő év végéig a megyei víz- és csatornahálózatra – erről szól az a szerződés, amelyet a Maros megyei önkormányzat az Európai Beruházásokért és Projektekért Felelős Minisztériummal írt alá. A több mint 130 millió lejes beruházást az országos helyreállítási alapból finanszírozzák.
2022. október 22., 16:292022. október 22., 16:29
Egy több mint 130 milliós beruház eredményeként jövő év végéig közel húsz nyárádmenti falu lakosai számára válik elérhetővé a vezetékes víz. Mind a Felső-, mind az Alsó-nyárádmenti települések a nyárádszeredai vízüzemtől kapják majd a vizet.
A regionális vízszolgáltató, a marosvásárhelyi székhelyű Aquaserv túl van a közbeszerzési eljárás lebonyolításán, a vállalatnak mindössze a megállapodásokat kell szentesítenie a nyertes cégekkel. Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke abbéli reményének adott hangot, hogy sikerül olyan cégekkel szerződni, melyek legkésőbb 2023 végére képesek átadni a munkálatot.
Ez a kistérség lakosságának mindössze egy töredékét jelentik, azonban vannak olyan települések, ahová már évekkel ezelőtt sikerült bekötni az ivóvizet, és vannak olyanok is, amelyek még jócskán várhatnak a csatlakoztatásra.
Szinte biztosnak tartja, hogy még az idén sikerül aláírni a finanszírozási szerződést, amely nyolc község lakói számára teszi elérhetővé az Aquaserv szolgáltatásait. Bár a megye minden egyes háztartása és lakója fontos, a mezőségi beruházás talán a nyárádmentinél is fontosabb,
Kérdésünkre, hogy azokon a településeken, ahol különböző meggondolásból a polgármesterek még a vezetékek lefektetése előtt leaszfaltoztatták a községi utakat, ki és milyen pénzből fogja állni a feltört utcák helyreállítását, Sipos Levente, a vízszolgáltató vállalat igazgatója elmondta, hogy mind a feladat, mind a költség a munkálatokkal megbízott kivitelezőre hárul. Ezt, természetszerűen, a pályázaton elnyert összegből finanszírozzák majd. Azt is meg szerettük volna tudni, ki ellenőrzi, hogy azokban a falvakba, ahová csak a vízvezeték jut el, ám a szennycsatorna-hálózat hiányzik, hová csurog el a talajt fertőző, kellemetlen szagú lé. Péter Ferenc elmondta, hogy az ülepítők ellenőrzése a helyhatóságok feladata.
– jelentette ki a megyei önkormányzat elnöke.
Mint megírtuk, a nyár folyamán éppen egy Maros megyei polgármester, Biró Csaba, sóváradi elöljáró, lánya és két szomszédja esett egy pöcegödör szakszerűtlen működtetésének és ellenőrzésének áldozatául. Péter Ferenc most is felfoghatatlannak tartja a falut és a kistérséget megrázó tragédiát, annál is inkább, mivel Sóvárad már évekkel ezelőtt csatlakozott a szennyvízhálózathoz.
A teljes közösséget megrázó tragédia történt szerdán este Sóváradon, ahol négy személy vesztette életét, köztük Biró Csaba polgármester és lánya. Valamennyien gázmérgezés áldozatai lettek egy pöcegödörben.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
szóljon hozzá!