Domokos Gézára emlékeztek Zágonban

Egész napos rendezvény keretében emlékeztek szombaton Domokos Géza íróra, politikusra, az RMDSZ alapítójára a háromszéki Zágonban.

Hírösszefoglaló

2009. július 05., 15:122009. július 05., 15:12

„Domokos Géza, Háromszék többi nagyjaihoz, Mikes Kelemenhez, Kőrösi Csoma Sándorhoz vagy Benedek Elekhez hasonlóan nemcsak életművet, hanem fontos életpéldát is mutatott számunkra: a végtelen szülőföld- és nemzetszeretet, a kitartás, a végtelen és nagyszerű hűség életpéldáját” – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton, Zágonban, a 2007 júniusában elhunyt Domokos Géza író, politikus emlékére állított kopjafa ünnepi felavatásán. A háromszéki településen egésznapos rendezvény keretében az RMDSZ alapítójára. Az eseményen jelen volt az RMDSZ számos vezető tisztségviselője, a történelmi magyar egyházak több képviselője, de részt vett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is.

Domokos Géza a magyarság számára nem múlt, hanem jelen: életműve és életpéldája által ő itt van velünk, itt van velünk ma is, Erdélyben – mutatott rá Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint Domokos életműve nemcsak az, amit papírra vetett, hanem mindaz a munka, amelyet a magyarság számára fontos intézményekben, mint például a Kriterion Könyvkiadóban végzett, életművének fontos része ugyanakkor, hogy másokkal együtt megalkotta az RMDSZ-t, amely nélkül ma kétségtelenül nem lenne ilyen erős és egységes az erdélyi magyarság.

Markó  Béla szerint Domokos Géza életművéhez, Háromszék más nagyjaihoz hasonlóan, hozzátartozik az is, amit emberi tartásával, emberi valójával üzen az utókornak. „Fontos Domokos Géza életpéldája, mert azt mutatja, hogy a legnehezebb körülmények között is meg lehet találni a cselekvés módozatait, hogy a legnehezebb körülmények között is lehetséges építeni és építkezni, és lehetséges a saját közösségünk, nemzetünk, szülőföldünk számára valami fontosat alkotni. Lehet a választott úton megingás nélkül, letérés nélkül végigmenni. (...) Fáj, hogy nincsen itt közöttünk: egy kopjafa őt nem helyettesítheti, de egy nagyszerű kopjafa emlékeztethet a szülőföldre, amelyet Domokos is nagyon szeretett, mindarra, amit a múltból magunkkal hoztunk, és amit a jövőben magunkkal kell vinnünk. Fáj hogy nincs velünk a fizikai valójában, de életpéldája velünk van, és velünk lesz mindörökké” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

A résztvevők II. Rákóczi Ferencről is megemlékeztek: a rendezvényen felavatták az erdélyi fejedelemről mintázott mellszobrot. A dombóvári Varga Gábor alkotása Zágon testvértelepülésének, Kiskörének az ajándéka. Az ünnepség keretében adták át a zágoni sportcsarnokot is. 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ

A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ
2025. július 26., szombat

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére

Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére
2025. július 26., szombat

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk

Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk